Felejthetetlen mérkőzéssel indult a női bajnoki döntő (UVSE-Centrál–Hungerit-Szentesi VK 9–9, ötméteresekkel 9–8). Az összecsapás igazi hírverése volt a női vízilabdának. Szubjektív írásunk az első parti után.

Fotó: Nemzeti Sport/Mirkó István

Az, hogy az Győri Eszter és Kövér-Kiss Réka pityereg, és társaknak kell őket vigasztalni, megindítja az embert – lásd érzelmek.
Az, hogy a sorsdöntő ötméteres párbajban mindketten rontanak, benne van a sportban: odaálltak, (ők) oda mertek állni, volt bennük vagányág, hit, akarat – lásd sportemberi mivolt.
Az, hogy Kuna Szonja tizenhét esztendősen, két kihagyott büntető után a harmadikat bevágja (talán édesapja sem védte volna a „dühös” lövést még fénykorában sem…), több mint jelzésértékű – lásd tehetségfaktor.
Az, hogy Gangl Edina és Bolonyai Flóra a 9–9-re végződött, roppant kimerítő parti után a büntetők során is labdákat fognak, bizonyítja, érdemes bízni bennük – lásd, végy két jó kapust.
Az, hogy az UVSE egyese ma a diplomaszerzés miatt bajnoki döntő ide, 32 perc játék után még 11 ötméteres oda, Szlovákiába autózik egy napra turisztikai tábor gyanánt (vigyázz magadra, Edina!), elgondolkodtató is egyben – lásd női pólósok megbecsülésének kérdése.
Az, hogy az iszonyatosan nagyot küzdő Tóth Ildikó az uszodából kijövet barátságosan fenékbe billenti az ellenfél centerét, a mezőnyben is elképesztőt nyújtó Bujka Barbarát, igazolja, a vízben nincs kegyelem, de a parton marad a barátság – lásd profizmus.
Az, hogy Szücs Gabriella magától értetődő természetességgel átlövésekkel, ejtéssel vállalja támadásban (is) a főszerepet, jól mutatja, a klasszis képes felmérni a helyzetet – lásd vezércsel.
Az, hogy a kétség kívül legzseniálisabb Keszthelyi Rita képes a csapatáért némileg háttérbe húzódni, ha erre van szükség, felettébb lélekemelő – lásd alázat.
Az, hogy a Szentes végig hátrányban játszva, az utolsó negyedben mínusz háromról döntetlenre menti a csatát, csodálatos küzdőszellemről tanúskodik – lásd tartás.
Az, hogy a Hajós Alfréd Sportuszoda sokat megélt fedett uszodáját minden néző, szurkoló (a vesztes szentesi is), szakértő egyaránt elégedetten hagyja el, az összecsapás hírveréseként becézi a partit, elárulkodó jelleggel bír – lásd katartikus sportélmény.
Az, hogy (a bronzmérkőzést játszó, főleg még a fiatalokra, a jövőre építő dunaújvárosi és zuglói csapatokat megelőzve) az UVSE és a Szentes a finálé első találkozóján így képes egymásnak ugrani, becsülettel, semmit sem titkolva harcolni, a pillanatnyilag két legjobbat mutatja – lásd csúcsminőség.
Az, hogy gólt szerez itt Sikter Diána, ott Gémes Anett (kettőt is!), jelzi, mindenkire, de tényleg mindenkire figyelni illik – lásd értékek.
Az, hogy mindkét edző nem győzte dicsérni játékosait, kristálytisztán utal az elégedettségre – lásd büszkeség.
Az, hogy az idei női magyar bajnoki döntő első mérkőzéséből „táplálkozni” kell, „táplálkozni” lehet, nem vitás – lásd a női vízilabda népszerűsítése okán a „Soha ne add fel!” metódust
Az, hogy a női vízilabda a magyar sport értéke, a női vízilabdázók a magyar sport értékei, ez az UVSE–Szentes mérkőzés is egyértelműen hivatott jelezni – lásd „Mi is itt vagyunk!”
Az, hogy a női vízilabda is csodás, számomra sohasem volt kérdés – lásd elfogulatlan elfogultság.

Amler Zoltán