Eger-UVSE döntő lesz az ifibajnokságban

2015. április 27. 21:46

A lilák a Szentest, az egriek az alapszakaszban a második helyen záró BVSC-t verték nagy közönség és kiváló hangulat mellett a Hajós-uszoda fedett medencéjében, a négyes döntő első napján.

Fotó: Dobos Sándor

Az alapszakasz-győztes UVSE és a meglepetésre a szezon végén az első négybe nagy hajrával felkerülő Szentes vívta az első elődöntőt. Egész sokan kilátogattak a Hajós-fedettbe az első napra, ott volt Benedek Tibor szövetségi kapitány és Horkai György utánpótlás-kapitány is a lelátón.

A mérkőzés első két negyedében az esélyesebb hazaiak ugyan végig vezettek, de a szentesieknél olykor mindig akadt egy-egy beakadó lövés – összesen három, amely óvatosságra intette a hazaiakat. Emellett jól védett a szentesiek kapusa, Boros Krisztián is ebben a szakaszban. Más kérdés, hogy a világbajnok Vadovics Viktor vezetésével azért többször is megrázta magát az UVSE, így szép lassan haladt előre.

Benczur Márton, a lilák edzője még az alapszakasz utolsó fordulója (akkor a végül második BVSC-vel játszottak az elsőségért, így a rendezésért) után azt mondta, sok hiba jellemezte a csapat játékát, ennél többre képesek a fiúk. Nos, a mester a meccs alatt is folyamatosan adta az utasításokat, visszajelzéseket, miközben azért a különbség nőtt a két csapat között –a harmadik negyed hetedik percében már 10-4 volt az állás. A vége 13-6 a liláknak.

Benczur Márton, az UVSE edzője: „Ma sokkal jobban játszottunk, mint a BVSC elleni utolsó alapszakasz meccsen. A tétet elbírtuk és az első igazán komoly meccset sikeresen vettük, a győzelmünk nem forgott veszélyben. A Szentes erős csapat, de nem fekszik a játékunk nekik, a bajnokságban is kétszer nyertünk ellenük. Most másodjára is megnyertük a bajnokságot, de még egyszer meg kell. Az Eger veszélyes csapat, ma nagyszerűen játszottak, de mi nagyon szeretnénk a bajnoki címet.”

Vadovics Viktor, az UVSE játékosa: „Az elején nagyon jól kezdtünk, ez nagyon fontos volt. A ziccereket és a helyzeteinket ki tudtuk használni. Végig összeszedettek voltunk, mi irányítottuk a meccset. Bárki is lesz az ellenfél kedden, az elejétől fogva figyelni kell, és ugyanúgy játszani, ahogy ma.”

Káris Áron, a szentesiek csapatkapitánya: „Teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme, a végén kijött a két csapat közötti különbség. Nem is fogtunk ki jó napot, nem volt szerencsénk. Megvoltak a lehetőségeink, talán túlzottan akartunk, meg akartuk mutatni, hogy jó csapat vagyunk. Ha egy csapat elmegy 4-5 góllal, akkor már nehéz visszajönni, az volt a tervünk, hogy csak egy-két gól legyen a különbség. Sikerként értékeljük, hogy itt vagyunk, de mindenki győzni szeretne. A bronzérmet szeretnénk megszerezni, az reálisabb is, mint a döntős szereplés.”

Pellei Csaba, a szentesiek edzője: „Gratulálok az UVSE-nek, megérdemelten nyertek, meggyőzőek voltak. Nagy dolog, hogy ezzel a játékoskerettel bejutottunk a legjobb négy közé. Ma a kezdőcsapatunkból hárman is betegen vállalták a játékot, egyikőjüknek tüdőgyulladása van, egy másiknak beszakadt a dobhártyája, a harmadik meghatározó játékosunk vállműtét előtt áll. De mindannyian játszani szerettek volna. Az UVSE ellen maximális létszám és teljesítmény mellett lett volna csak esélyünk.”

Fotó: Dobos Sándor

A másik mérkőzésen jóval nagyobb küzdelemre lehetett számítani, hiszen a tavalyi bajnok Eger az alapszakaszban remeklő BVSC-vel találkozott. Antal Gergely bombagóljával indult a meccs, ezt Mátyok Norbert egyenlítette ki, majd jött Szabó Bence gólja, és már a BVSC vezetett 2-1-re. Innentől viszont öt egri gól következett, nagyon fel voltak pörögve a vendégek, minden gólt rendesen megünnepeltek, az elszántsággal tehát nem volt gond.

Meg kell jegyezni, hogy ekkorra már szinte megtelt az uszoda, nagyon sokan voltak kint, s mivel hétfő este volt, különösen jár a kalapemelés.

A harmadik negyed elején két BVSC-gól jelezte, hogy a zuglóiak nem adják fel a meccset, bíznak a fordításban. Biros Barnabás 5 méteresével mégis 7-4-re alakult aztán az állás, majd egy olyan BVSC-gól következett, amelynek a körülményei az uszodában mindenkit vagy talpra ugrasztottak vagy hangos vigyorra késztettek. Emberelőnybe került a BVSC, a labdát a kapus, Utassy Dávid előrevágta, de senkit nem ért el az, csak egy egri védőt, róla pattant a kapuba, így került fel a góllövők közé a BVSC kapusa.

Nem sokkal ezután Biros Barnabás és Szabó Bence akaszkodott össze, mindkét játékost cserével végleg kiállította Vogel Gábor játékvezető. A negyedik negyed előtt 8-5-re vezetett az Eger, nagy hajrára volt szüksége a zuglóiaknak, egyik legjobbjuk nélkül tehát.

Az első két akciójuk nem sikerült, aztán a harmadik, egy fór után igen, Szepesi Bence talált be (6-8), de rögtön jött a válasz, Antal Gergely messziről volt eredményes. Ráadásul Csiszár Boldizsár jól védett a túloldalon, a BVSC-nek innentől siettetni kellett a támadásait. A kapuban erre a negyedre Várhegyi Dániel állt be egyébként, épp őt állították ki 3 perccel a vége előtt, és a fórt ki is használta az Eger, ezzel pedig eldöntötte a meccset.

A vége 7-10, UVSE-Eger döntőt és Szentes-BVSC bronzmeccset rendeznek kedden, ugyanitt.

Tóth Kálmán, az Eger edzője: „Jól játszottunk ma, a nevelőmunkánk része, hogy felkészítsük a játékosokat az elődöntőkre, döntőkre. Többen is lesznek majd közülük nemzetközi eseményeken részesei ilyen téttel bíró mérkőzéseknek, meg kell őket tanítani arra, hogy ilyenkor jó döntéseket hozzanak. Ez a meccs jól szolgálta a felkészülést.”

Szűcs Levente, a BVSC edzője: „Az alapszakaszbeli szárnyalásunk most hiányzott. Ezek a gyerekek még nem voltak ilyen téttel bíró és feszültségű meccsen, és ez most sokat számított, látszott. Úgy gondolom, bármilyen eredményt is érünk el holnap, siker, hogy itt vagyunk. Az Egert kétszer megvertük, a Szentestől kétszer kikaptunk a bajnokságban, ha az élet ikszre játszik, akkor holnap miénk a bronz.”

Biros Barnabás, az Eger játékosa: „Az elmúlt két hét borzasztóan sokat számított, mindent feltettünk az utóbbi napokban a vízilabdára. Csak ez számított, még azoknak is, akik tanulnak. Megérte, a mentalitásunk is rendben volt, 100 százalékon pörögtünk. Kétszer kikaptunk tőlük az alapszakaszban, de most felszívtuk magunkat. Egyszerűen mindenki meg akarja nyerni az aranyat.”

Utassy Dávid, a BVSC kapusa: „Csalódottak vagyunk, nem érzem, hogy azért kaptunk ki, mert lebecsültük volna az egrieket, kétszer megvertük őket a bajnokságban. Idejöttek görcs és tét nélkül, nekünk estek, és gyakorlatilag átgázoltak rajtunk. Kicsit rágörcsöltünk erre a meccsre. Nyolc éve együtt játszunk, azt hiszem, ebben az évben bebizonyítottuk, hogy jobb csapat vagyunk annál, mint amennyire többen gondolták az elmúlt években. Össze kell szedni magunkat holnapra, szeretnénk megszerezni a bronzérmet.

Eredmények – fiú ifjúsági bajnokság, elődöntők:

UVSE-Szentes 13-6 (2-1, 4-2, 4-2, 3-1)
Gólszerzők:
Macsi 3, Vadovics V. 3, Csicsáky 2, Hertzka 2, Görbics, Knézy, Lovas, illetve Papp 2, Farkas, Pellei F., Werner, Bodor

BVSC-Eger7-10 (2-3, 1-3, 3-2, 2-2)
Gólszerzők:
Szabó Bence 2, Szepesi 2, Pintér, Utassy, Mátyok, illetve Biros 3, Kraxotin 2, Antal 2, Szalai, Hornyák, Szívós
 
Dobos Sándor



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok