Merész András szerint az UVSE útja innentől felfelé vezet

2015. április 27. 16:37

A női válogatott kapitánya is a helyszínen nézte meg az Euroliga négyes döntőjét, Athénban. Értékelte a látottakat.

Fotó: Merész Márton

A Sabadell legyőzésével a házigazda Olympiakosz Pireusz nyerte a legrangosabb női sorozatot, az UVSE-Centrál a negyedik helyen zárt, a bronzmeccset a Kirisi ellen 14-12-re bukta el.

Merész András a szombat esti döntő után először a torna atmoszférájáról beszélt, ezt ugyanis nem lehetett megkerülni.

„A nemzetközi női vízilabda legnagyobb hírverése volt, amit valaha láttam. Nagyon közel volt a saját Európa-bajnokságunkhoz, szenzációs volt a közönség. Talán csúnyán hangzik, de nem is baj, hogy most az Olympiakosz nyerte az Euroligát. Egyrészt kicsit megtörték a spanyol hegemóniát, ami talán nekünk is jó, másrészt ezeknek a szurkolóknak kijárt ez a siker”
– fogalmazott a kapitány, aki szerint a két légiós meghatározó szerepet vállalt a hazai sikerben.

Valóban így van: a bajnokságban is szereplő olasz Bianconi az elődöntőben (hat gólt szerzett), az ausztrál Southern pedig a döntőben játszott szenzációsan, négy gólt lőtt.

„Feltétlenül szeretnék gratulálni az UVSE-nek ahhoz, hogy idáig, ilyen kulisszák mögé eljutott. A sportolók nyerni szeretnek, pénzt keresnek, de azt gondolom, azért sportolnak leginkább, hogy ilyen környezetbe kerüljenek. Ez volt jellemző a budapesti Eb-re, de az eindhovenire is” – tette hozzá Merész András.

A kapitányt arra kértük, értékelje röviden a csapatokat.

„A Kirisi tipikus orosz játékkal jelentkezett, ismerjük a legjobbjaikat, ők hozták a meccseket. Érdekes, hogy a fiatalabb cserekapussal kezdtek a bronzmeccsen, aztán lecserélték. Nagy meglepetést nem okoztak, ennél többet nem is nagyon tudnak, ez valamikor elég egy meccsre, valamikor nem.”

„A Sabadell hat-hét spanyol válogatottal jött, valamint talán az egész női mezőny fizikailag legerősebb játékosával, az amerikai Seidemannal. A holland lány kicsit kilógott most nekem, a Genee-testvérek közül a másikat tartom jobbnak. A spanyolos játékot mutatták, a döntőben szerintem azért kaptak ki, mert a kapusuk nem hozta azt a játékot, amit szokott.”

„Az Olympiakoszról elmondtam, hogy a két külföldi szenzációs igazolásnak bizonyult. A görögök egy sakkjátszmát játszanak, erre az elődöntőben is fel lehetett figyelni, de a döntőben is, mindenki tudta, hol a helye, mikor mit kell csinálnia, nem számított, hogy a partról semmit sem lehetett hallani. Annyival nyertek a döntőben, hogy Asimaki, az utolsó fórban azt a labdát, amit mindig el szokott lőni, most nem lőtte el, hanem kipasszolta a szélére, amiből Southern beadta a fához. Előtte fél perccel Garcia belelőtte a blokkba a másik oldalon, ennyi volt a különbség a két csapat között.”

Természetesen nem maradhat el a magyar résztvevő, az UVSE-Centrál értékelése.

„Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy Európa legjobb négy csapata közé kerültek. Egy kicsit lehet keserű a szánk íze, hiszen ezt a Kirisit el lehetett volna kapni a bronzmérkőzésen, viszont az elődöntőben túlzónak éreztem a gólkülönbséget, még ha jobb is volt a Sabadell azon az estén. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a klubok döntő részének nincs lehetősége tizenhárom jó játékosra, ez csak keveseknek adatik meg, a döntőben a két kispadon három-három játékos nem lett vizes. Az UVSE cserejátékosai nagyon ügyesek, csak még nagyon fiatalok. Nagyon sokat kell vérteződniük, ezek az alkalmak pedig nagyon jók erre. Ha ez így lesz, a későbbiekben felzárkózhatnak azokhoz a válogatott játékosokhoz, akik a csapatot ezen a hétvégén is vitték előre” – így a kapitány, aki egy másik szempontból is szólt a klubról.

„Le a kalappal az UVSE előtt, hogy vezetőikkel, több edzővel jelentek meg Athénban, és nem a várost csodálni elsősorban, hanem azért, hogy mindenben segítsék a csapatot, amiben csak lehet. Az UVSE-nek innen csak felfelé vezet az útja. A női vízilabdának fontos, hogy a klubokban nyugodt körülmények között, nagy célokért küzdhessenek a játékosok. Remélem, hogy jövőre legalább egyet előrelépnek az Euroligában. Nem könnyű, de senki nem ígérte, hogy az lesz” – utalt egy kicsit már a jövőre is Merész András.
 
ds



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok