Az UVSE 1-0-ra vezet a BVSC elleni elődöntőben

2015. május 04. 21:03

Magabiztos kezdés után nem volt kérdéses a győztes személye a meccs derekára, az alapszakasz-győztes előnnyel várhatja a szerdai második mérkőzést.

Már úgy melegítettek be a csapatok a Hajós-uszodában, hogy tudták, megvan az első döntős: a Szentes ugyanis Dunaújvárosban is győzni tudott, így címvédőként várhatja ellenfelét a fináléban. Megvolt ugyanakkor az oka annak, hogy ennyivel előrébb tartott a másik páros, ugyanis az UVSE és a BVSC első elődöntőjének eredeti időpontját megváltoztatták.

Az UVSE fordult kérelemmel a zuglóiakhoz, a halasztásba belement a Szentes és a Dunaújváros is, az ő jóváhagyásuk is kellett ehhez. A halasztás oka betegség, méghozzá tömeges: a sárga-lila csapat tagjai Athénban, az Euroliga négyes döntője alkalmából szedték össze a nyavalyát, volt, aki kórházi kezelésre is szorult.

A harmadik támadás fejeződött be először góllal a mérkőzés elején, Kisteleki Hannától talán bepasszra számítottak, ő azonban a jobb szélről a kaput célozta meg (1-0). Nem sokkal később Keszthelyi Rita úszott meg, Takács Orsolya érte utol, 5 méteres következett, Kisteleki Hanna azt is belőtte, 2-0. A 3. perc elején Keszthelyi megirigyelte már kétgólos csapattársát, messziről lőtt váratlanul a kapuba, nagyszerűen kezdett tehát az UVSE.

A 4. percben Kisteleki Dóra ejtése törte meg a csendet vendégrészről (3-1), erre testvére válaszolt egy kapufával, és aztán Keszthelyi is a fára lőtt, ő már emberelőnyben. Leimeter Dóra góljával még közelebb jött aztán a BVSC, miután elkezdte felvenni a meccs ritmusát. Csakhogy jött Keszthelyi Rita, és gyakorlatilag a félpályáról lőtt egy szabaddobás-gólt (4-2). Csabai Dóra szabálytalankodott 5 méterest érően kisvártatva, Kisteleki Dóra lövését azonban kivédte Gangl Edina, kétgólos hazai előnnyel zárult az első negyed.

Elváltotta magát védekezésben a BVSC, így Szücs Gabriella tisztán lőhetett a második negyed elején, 5-2, és egy labdaeladás után Tóth Ildikó is eredményes volt, 6-2-re húzott el az UVSE. Bizonytalan volt támadásban a BVSC, és ezt kihasználta a hazai csapat, Sikter Dia lőtte a hetediket, Tóth Ildikó a nyolcadikat. Biztosan haladt a győzelem felé a hazai együttes. Csabai Dóra már a kilencediket lőtte, innen már nehéz lett volna visszakapaszkodnia a BVSC-nek. Gyöngyössy Anikó szép góllal szépített (9-3), két percre rá Keszthelyi lőtt 6 méterről nagy gólt, 10-3-ra ment az UVSE a negyed hajrájához közeledve.

Kisteleki Hanna kihagyott egy büntetőt a negyed végén, de emiatt azért túlságosan nem kellett izgulnia Áts Bertalannak. Egy Kisteleki-gól nyitotta a negyedik szakaszt, Dóra lőtte, 10-5-re zárkózott a BVSC, majd Takács Orsolya emberelőnyből, Máté Zsuzsa akcióból talált be. 11-7-et mutatott a tábla 2:51-gyel a vége előtt, a találkozó végére tehát belejött a BVSC, de ahogy mondani szokták, már csak kozmetikázni tudta az eredményt.

A vége 11-8, 1-0 az UVSE-nek, folytatás szerdán.
 
Áts Bertalan, az UVSE vezetőedzője: "Először is köszönjük a BVSC-nek, hogy a halasztási kérelmünket elfogadták, ez egy sportszerű és nemes gesztus volt a részükről. Az első félidőben megadtuk az alaphangot a mérkőzésnek, innentől kezdve arra kellett figyelni, hogy megtartsuk az előnyt, ez sikerült is. Biztos vagyok benne, hogy a második mérkőzés nem ilyen lesz, hiszen a BVSC-nek az lesz az utolsó sansza. Kiváló csapat az ellefelünk, tele utánpótlás válogatottal és két meghatározó felnőttválogatottal. Gratulálok a csapatomnak, főleg a védekezéshez, Gangl Edina ma nagyon határozott volt a kapuban, és előtte rengeteg jó blokkunk is volt. Támadásban ki kell emelnem Kisteleki Hanna és Keszthelyi Rita teljesítményét, de nem mehetek el a Csabai-Szücs páros jó játéka mellett sem, mint ahogy Tóth Ildi centerjátéka is nagyon hasznos volt."

Leimeter Dóra, a BVSC játékosa: "Az elején nagyon hagytuk őket elmenni. Minden, amit megbeszéltünk, hogy nem szabad megcsinálnunk, azt elkövettük az első két negyedben. Azután, hogy összeszedtük magunkat, rendeztük a sorainkat, kiegyenlített lett a játék. A szerdai meccset úgy kell elkezdenünk, hogy keményen nekikmegyünk, és nem engedjük őket lefordulni. Nem voltunk elég bátrak a támadásokban, de ha védekezésben hibázunk, akkor nem tudunk olyan meggyőződéssel támadni, mint ahogy kellene. Szeretnénk szerdán győzni, hogy legyen harmadik meccs."

Csabai Dóra, az UVSE játékosa: "Azért belülről nem éreztük olyan simának, mint amilyennek tűnt, nagyon brusztos meccs volt. A védekezésre koncentráltunk elsősorban, a támadás ment magától. Sok beteg volt nálunk Athén után, de mindenki egyre jobban van, ez most is látszódott a meccsen, összeszedjük magunkat."

Eredmény – női bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés:

UVSE-Centrál-BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 11-8 (4-2, 4-0, 2-1, 1-5)


UVSE: Gangl – Csabai 2, Sikter 1, Kisteleki H. 2 (1), Keszthelyi 3, Szücs 1, Tóth I. 2. Csere: Kuna, Kövesdi, Hertzka, Sudduth-Kiss, Azumah. Vezetőedző: Áts Bertalan

BVSC: Doroszlai – Leimeter 1, Illés 1, Kele, Takács 1, Kisteleki D. 2, Gyöngyössy 1. Csere: Horváth A. (kapus), Máté 1, Dauda Board 1, Varga V., Farkas, Tamás, Szmodics. Vezetőedző: Petrovics Mátyás

Gól/emberelőny: 3/7, illetve 2/7
Ötméteresek: 1/2, illetve -/1
Kipontozódott: Csabai (31.)
 
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az UVSE-Centrál javára.
 
A másik mérkőzésről itt lehet olvasni, a Szentes 2-0-ra nyerte a párharcot a Dunaújváros ellen.
 
-ds-




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok