Jó évet zártak az ifik, javult a bajnokság színvonala

2015. május 02. 13:18

A hét elején véget érő fiú ifjúsági-bajnokságra három megközelítésből tekintünk vissza. Horkai György, Fodor Rajmund és Szatmári Kristóf értékel.

Az alapszakaszban is első helyen záró UVSE az általa megrendezett négyes döntőben is a legjobb volt, a Szentes és az Eger legyőzésével megnyerte a bajnokságot. A 22 forduló után második, remek szezont futó BVSC végül bronzérmes lett, a Szentes „maradt a negyedik helyen”.

Mivel regnáló világbajnok Magyarország az ifi korosztályban, követtük az eseményeket a szezon során, és meg tudjuk erősíteni, amit majd alább olvashatnak a szakértőktől: ahogy haladtunk előre az időben, egyre komolyabb küzdelmek alakultak ki, az élcsapatok sem mehettek biztosra szinte senki ellen. Voltak nagy hullámzások persze, a KSI például elrontotta a bajnokság végét, kicsúszott a négyből, sőt, végül csak a hetedik helyen zárt. A Ferencváros szép fejlődést mutatott be a szezon során, és az utolsó fordulóban csak 5 méteresekkel kapott ki a későbbi döntős Eger otthonában, így kicsúszott a legjobb nyolcból.

Az alapszakasz végeztével négyes döntőt rendeztek, és szintén önálló tornán döntöttek az 5-8., valamint a 9-12. helyekről. Most három megközelítésből értékeljük a bajnokságot. A kapitány, az „elsőéves” ifi edző és a bajnok értékel.

A KAPITÁNY:

Horkai György
utánpótlás kapitány természetesen élőben nézte meg a négyes döntőt hétfőn és kedden, de korábban is gyakran kilátogatott egy-egy bajnokira.

„Elég sok mérkőzést sikerült megnéznem, azt mondhatom, hogy magas volt ennek a bajnokságban a színvonala, magasabb, mint a tavalyié. A szoros emberfogást a serdülő-bajnokságban kötelezően bevezettük az első két negyedre, és ez átragadt az ifikre is, aminek kifejezetten örülök. Annak még inkább, hogy sok volt a labdaszerzés, a tiszta játékra törekedtek a játékosok.


Szintén világos, hogy a négyes döntő megrendezése jó ötlet volt, egyrészt színvonalas mérkőzéseket láthattunk, nagy közönség és jó hangulat volt, másrészt mi más is lenne a célunk, mint az, hogy a fiatalokat éles meccsekre készítsük fel. A válogatottakban is ilyen mérkőzéseket kell játszaniuk, szokniuk kell, hogy egy meccsen ekkora a tét, ez vár majd rájuk később is.


Nagyon jó döntés volt az is, hogy nem volt döntetlen a bajnokság során, az 5 méteresekkel el kellett dönteni, ki a győztes. Ez a közönség számára is további izgalmakat jelentett. Mondhatom, hogy taktikailag sokat javultak a csapatok, nagyon komoly küzdelmeket lehetett látni, ez a sportág javát szolgálja”
– mondta a kapitány.

Ami a négyes döntő történéseit illeti, Horkai György így értékelt: „Teljesen megérdemelten nyert az UVSE, hosszabb volt a kispadja, és ez volt a siker egyik kulcsa. Jó meccs volt az Eger elleni döntő. Az látszott az elődöntőben és a döntőben is, hogy azok a játékosok húzták a csapataikat, akik már játszottak hasonló hőfokú mérkőzést, így az egri Hornyák Olivér vagy az UVSE-ben Vadovics Viktor, Tóth Kristóf, Szatmári Kristóf. Persze, az ő higgadtságuk átragadt másokra is, ez jó jel.”

A kérdésre, miszerint kevesen kapnak-e lehetőséget az ob I.-ben az ifik közül, vagy sem, a kapitány ezt mondja:

„Ne feledjük, hogy a világ egyik legszínvonalasabb bajnoksága a magyar, igenis meg kell küzdeni azért, hogy valaki szerepet kapjon. Nagy dolog az, ha egy fiatal megkapja a lehetőséget, ezt meg kell becsülni. Remélem persze, hogy egyre többen mutatkozhatnak majd be az ob I.-ben, ez a fejlődésük szempontjából fontos lenne.”

Horkai György szerint továbbra is követendő, hogy a fiatalok „felfelé” játszanak az utánpótlás-korosztályokban, a serdülőjátékosok nagy része bemutatkozik az ifibajnokságban, de a gyerekbajnokságból is játszanak a serdülőknél.


AZ "ELSŐÉVES" IFIEDZŐ:


A szezon előtt Fodor Rajmundot nevezték ki a Vasas ificsapatának edzőjévé, olimpiai bajnokunk tehát új szerepben próbálhatta ki magát.

„Tanulom a szakmát, de élvezem, jól érzem magam. Ebben a munkában több a szép, mint a kevésbé örömteli sajátosság, utóbbival nyilván mindenkinek meg kell küzdenie. Szeptemberben nagyon rögösen indult az utunk a Vasasnál, aztán a vége szép lett, ezzel a játékosállománnyal ennek a csapatnak az 5. hely felér az aranyéremmel. Ha bejutottunk volna a négybe, vélhetően pofozógép lettünk volna” – mondta saját csapatáról. Való igaz, a Vasas csak az utolsó fordulóban harcolta ki a nyolc közé kerülést, ehhez kellett a Fradi veresége Egerben.

Aztán az 5-8. helyért rendezett tornán minden összejött a csapatnak.

„Az utolsó hetekben, hónapokban fokozottan kellett azzal küzdenem, hogy a játékosok nagy része végzős és érettségire készül. Így kicsit magamnak is meglepetés volt, hogy a végén úgy összeállt minden. Le a kalappal a játékosok előtt, akik félretették ezt a külső körülményt. A srácok nagyon jól küzdöttek, a KSI-t 14-4-re tudtuk megverni, majd a Pécs ellen Kiss Kristóf Szeif nélkül nyertünk 14-8-ra. Miután kiderült, hogy nemcsak az első négynek lesz külön tornája, rágyúrtunk az ötödik helyre, és megérte” – dicsérte meg övéit Fodor Rajmund, aki csapatával a legnagyobbat ugrotta az alapszakasz helyezéshez képest.

„Ez egy remek szezonja volt az ifibajnokságnak, főleg tavasszal volt nagyon kiegyensúlyozott. Nyolc-kilenc csapat játszott szoros meccseket, és az élcsapatokat is gyakran megszorongatták. Ebből a magyar vízilabdának profitálni kell. Bízom benne, hogy az elkövetkezendőkben a felnőtt bajnokságba minőségibb utánpótlás-játékosok érkeznek, már most és a következő években is. Kicsit felhígult korábban a mezőny, de az idei szezon erre rácáfolt” – tette hozzá a Vasas ificsapatának edzője .

Ami az ifi játékosok ob I.-es szereplésének gátját illeti:

„A minőségi légiósokkal nincs bajom, profi klubokról beszélünk és nagy célokról. Mindig is azt vallottam ugyanakkor, hogy középkategóriás légióst ne hozzunk ide a magyar bajnokságba, mert elveszik a lehetőséget a fiataloktól, ez pedig senkinek nem érdeke. Az is igaz, hogy a nagycsapatok közül csak az Eger csapatában lehet fiatal válogatottakat látni ob I-es meccsen, így Zalánki Gergőt, Lőrincz Bálintot vagy Hornyák Olivért. Remélem, idővel ez majd változik”
– összegzett a kétszeres olimpiai bajnok.

A BAJNOK:


Az UVSE összességében tehát magabiztosan nyerte a szezont, a csapat egyik legjobbja Szatmári Kristóf volt, aki már rendszeresen játszik az UVSE első csapatában. Játszott például a péntek délutáni, KSI elleni nagyon fontos meccsen, gólt is szerzett, a győzelemmel a felnőttcsapat biztosította élvonalbeli tagságát. No, de mi most az ifi bajnokságról szólunk:

"Nagyon jól zártuk a bajnokságot, az alapszakasz utolsó meccsét is végül sikerült megnyerni, és aztán a Final Fourban is győztünk. Nem volt még ilyen lebonyolítás, örülök, hogy ott mi voltunk a legjobbak, de úgy gondolom, bármelyik csapat megnyerhette volna az aranyat. Nagyon erős volt a mezőny ezen a minitornán. Nekem személy szerint tetszik ez a lebonyolítás, de azért van benne kockázat, hiszen aki előtte első volt, visszaeshet a negyedik helyre is" - mondta a döntőben az utolsó negyedben, 6-6 után két gólt szerző pólós.

S hogy milyen volt az év összességében?

"Voltak nehézségeink azért, volt pár meccs, ahol elhullajtottuk a pontokat, például az Eger ellen, végül épp velük döntőztünk. Mindezek ellenére sikerült a kitűzött cél, remek év volt. Elég színvonalas volt a bajnokság, nagyon sok jó csapattal találkoztunk" - erősítette meg a világbajnok Szatmári Kristóf.

Az ifjúsági bajnokság végeredménye (zárójelben az alapszakasz-helyezés):

1. UVSE (1.)
2. Eger (3.)
3. BVSC-Zugló (2.)
4. Szentes (4.)
5. Vasas (8.)
6. Pécs (6.)
7. KSI (5.)
8. Honvéd (7.)
9. Ferencváros (9.)
10. Tatabánya (11.)
11. Szombathely (12.)
12. Debrecen (10.)

A legtöbb gólt szerezte az ifibajnokság élcsoportjában:

Hornyák Olivér (Eger) 73 gól
Csaba Márton (Pécs) 73 gól
Sebestyén Balázs (Tatabánya) 70 gól
Szalai Gábor (Eger) 65 gól)
Csacsovszky Erik (Honvéd) 64 gólt

A góllövőlistán az ifi korosztályban egyébként a kaposvári Dobos Dávid végzett az élen, ő 122 gólt szerzett 21 mérkőzésen. Az MTK 1888 játékosa, Hajdu Lóránt 68, a szegedi Berkó Zoltán 67, a szintén szegedi Mikházi Bence 64, az UVSE II. fiatal pólósa, Kurucz Barnabás 63 gólig jutott. Mindannyian az országos bajnokság második vonalában játszottak.
 
-dobossándor-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok