BL Final Six: Szolnoki dráma, vereség ötméteresekkel

2015. május 28. 12:20

A címvédő, egyben házigazda CNA Barceloneta ellen 6-6-ra végzett a Szolnoki Dózsa-Közgép, ám a büntetőpárbajt a hazaiak 4-3-ra megnyerték. Mindez azt jelenti, hogy holnap Eger-Szolnok mérkőzést játszanak az 5. helyért, míg a spanyolok a Recco ellen az elődöntőben csatáznak.

Két bajnokcsapat találkozik a második csütörtöki mérkőzésen. A Barceloneta és a Szolnok is „söpört”, nem engedélyezett győzelmet a bajnoki fináléban ellenfelének, a Mediterraninak és az OSC-nek.

Ha nem lenne életben a szabály, miszerint a rendező klub is ott van a hatos döntőben, a katalánok nem lennének most itt, tekintve, hogy az Olympiakosz előrébb végzett nálunk, konkrétan a harmadik helyen.

A Barceloneta nagy meglepetésre nyerte meg tavaly a BL-t, a Final Sixben előbb a Bresciát, majd a Rijekát, végül a döntőben a Radnicskit győzték le. Ez volt a klub első európai elsősége. A Szolnok egész jó mutatókkal bír a csütörtöki mérkőzésig, hiszen ebben a szezonban mindössze három alkalommal kapott ki, minden sorozatot figyelembe véve: a Radnicski elleni BL-kvalifikációs csoportban, majd a Jug és a Rijeka elleni csoportmeccsen, idegenben.

Madaras Norbert a legtapasztaltabb a Final Fourok tekintetében, négyszer nyert Bajnokok Ligáját a Reccóval, háromszor volt ezüstérmes, összesen 9 alkalommal volt a legjobb négyben a Reccóval. Most tizedszer játszik Final Fourt, de először nem a Reccóval – szerencsénkre.

A statisztikák kedvelőinek: a Szolnok a Recco mögött a második legjobban támadó csapat, 122 gólt szerzett, az olaszok 129-et, velük találkozhat a Szolnok, ha túljut a Barcelonetán. 

Fotó: MTI

 
Tavaly Albert Espanol volt a hatos döntő MVP-je, most szeretnénk, ha ez nem így lenne.

A szolnokiak előzetesét ide kattintva lehet elolvasni.

Az élő közvetítésünk itt kezdődik. A mérkőzést a szlovén Boris Margeta és az izraeli Matan Schwartz vezeti.

NE FELEJTSE, A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG TWITTER-CSATORNÁJA IS MŰKÖDIK MÁR! Fotók, videók Barcelonából is:
https://twitter.com/WaterpoloHu

1. NEGYED:

A Szolnoké az első támadás, Kis Gábor nem kap ítéletet. Odaát fór, de jó a blokk.

Kis ellen most kontra, átellenben újra jó szolnoki blokk.

Varga Dániel labdát veszít. Szirányi fórt szerez a hazaiaknak, Minguell már hat a hat ellen lő, sajnos becsúszik Nagy Viktor hóna alatt - 1-0.

Akekszics lő, López Pinedo véd. Újabb hazai fór (Mezei megy ki): ismét lejár, és ismét gólt lőnek, ezúttal Echenique eredményes - 2-0.

Cseh Sándor időt kér. Vámos bevág egy szabaddobást - 2-1.

Echenique ejtése rossz, Mitrovics bejátszása Tóth Mártonnak úgyszintén.

A Szolnok kivédekezi ellenfele támadását, majd Vámos pattint - fölé.

Nagy Viktor véd egy átlövést, Alekszic bejátszása sem jut el Tóth Mártonig. A Barceloneta időt kér.

Újra lejár a hazaiak ideje. Jansik fórt "szállít" centerben, Alekszics lövését fölé üti a kapus. Vége a negyednek.
 
2. NEGYED:

Mezei nem kap ítéletet, odaát a hazaiak centere sem.

Gocsics lő, a kapus véd. Mitrovics kiállítva (másodszor), Fernández lövését kiüti Nagy Viktor.

Varga Dénes lövését védi a kapus - ebből aztán Perrone indul, Madaras nem éri utol, lefordulásgól - 3-1.

Fotó: MTI

Szolnoki fór, Vámos kapufa. A labda marad a magyar bajnoknál, de Varga Dánielt szerelik.

Alekszics kiállítását büntetik: Ubovic eredményes a falból - 4-1.

Cseh Sándor időt kér. Fór: Madaras lő, kapus véd. Hat a hat ellen újra megpróbálkozik a kétszeres olimpiai bajnok - ez bent van, 4-2.

Szirányit közös erővel szerelik. Tóth Márton lövését blokkolja a bekk.

Echenique szabaddobását védi Nagy Viktor, sarokdobás. Kontra a hazaiak ellen.

Kis Gáborról kiállítás, a fórt Vámos elrontja, kicsúszik a kezéből a labda.

A hazaiak rontanak, aztán hátul szerelnek. 17 másodperc van hátra a negyedből, Jesus Martin időt kér.

Espanol szabaddobása zárja a negyedet - Nagy Viktor védi.
 
3. NEGYED:

A hazaiak mellé lőnek, majd odaát López Pinedo véd, majd Mezei ellen kontrát fújnak.

Újra fölé (Roca), Varga Dénes lövését pedig védi a kapus.

Madaras kiállítása után Roca lő gólt - 5-2.

Szolnoki fór: a megjátszás remek, a végén Alekszics lő gólt - 5-3.

Tahull Varga Dénesről akciózik jól - 6-3.

Varga Dániel lövését blokkolják, odaát is blokk, ám marad a labda a spanyoloknál. Nem sokáig: kontra, amely után Cseh Sándor időt kér.

López Pinedo fára üt egy lövést, átellenben Szirányiról kiküldik Gocsicsot - időkérés. A fórmegjátszás jó, ám Oneto elhibázza, avagy Nagy Viktor véd.

Sajnos a hazaiak kapusa is nagyon elkapta a fonalat - ismét hárít egy lövést. Fernández ismét teszteli Nagyot - a kapus nyeri a csatát. Igen ám, de a labda marad a hazaiaknál, Mitrovicsot kiállítják (kipontozódik!), szerencsére Echenique türelmetlenül lő - rosszul.

A szolnoki kosarasok is elutaztak Barcelonába

Átellenben Varga Dénes is próbálkozik - ő sem jár sikerrel. Hátul szerelnek a szolnokiak, vége a negyednek.

4. NEGYED:

Varga Dániel elhozza a labdát, mennie kell a Szolnoknak! Fór Kis Gáborról, Vámos bevágja - 6-4.

Perrone távoli kapufája után indul a Szolnok, de kontra az ítélet. Kis Gábor blokkol hátul, majd elől nem kap szabaddobást sem...

Nagy Viktort kiállítják, Varga Dániel a kapuban - nincs gól, csak két kapufa.

Rossz a bejátszás Kis Gábornak. Espanol lövését kiüti Nagy Viktor.
Hazai kiállítás, szolnoki időkérés. A fórmegjátszás nem jó, nincs lövést - hat a hat ellen Varga Dániel középről lő, a kapufát találja el.

Nagy Viktor védi Perrone lövését, 3 percen belül vagyunk. Madaras bal keze villan egyet - 6-5. 2.34 van hátra, az egriek szurkolótábora zengi hangosan: "Harcoljatok!"

Hazai fór (Alekszics áll ki): Espanol lövésát kiüti Nagy. Majd újabb védés, indulhat a Szolnok.

Kiállítás, és gól: Madaras bevágja a hosszúba - 6-6. 56 másodperc van hátra a meccsből. Hazai időkérés.

Perronét szerelik, Varga Dénes próbálkozását védi a kapus. VÉGE! Ötméteresek döntenek majd!
ÖTMÉTERESEK:

Varga Dénes kezdi: belövi. Minguell is - 1-1.

Alekszics a fára vágja, Espanol lövését védi Nagy Viktor - marad az 1-1.

Gocsics bevágja, Fernández is - 2-2.

Vámos belövi, Echenique szintén - 3-3.

Madaras lövését védi López Pinedo, majd Perrone  belövi, vége: 3-4.

A Barceloneta játszhat a Pro Recco ellen az elődöntőben. Az 5-6. helyért Eger-Szolnok mérkőzést rendeznek holnap.
 
Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője a Barceloneta elleni vereség után így nyilatkozott:

„Az izgat kevésbé, hogy 5 méteresekkel kikaptunk, az jobban mutatja a helyzetet, hogy a meccsen is majdnem kikaptunk. Óriási tartása volt a csapatnak, folyamatosan minden időkérésnél, negyednél az volt a téma, hogy érezzük, hogy nem megy, de ne adjuk fel, és nem is adta fel a csapat, a sírbl hozta vissza a döntetlent. Nem szeretek magyarázkodni, és el is ismerem, hogy az első három negyed alapján megérdemelten nyert a Barcelona, gratulálok is nekik, ugyanakkor én és a játékosok is úgy érzik, hiába próbáltunk nyitott medencében edzeni, egy hete még zsúfolt, meleg uszodákban játszottunk. Azt éreztem az első negyedben, hogy a játékosok nem érzik a távolságot, egymással szemben, a lövéseknél, a passzoknál, ez nagyon rányomta a bélyegét a játékunkra. Ehhez is kell alkalmazkodni, megpróbáltuk, nem sikerült, szerencsére a védekezésünk állt, ezzel tudtuk magunkat meccsben tartani.”


Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája, az elődöntőbe jutásért:

CN Barceloneta (spanyol)–Szolnoki Dózsa-Közgép 6–6 (2–1, 2–1, 2–1, 0–3) – ötméteresekkel 4–3

Barcelona, 1200 néző. Vezette: Margeta (szlovén), Schwartz (izraeli)
BARCELONETA: López Pinedo – Szirányi, Perrone 1, Oneto, Espanol, Minguell 1, Fernández. Csere: Roca 1, Echenique 1, Ubovic 1, López Escribano, Tahull 1. Vezetőedző: Jesus Martin
SZOLNOK: Nagy V. – Gocsics, Madaras 3, Jansik D., Varga Dénes, Kis G., Mitrovics. Csere: Vámos 2, Mezei, Alekszics 1, Tóth M., Varga Dániel. Vezetőedző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 2/10, ill. 3/8
Gól – ötméteresből: –, ill. –
Kipontozódott: Mitrovics (24. p.)


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok