Egy lépésre a Szolnok az aranytól!

2015. május 15. 21:40

Cseh Sándor csapata a második mérkőzést is megnyerte a férfidöntőben, ezúttal az OSC otthonában kiütéssel győzött (5–12). Mindez azt jelenti, hogy a hétfői, harmadik találkozón odahaza már a bajnokavatásért harcolhat.

Fotó: MTI

A Szolnok hamar tudatosítani akarta, a Nyéki Imre uszodába is győzni érkezett. Nagy Viktor hátrányban, majd hat a hat ellen is megfogta Gór-Nagy Miklós bombáját, a csapat kivédekezett még egy hazai fórt, míg elől Varga Dániel laza csuklóval vette be Bisztritsányi Dávid kapuját, Vámos Márton pedig precízen pattintott a jobb oldalról. Egy időkéréses fór után Salamon Ferenc ugyan szépíteni tudott, ám Vámos ismét ellenállhatatlanul és pontosan tüzelt – így állt 1–3 az rossz eredményjelzőt helyettesítő kis táblán.

Aztán 1–4: Cseh Sándor időkérése után Madaras Norbert volt pontos emberelőnyben. Mi tagadás, kicsit csendesebb lett az uszoda… Gór-Nagy emberfórból ugyan lőtt még egy reményt adó gólt, ám érezhető volt a Szolnok stabilitása.

A második negyed aztán megmutatta, miért nyerte meg veretlenül az alapszakaszt a vendég együttes, miért tartják a finálé esélyesének. A védekezése megfojtotta az OSC támadásait, a Josep Kayesre kitalált zónát képtelenség volt átlőni, Nagy Viktor a blokkoknak is hála magabiztosan kapkodta le a labdákat. Két hazai fór is parlagon marad: az egyikben Bátori Bence lőtt mellé, a másikban az igen aktív Gór-Nagy löketét ütötte ki a világbajnok kapus.

Bezzeg a másik oldalt… Az első magyar bajnoki aranyára hajtó Madaras ismét „betett” egy fórt, majd beindult a Varga Dénes-show. Előbb Madaras álompasszát húzta be zseniálisan, majd testvére, Dániel hasonlóan elsőrangú átadását helyezte el a kapuban, aztán pedig a tőle megszokott természetességgel, laza csuklóval lőtt a kapuba. Erre mondják a labdarúgásban: klasszikus mesterhármas. Persze, pólóban is – ráadásul a szédületes fajtából.

A 0–4-es negyed, a 2–8-as állás voltaképpen sejtetni engedte, itt bizony ezen a napon nincs sok esélye az OSC-nek.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vincze Balázs a nagyszünetben ugyan próbálta nyugtatni vagy éppen felhergelni játékosait, ám Nagy Viktor mindent védett és már mosolygott is. Mindez jól jelezte a medencei állapotokat. Stefan Mitrovics duplája következett: előbb Varga Dénes passzába/lövésébe ért bele lélegzetelállítóan, majd egy időkérés után megjátszott fórt lőtt őrülten magabiztosan a kapuba. A 2–10-es állásnál csak egy kérdés volt: képes lesz-e legalább közelebb férkőzni az OSC, vagy kiüti ellenfelét a Szolnok?

A mérkőzősen két kiharcolt, és két belőtt ötméteres következett (Salamon, illetve Varga Dénes lőtte be), majd Decker Ádám lőtt a kapuba a fór lejárta pillanatában. Kis Gábor és Bundschuh Erik csatájára páros kiállítást fújtak – az olimpiai bajnok center a táblát mutatta a hazaiak kemény védőjének, hogy ugyan már, 4–11-es állásnál miért kell ez. Feszültség tehát volt még a vízben, a lényegi dolgok azonban már réges-régen eldőltek. Nagy Viktor azért a negyed végén még kivédte Juhász Zsolt ziccerét…

Az utolsó negyedben Varga Dániel és a nagyot küzdő Decker Ádám lőtt gólt fórból, emellett a vendégek csapatkapitányát cserével végleg kiállították törlesztésért Juhász Zsoltról – végül 5–12-nél telt le az idő.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Jobb volt, sokkal jobb volt a Szolnok, amely hétfőn odahaza akár a bajnoki aranyhoz szükséges harmadik sikert is begyűjtheti. Igaz, a fővárosaik fogadkoznak, Szolnokon újra megpróbálják.

Vincze Balázs (OSC): „A Szolnok megmutatta a foga fehérjét. Ha ellenfelünk így játszik a Bajnokok Ligája hatos döntőjében is, akkor azt gondolom, a végső sikerre is jó eséllyel pályázik. Talán ha a mérkőzés elején értékesítjük a helyzeteinket, más lett volna minden – de azt nem mondom, hogy ez ellen a mai Szolnok ellen akkor sem nyerhettünk, maximum szorosabb mérkőzésre kényszeríthettük volna. Természetesen hétfőn azért utazunk majd Szolnokra, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, és még egyszer megtölthessük a hazai uszodánkat.”

Cseh Sándor (Szolnok): „A mérkőzés elejétől határozottan, jól játszottunk. Azt gondolom, az OSC nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen hazai pálya, nagy közönség, nem egyszerű az elvárásoknak megfelelni. Ahogy nőtt a különbség, ellenfelünk meglátásom szerint begörcsölt, mi pedig egyre felszabadultabban játszottunk. Hangsúlyoznom kell, nincs ekkora különbség a két csapat között. Lélektanilag minden mérkőzés más, éppen ezért azt mondom, hétfőn nagyon nehéz mérkőzésre számítok.”

Tud a Szolnok még ennél is jobban játszani a döntőben? – tettük fel a kérdést a mérkőzésen briliáns dolgokat művelő Varga Dénesnek, aki így válaszolt: „Nem tudom, szükség lesz-e rá. Valóban nagyon jól játszottunk, azt hiszem, ha ezt a szinten hozni tudjuk a Bajnokok Ligájában is, akkor ez ott is nagyon sokat érhet.”


Eredmény – E.ON férfibajnokság, döntő, 2. mérkőzés
A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép 5–12 (2–4, 0–4, 2–3, 1–1)

Nyéki Imre Uszoda, 1000 néző. Vezette: Marosvári A., Németh A.
OSC: Bisztritsányi – Bátori, Kayes, Juhász, Hegedűs, Gór-Nagy 1, Bundschuh. Csere: Decker Á. 2, Kovács G., Graham, Salamon 2, Szentesi, Brguljan. Vezetőedző: Vincze Balázs
SZOLNOK: Nagy V.– Gocics, Madaras 2, Mezei, Varga Dénes 4, Mitrovics 2, Jansik D. Csere: Vámos 2, Hangay Z., Alekszics, Tóth M., Varga Dániel 2, Kis G. Vezetőedző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 4/11, ill. 5/11
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:
2–0 a Szolnok javára
Következik: 3. mérkőzés, május 18., hétfő, Szolnok, 19.00



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok