Hengerelt és előnyben az UVSE!

2015. május 17. 20:20

Az öt gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével magabiztosan győzték le a hazaiak a Szentest (11–7), így 2–1-es vezetést szereztek az egyik fél harmadik győzelméig tartó fináléban. Folytatás szerdán Szentesen.

Fotó: MTI

Női döntő, itt bizony mindig történik valami!

Nevezetesen a finálé harmadik felvonásának első negyedében a válogatott két centere, az UVSE-s Tóth Ildikó és a szentesi Bujka Barbara pillanatok alatt összeszedett két személyi hibát. Mindez alapjaiban változtatta meg mindkét oldalon az előzetes terveket, hiszen említett játékosok mehettek a padra, feladatukat mások vették át. Hazai oldalon hol Csabai Dóra, hol Szücs Gabriella, hol Sikter Diána ment be a kapu elé, míg a vendégeknél Hevesi Anita és Pócsi Bianka igyekezett leginkább a védők gyűrűjében. A kontrafaultokkal dúsított negyedet a hazaiak 3–1-re megnyerték, miután Kövér-Kiss Réka blokkról megpattant gólja után Kisteleki Hanna egyenlített, majd Keszthelyi Rita percei következtek. Az átlövő előbb átejtette Bolonyai Flórát, majd négy másodperccel a dudaszó előtt szabaddobásból lőtte ki a bal felső sarkot.

Gangl Edina négy labdát fogott ebben a periódusban, azaz a szentesi teljesítménye úgy tűnt, már a múlté, újfent ragyogóan védett. Más kérdés – és ez vízilabdában is kulcsfontosságú –, előtte a védekezés, a blokkok is összhangban, remekül működtek.

Fotó: Madar Dávid

A folytatásban nemkülönben, amit kristálytisztán mutat, hogy úgy kapott mindössze egyetlen gólt az UVSE (azt amúgy a természetesen némi kockázattal vízbe rendelt Bujka az általa kiharcolt fórból szerezte), hogy Gangl csak két labdát fogott, a többi lövést blokkolták társai. Kuna Szonja például hátrányban parancsolt megálljt Miskolczi Kitti lapos lövésének. Szentesen ugyanez bement a balkezes válogatottnak, itt esélye sem volt. Szegény Bolonyai sem tudta azt hozni, amit odahaza: Szücs belőtt ötöse után Sikter lövésébe ért bele szerencsétlenül, becsúszott a labda a kapuba. S miután az eksztázisban játszó Keszthelyi harmadik gólját is meglőtte, nagyszünetben 6–2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Eldőlt? – tették fel a lelátón sokan a kérdést. Megválaszolni lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hiszen egyfelől női meccsről van szó, másrészt a Szentes az első meccsen talpra tudott állni. Most azonban rettentően odafigyelt az UVSE, hogy ez ne történhessen meg. Történetesen a harmadik menetet is megnyerte 3–1-re.

Hogy mivel? Természetesen kellettek hozzá a gólok (Szücs Gabriella a támadóidő végén szerzett egyet, majd egy eszményi passzal hozta a bemozduló, tarthatatlan Keszthelyi Ritát, majd Kisteleki Hanna vágott be ez fórt), ám továbbra is a kimagasló védekezés jelentette azt a stabilitást, amely voltaképpen mindent eldöntött. Olyannyira jó helyen voltak a blokkok, hogy labda alig-alig jutott el Gangl Edina kapujáig (Catharina van der Sloot gólja mellett három labdát fogott a válogatott kapus), vagy hatástalanították a társak a próbálkozásokat, vagy a túlhelyezett lövések fölé/mellé szálltak. Egy szó, mint száz, hátul megoldhatatlan feladat elé állította ezen a napon Áts Bertalan csapata a címvédőt. Újabb adalék: a fináléban eddig remeklő Gémes Alexa sem volt képes gólt szerezni, hiába próbálkozott.

A záró etapban a szokás szerint hatalmasat küzdő Bujka Barbara belőtt egy fórt, ám Keszthelyi Rita révén gyors válasz érkezett, avagy a hazaiak 6-os igazi vezér volt a medencében, s már az ötödik gólját szerezte. Gémes Alexa 10–4-nél már betalált, sőt Miskolczi Kitti is lőtt egy gólt a fór letelte után, ám Tóth Ildikó centerekaciógólja lehűtötte a kedélyeket. Más kérdés, a vendégek szurkolótábora továbbra is ugyanolyan lelkesen szurkolt, a vezérdobos szakadatlanul verte az ütemet. Miskolczi „bevert” még egy fórt, aztán kipontozódott, tulajdonképpen mindenki a végét várta.

Fotó: Madar Dávid

A duda 11–7-nél szólalt meg, azaz az UVSE ugyanúgy néggyel nyert, mint tette azt odahaza a Szentes. Tudva azt, hogy az első parti iksz lett, kijelenthetjük: hozzávetőleg egy szinten vannak a felek, avagy biztosra vehető, a szerdai szentesi találkozón nagy csatára van kilátás. Speciel Tóth László vezetőedző is ezt ígérte.
 
Nyilatkozatokat ide kattintva lehet olvasni.

Eredmény – Női bajnokság, döntő, 4. mérkőzés:

UVSE-Centrál–Hungerit-Szentesi VK 11–7 (3–1, 3–1, 3–1, 2–4)

Hajós uszoda, 500 néző. Vezette: Marosvári A., Székely B.

UVSE: Gangl – Kisteleki H. 2, Szücs G. 2, Keszthelyi 5, Sikter 1, Tóth I. 1, Csabai. Csere: Kuna, Kövesdi, Hertzka, Korényi, Bicskei, Azumah. Vezetőedző: Áts Bertalan

SZENTES: Bolonyai – Hevesi, van der Sloot 1, Miskolczi 2, Bujka 2, Kövér-Kiss R. 1, Pengő. Csere: Győri, Farkas T., Pócsi, Kádár, Rácz, Gémes 1. Vezetőedző: Tóth László

Gól – emberelőnyből: 1/9, ill. 4/11
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Szücs G. (32. p.), ill. Miskolczi (29.p)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az UVSE javára

Következik: 4. mérkőzés, 2015. május 20., Szentes, 18.15 (tv: Digi Sport)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok