Az UVSE nyerte az ifibajnokság alapszakaszát

2015. április 19. 15:45

A folytatásban jönnek a helyosztók, az élmezőnyben UVSE-Szentes és BVSC-Eger párharcokat rendeznek.

Fotó: Dobos Sándor

Az őszi fordulóban szenzációs meccset játszott az UVSE és a BVSC, akkor 22-21-re nyert az UVSE, a 24. büntető döntött a rendes játékidő döntetlenje után. Akkor még nem sejtették (csak remélték) a felek, hogy tavasszal úgy csapnak majd össze a Szigeten, hogy a tabella első két helyét foglalják el.

Mert ez a helyzet állt elő, az UVSE és a BVSC is biztosította már korábban helyét a legjobb négy csapat számára rendezendő Final Fourban, a vasárnap délelőtti meccsnek az volt a tétje, ki végez az első és ki a második helyen, és így ki lesz a rendezője a minitornának.

A mérkőzést a nyitott 33-as medencében rendezték, s ugyan napos idő volt, a cserejátékosok inkább a vízben, a kapuk mellett pihentek, amikor nem jutottak szerephez. Ahogyan Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője a meccs után videó-nyilatkozatában említette, kicsit kapkodva, kicsit pontatlanul játszott a listavezető, ennek ellenére végig vezetett, és meg is nyerte a mérkőzést.

A BVSC-nek megvolt az esélye a találkozón, nem sokon múlt, hogy egyenlítenek, a végén Szepesi Bence kapufára lőtt például egy büntetőt. Kiemelendőek Sélley Rauscher Domonkos és Szentesi Dániel fontos góljai, a vendégeknél Szabó Bence játékát lehet leginkább dicsérni.

A vége 9-8, a két csapat abban az esetben találkozhat még egyszer a bajnokság során, ha a négyes döntő elődöntőiben legyőzik a Szentes, illetve az Eger csapatait. A tervek szerint április 27-28-án rendezik majd a tornát.

Ami a többi meccset illeti: az Eger az utóbbi időben rengeteget fejlődő Fradit csak büntetőkkel verte, fájdalom a zöldeknek, hogy ezzel kicsúsztak a középházból, csak a 9. helyen zárták az alapszakaszt.

Győzött a Vasas a KSI ellen, utóbbi csapat a bajnokság végére elég rossz formába került, így csak az 5. helyen zárt. Hozta a meccsét a Szentes és a Pécs is, és érdekesség, hogy a nagy vereségekbe beleszaladó, eddig 21 meccséből az összest elveszítő AVUS Szombathely most megszerezte első győzelmét, méghozzá a Tatabánya ellen (ezt a találkozót korábban rendezték).

Eredmények – fiú ifjúsági bajnokság, 22. forduló:

UVSE-BVSC 9-8 (3-2, 2-1, 3-3, 1-2)
Gólszerzők: Sélley Rauscher 2, Szentesi 2, Macsi, Görbics, Hertzka, Vadovics V., Vadovics Á., illetve Szabó Bence 2, Mátyok 2, Nagy Á., Zubora, Rózsavölgyi, Csurgó

Eger-Ferencváros 10-9 – büntetőkkel (2-0, 2-2, 1-4, 2-1 - 3-2)
Gólszerzők:
Hornyák 3, Biros 3, Szalai, illetve Irmes P. 3, Balázs 2, Berki, Vogel Simon

Honvéd-Pécs 10-12 (2-4, 2-1, 2-2, 4-5)
Gólszerzők:
Pámer 3, Molnár 2, Reibel, Dömötör, Vajda, Pieskó, Korbán, illetve Csaba 4, Lajkó 3, Opacau 2, Barta, Csapliczky, Vörös

Vasas-KSI 11-7 (5-0, 1-2, 3-2, 2-3)
Gólszerzők:
Tóth Zs. 3, Sóvári 2, Fodor R. 2, Bencz, Varga, Burián, Kiss K., illetve Kardos A. 2, Bicskei, Zerinváry, Berze, Hevesi, Horváth Á.

AVUS Szombathely-Tatabánya 12-11 (2-2, 3-5, 6-2, 1-2)
Gólszerzők:
Úr 4, Hajmási 3, Juhász 3, Szabados 2, illetve Altmann 4, Mészáros 4, Csányi 2, Vajda

Szentes-Debrecen 14-9 (3-3, 5-2, 3-1, 3-3)
Gólszerzők:
Tinka 5, Káris 2, Papp D. 2, Kókai 2, Farkas, Pellei F., Rébeli, illetve Sipos 5, Papp B. 2, Molnár Á., Dienes

A bajnokság alapszakaszának végeredménye:

1. UVSE 57 pont
2. BVSC 52 pont
3. Eger 50 pont
4. Szentes 45 pont
5. KSI 39 pont
6. Pécs 35 pont
7. Honvéd 35 pont
8. Vasas 28 pont
9. Ferencváros 28 pont
10. Debrecen 19 pont
11. Tatabánya 5 pont
12. Szombathely 3 pont
 
-dobos-


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok