A Szeged kiharcolná a harmadik meccset

2015. április 20. 19:17

Az elődöntőbe jutásért vívott párharc második felvonását Szegeden rendezik kedden este, a Fradi továbbléphet.

Fotó: Iványi Aurél

"Figyelj, nincsen semmi baj" - adott baráti ölelést Varga Péter a Népligetben Manhercz Krisztiánnak, miután a Tiszavirág-Szeged-Diapolo csapata 10-9-re alulmaradt a két fél első találkozásán.

A meccsen három gólig jutó fiatal játékos már átélt egy hasonló élményt, hiszen az alapszakaszban is 10-9 lett a fővárosi meccs vége, s miután tavasszal a "visszavágón" 8-8 lett az eredmény Újszegeden, elmondhatjuk, tényleg nincs baj, a két csapat teljesen azonos erőt képvisel. Más kérdés, hogy előbb-utóbb véget ér a párharc, és az egyik fél szomorúbb lesz. A Szeged most azt szeretné elérni, hogy kedden este ne így hagyják el az uszodát, hanem abban a tudatban, hogy újra utazniuk kell Budapestre, a harmadik, mindent eldöntő találkozóra.

"Szerencsére mindenki egészséges, nagyon várjuk a mérkőzést, amin két azonos játékerőt képviselő csapat találkozik. Tényleg a napi forma dönt majd, de ezt mondtuk az első meccs előtt is. Úgy is lett. Minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük a kedd esti találkozót, ami várhatóan megint kiélezett lesz. Pontosnak kell lenni elöl és hátul is, akkor nem lehet gond. Maximálisan elszántak a fiúk, azon vannak, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Csütörtökön délelőtt és délután is kétkapuztunk a Vasassal, mondhatom, nagyon hasznos volt az az edzés" - mondta a meccs felvezetéseképp Varga Péter, a Szeged vezetőedzője.
 
"Tíz napunk volt felkészülni a Szeged elleni második összecsapásra. Múlt héten két edzőmérkőzés is szerepelt a programban, a BVSC-vel illetve a Mladost Zagreb együttesével készültünk. Szerencsére a csapatban komolyabb sérülés nem történt, teljes kerettel gyakorolhattunk. Kielemeztük a párharc első mérkőzését, kijavítottuk azokat a hibákat, amelyek segíthetnek bennünket Szegeden. Pontosan tudjuk, hogy az 1-0-ás előnyünk csak akkor ér valamit, ha megfelelő mentális állapotban szállunk vízbe kedden. Az itthoni győzelem önbizalmat ad, de a szoros eredmény figyelmeztet arra, hogy a Szeged mennyire jó csapat és maximálisan komolyan kell venni. Mivel nagyon nehéz játszani az ottani uszodában, ezért már egy nappal korábban leutaztunk, hogy a csapat jobban és gyorsabban alkalmazkodjon a körülményekhez" - ezt nyilatkozta Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu oldalnak.

A találkozót közvetíti majd a Digi Sport 1-es csatornája, a játékvezetők Molnár Péter és Petik András lesznek. A találkozó elején gyászszünet lesz Ambrus Tamás emlékére, és így lesz ez a többi mérkőzésen is a héten.

Lesz egy másik fontos találkozó is, a KSI az UVSE-Hunguest Hotels vendége lesz. Az alsóház rangadója ez, ahol az első meccsen a KSI büntetőkkel verte ellenfelét, így előnyben van. Ha megint sikerülne nyerniük, akkor az UVSE az ob I.-ben maradásért játszhatna a folytatásban, először a PVSK-Szentes meccs vesztesével, utóbbi párharcban a szentesiek szereztek előnyt.
 
 
E.ON férfi ob I.-es bajnokság, keddi program:

Az elődöntőbe jutásért:

Tiszavirág-Szeged-Diapolo-Ferencváros - Szeged, 18 óra 15 perc (Digi Sport 1)

A 11-14. helyért, második mérkőzés:

UVSE-Hunguest Hotels-KSI - Hajós-fedett uszoda, 19 óra



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok