Ifik: Stuttgart után, Szentes előtt

2015. május 26. 12:17

A szerbektől ugyan kikapott a magyar ifjúsági válogatott a stuttgarti tornán, de ismét sokat tanult és rutinból is szedett össze a viadal alatt. A hétvégén jön az utolsó felkészülési torna, idehaza.

Rögtön a stuttgarti torna első napján összehozta a sors a szerb és a magyar válogatottat. Korábban Belgrádban kétkapuzott egymással a két csapat, akkor Horkai György fiai csak egyszer kaptak ki. Most is a szerbek örülhettek, 6 góllal voltak jobbak.

A házigazda németek és a szlovákok ellen magabiztosan nyert a magyar csapat, egyaránt 10 góllal, végül a második helyen zárta a tornát.

A magyar válogatott kedden együtt edz a Benedek Tibor fiatalokból álló keretével, majd szerdán kétkapuzik vele, ahogyan tette azt a múlt héten is, péntektől pedig Szentesen vesz részt egy nemzetközi tornán, ahol újra játszik majd a szerbekkel. Rajtuk kívül Montenegró, Olaszország és Görögország vesz részt az eseményen, kiváló erőfelmérő lesz tehát.
 
Horkai György értékelése a stuttgarti tornáról: "A szerbek elleni mérkőzésen még lehet, hogy tudat alatt ott volt a játékosok fejében, hogy Belgrádban háromszor megvertük őket. A sport azonban nem ilyen, még meg kell tanulniuk a fiúknak egyformán koncentrálni minden mérkőzésre. Nem játszottunk jól, de mindenki tudja, hogy nem reális a hatgólos különbség. Figyelmetlenségekből kaptunk gólokat, jó sok akciógólt ráadásul, nem állt össze a védekezésünk. Sok helyzetünk is kimaradt, 5 méterest is hibáztunk. A németek ellen már kifejezetten jól játszottunk, kértem is a fiúkat arra, hogy nagyon figyeljünk, mert a csoportban ellenfeleink lesznek az Európa Játékokon. Jó korosztály ez a németeknél, van két kiemelkedő játékosuk, akiket viszont sikerült kivennünk a játékból. A lefordulásaink jól sikerültek, szépen játszottunk, de itt sem reális a tízgólos különbség. A szlovákok ellen aztán szintén jól ment, így lettünk a másodikak a tornán. Hasznos volt az út, időben kaptunk egy pofont, amit a játékosoknak a helyén kell kezelni."

A kapitány egyébként a szentesi tornát mini világbajnokságnak nevezte, nem kérdés, valóban nagyon erős lesz a hétvégi viadal, hiszen a horvát és a spanyol csapat kivételével a világ legjobbjai lesznek a szentesi uszoda vendégei.

A torna után az olaszok három napig még itt maradnak, velük már Budapesten készül együtt a csapat a jövő hét elején. A korábban szemsérülést szenvedő Sebestyén Balázs kontrollvizsgálata szerdán lesz, akkor lesz a stáb okosabb, és hamarosan kiderülhet, a tatabányai játékos utazhat-e majd a bakui Európa Játékokra.
 
A magyar válogatott stuttgarti eredménysora:

Magyarország-Szerbia 6-12
Magyarország-Németország 18-8
Magyarország-Szlovákia 16-6

A szentesi torna programja:

Május 29., péntek:


10 óra: Montenegró-Szerbia
12 óra: Olaszország-Görögország

17 óra: Görögország-Montenegró
19 óra: Magyarország-Olaszország

Május 30., szombat:


10 óra: Olaszország-Szerbia
12 óra: Magyarország-Görögország

17 óra: Görögország-Szerbia
19 óra: Magyarország-Montenegró

Május 31., vasárnap:

9 óra 30: Olaszország-Montenegró
11 óra: Magyarország-Szerbia

A bakui Európa Játékokra utazó magyar fiú ifi válogatott
:

Dévai Kristóf (Vasas), Bányai Márk (Honvéd) – kapusok

Nagy Ádám (UVSE), Zerinváry Lóránd (KSI), Korbán Richárd (Honvéd), Sugár Péter (BVSC), Kardos Alexander (KSI), Vadovics Viktor (UVSE), Burián Gergő (Vasas), Teleki András (Szolnok), Fekete Gergő (Debrecen), Kósa Balázs (KSI), Sebestyén Balázs (Tatabánya)

Sebestyén Balázs utazása az orvosi vélemények függvénye.



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok