A Horkai-csapat is sikerrel nyitott Bakuban

2015. június 13. 10:38

Nehezen indult, nehezen is végződött, de győzelemmel zárult fiúválogatottunk első meccse a bakui Európa Játékok keretein belül zajló ifi Eb-n.

Fotó: Dobos Sándor

Eljött a nap, a lányok remek 21-4-es győzelme után a fiúk is elkezdték a bakui menetelést, szintén a németek ellen. Már nagyon várták a srácok a kezdést, ha épp nem tűkön ültek, pókereztek, a FIFA számítógépes bajnokságával játszottak, videóztak, hangolódtak a sportolói faluban.

No, és részt vettek az Európa Játékok megnyitóján, amellyel örök életre szóló élménnyel gazdagodtak.

Kicsit álmoskásan indult a meccs (elhúzódott a megnyitó ceremónia), a jó nevű Efstratitos Manolakis át is ejtette Dévai Kristófot. A harmadik magyar lövés jutott el először a kapuba, Teleki András harcolt meg a gólért.

2-1-es magyar vezetésnél elkezdte a „Hajrá, Magyarország!” rigmust Fábián László, a MOB sportigazgatója és a szervezet miniküldöttsége, de itt volt a mérkőzésen a tavalyi ifi világbajnok Kiss Kristóf (ő testvérének Eszternek is szurkol Bakuban), Martin György, a magyar szövetség korábbi elnöke és Nebojsa Novoselac, a felnőtt német válogatott kapitánya is.

Fotó: Dobos Sándor

2-1-es magyar vezetéssel zárult az első negyed, Horkai mester nem volt túl elégedett, dehát az első meccs mindig „nyűgös” kicsit. Még nyűgösebb lett, mikor a második negyed elején Manolakis emberelőnyből egyenlített, majd a másik oldalon nem sikerült egy hosszú indítás.

„Ébredj már”
– kérte a kapitány a mieinktől, Burián Gergőnek sikerült, ő lőtte a harmadik magyar gólt, majd aztán Fekete Gergő harcolt ki ötméterest, amit Vadovics Viktor lőtt be, végre elmentünk kettővel. Ennyi maradt az előny a nagyszünetre is egy gólváltást követően.
 
Vado remekelt, de a németek tapadtak a mieinkre a harmadik negyedben is, volt egy-két védekezésbeli hiányosság. Nagy Ádám lőtte a meccs gólját a harmadik negyed utolsó percében, 9-5-tel fordultunk rá az utolsó nyolc percre.
 
Manolakisszal meggyűlt a bajunk ezen a meccsen (9-7-re jöttek fel a jóvoltából a németek), meleg volt a negyed eleje (talán amiatt romlott el az eredményjelző is). 9-8-nál még két perc volt hátra, valamit ki kellett találni. Dévai Kristóf fogott egy labdát az utolsó perchez közeledve, majd jött egy német blokk, és 20 másodpercnél egy magyar is.

Ezzel nyertük meg a meccset! És most fújunk egyet!

Holnap magyar idő szerint 15.45-kor Azerbajdzsán ellen játszik a csapat.

VIDEÓNYILATKOZATOKÉRT IDE KATTINTSON!

Eredmény – ifjúsági Európa-bajnokság, fiúk, 1. játéknap:
 
Magyarország-Németország 9-8 (2-1, 3-2, 4-2, 0-3)
Baku, Azerbajdzsán, vezette:
Tkachenko (orosz), Ercoli (olasz)
Magyarország: Dévai – Vadovics 5 (1), Burián 2, Teleki 1, Kósa, Korbán, Nagy Á.1. Csere: Fekete G., Zerinváry, Sebestyén, Sugár, Kardos G. Szövetségi kapitány: Horkai György
Németország: Hilgendorf – Sopiadis 1, Dolff, Manolakis 4 (1), Zugic, Strelezkij, Popp. Csere: Winkler, Schutze 3, Bayer, Reimer, Nawrat. Szövetségi kapitány: Sebastian Berthold
Gól/emberelőny: 6/12, illetve 1/4
Ötméteresek: 1/1, illetve 1/1
Kipontozódott: Strelezkij (24.)
 
A csoport másik mérkőzésén:

Azerbajdzsán-Románia 6-9
 
A csoport:

Olaszország-Franciaország 12-5
Oroszország-Ukrajna 20-7

C csoport:

Montenegró-Görögország 12-16
 
Amler Zoltán, Dobos Sándor (Baku)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok