16 csapat, 8 medence, 1 szerda, 0 unalom

2015. május 05. 19:48

Az egyik legfontosabb nap következik az idei vízilabdaszezonban. Két férfi-, egy női elődöntő, meccs az 5. helyért, csata az utolsó hely elkerüléséért. Nem fogunk unatkozni.

Meccsnap – és akkor finoman fogalmazunk a május 6-i játéknapról. Nem szimpla bajnokikra leszünk hivatalosak szerdán, hanem nagyon is komoly téttel bíró mérkőzésekre. Sok minden eldőlhet, lehet, hogy három csapat is elmondhatja majd magáról estére, hogy a bajnoki aranyért folytatja a továbbiakban. De miről is beszélünk, mi vár ránk szerdán?

MECCS a női bajnoki döntőért – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-UVSE-Centrál – 20 óra (a párharc állása: 0-1)


A 11-8-as eredmény ellenére simán hozta az első elődöntőt az Euroliga négyes döntője után betegséghullámba kerülő, de onnan kikászálódni látszó UVSE hétfőn, a Hajós-fedettben. Áts Bertalan csapata kihasználta a BVSC védekezésbeli hiányosságait a találkozó elején, így a zuglóiak a végén már csak szépíteni tudtak az eredményen.

De roppant elszántan nyilatkoztak már a találkozó után is, azon lesznek, hogy még egyszer meg kelljen jelenniük a Szigeten. Ha a koncentráción sikerül javítani, esély mutatkozhat az egyenlítésre. Ha nem, akkor szerda késő estére (ez a meccs kezdődik legkésőbb, 20 órakor) tudni fogjuk a bajnoki döntő párosítását – a Szentes várja ellenfelét.

MECCS a férfibajnoki döntőért – ZF-Eger-A-Híd-OSC-Újbuda – 18 óra 15 perc (Digi Sport 1) (0-1)

Talán még nem lőttük el az „Év meccse” jelzőt idén, most ezt megtesszük, mert páratlanul izgalmas négy negyed elé nézünk. Az egriek nagyszerű BL-győzelem után, az ezzel járó felszabadultsággal és boldogsággal a zsebükben vágnának vissza az OSC-nek, tekintve, hogy az első elődöntőt Vincze Balázs csapata nyerte, a Dabrowski Norbert által is megdicsért bámulatos támadójátékával.

Az egriek végre félretehetik a BL-lel kapcsolatos fantáziálgatásaikat, sikerült, továbbmentek, ott lesznek május végén a Final Sixben. Persze, már megint ott lebeghet a szemük előtt: oké, ha most kikapunk, vége, a hazai front elesik. Az OSC most nagyon harap, ember legyen a talpán, aki megjósolja a szerdai randevú végeredményét.

MECCS a férfibajnoki döntőért – FTC-Szolnoki Dózsa-Közgép – 19 óra (0-1)

A könnyű meccseket is be kell húzni, ha valaki révbe akar érni. Viszont nem mindig könnyű, amit könnyűnek gondolunk. A Szolnok jóval erősebb csapat a zöldeknél, de Varga Zsolt és Gerendás György csapata képes lehet annyira felszívni magát, hogy szorosabb legyen az elődöntő a vártnál.

A szolnokiak a Primorje Rijeka elleni vereség után érkeznek a Népligetbe, de nem hinnénk, hogy az jár majd Varga Dánielék fejében, hogy Barcelonában a helyi csapat ellen kell kezdeniük, majd a Recco ellen kell folytatniuk a BL-döntőben. 

MECCS a férfibajnokság 5. helyéért – RacioNet-Honvéd-Tiszavirág-Szeged-Diapolo – 17 óra (0-1)

Ha azt vesszük, hogy az első meccs Szegeden az utolsó másodpercben dőlt el, nem is kellene nagyon fejtegetni, miért lehet izgalmas a Kőér utcai találkozó. Hozzátesszük még, hogy a bajnokságban Szegeden 1 góllal nyert a Honvéd, Budapesten meg kettővel a Szeged, úgyhogy mondjuk úgy: rendben lesz a meccs.

Lévai Márton és Szőke Szabolcs utoljára ugrik majd Honvéd-színekben vízbe a Kőér utcában – legalábbis róluk már biztosan tudjuk –, ez is ad némi különlegességet a méekőzésnek.

MECCS a férfibajnokság 7. helyéért – Kaposvári VK-Vasas-Plaket – 19 óra 30 perc (1-0)

Büntetőkkel veszítette el a Vasas az első találkozót némi meglepetésre, a kaposváriak viszont harmadik meccsüket nyerték meg ilyeténképpen a rájátszásban. Korábban a BVSC-t mind a két alkalommal 5 méteresekkel verték.

Hogy meglesz-e sorozatban a negyedik döntetlen a rendes játékidőben? Majd meglátjuk.

MECCS a férfibajnokság 9. helyéért – Debreceni VSE-BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – 18 óra (0-1)

A BVSC vezet a párharcban, Varga Tamásék az alapszakasz utolsó körében éppen a zuglóiak elleni 13-13-as döntetlennel végeztek előkelőbb pozícióban, más kérdés, hogy aztán a Vasas jobb volt az előző körben.

MECCS a férfibajnokság 11. helyéért – UVSE-Hunguest Hotels-Valdor-Szentes – 19 óra (0-1)

A szentesiek az alapszakasz végére megtáltosodtak, éppen ezért kezdhették hazai medencében a helyosztókat, a Pécs elleni párharcot ezzel együtt 2-0-ra nyerték, győztek a pécsi uszodában is. Így a kiírás szerint már biztosan elkerülték az utolsó helyet, és így tett a KSI-n túljutó UVSE is.

Németh Zsolt csapata viszont megszenvedett a KSI-vel, csak a harmadik összecsapás döntött, igaz, azon nagyon magabiztosak voltak. Szentesen nyert Lukács Dénes csapata, a szerda kérdése, hogy lát-e még idén férfimeccset a szentesi közönség vagy „be kell érniük” a női döntővel.

MECCS a férfibajnokság 13. helyéért – PVSK-Mecsek-Füszért-KSI SE – 19 óra (0-1)

Ha a KSI győzne Pécsett, a baranyai csapat végezne az utolsó, 14. helyen, hiszen az első felvonásban Marnitz Márk 7 góljával a fővárosiak voltak jobbak. Az alapszakaszban 13-13-as döntetlen született ebben a felállásban, most ez nem következhetne be, hiszen döntetlen esetén jönnének a büntetők.

Mindkét csapat jobban indult a szezonban, minthogy a 13. pozícióért küzdjön, dehát, mint tudjuk, nagyon erős a magyar bajnokság.
 
-dobos-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok