Debrecen: 13-13, ez ám a szerencse

2015. április 04. 19:36

Az E.ON férfi ob I.-es bajnokság középmezőnyt érintő rájátszásában BVSC-Kaposvár és Vasas-Debrecen mérkőzéseket rendeznek majd.

Fotó: Nagy Anita

A középmezőnyben egy kérdés maradt az utolsó fordulóra: mely csapat szerzi meg a 9. és melyik a 10. helyet. A Kaposvár és a Debrecen ugyanis azonos pontszámmal állt, ha bármelyik több pontot szerez az utolsó körben a másiknál, megszerzi a 9. pozíciót, ami "a Vasas jelenti" a rájátszásban - ez volt a képlet.

Földi László csapata ugyanis már biztos nyolcadik helyezettként ugrott vízbe Kaposváron. Remekül indult, hiszen 3-0-ra ment el az elején, és a háromgólos előnyt meg is tartotta az első negyed végére a fővárosi együttes. Ugyan egyet faragott a hátrányból a Kaposvár a nagyszünetig, de azt követően is folyamatosan a Vasas tett rá még egy lapáttal, ennek pedig fölényes vendégsiker lett a vége.

A Kaposvárban utoljára szerepelt az ausztrál Jeremy Davie, és két gólt szerzett Dobos Dávid. A 19 éves játékos az ifibajnokságban szenzációs mutatóval bír, 112 gólnál tart, magasan vezeti a góllövőlistát.

Izgalmas, változatos meccset vívott a BVSC a héten kaszinóban kikapcsolódó Debrecennel. A zuglóiak az előző körben győzni tudtak a Honvéd otthonában, ezzel döntően befolyásolták a 4-5. hely gazdájánakkérdését, és most is következményekkel járt a bajnokijuk. Legalábbis az, hogy a DVSE pontot szerzett a Laky-uszodában. Ezzel ugyanis a DVSE feljött a 9. helyre, így a Kaposvár lett a 10. az alapszakaszban.

3-0-ra is vezetett már a BVSC, a második negyed második percében viszont Kállay Márk góljával már a vendégeknél volt az előny (3-4). Ezután rendre a DVSE vezetett, egészen 9-8-ig, akkor ismét a hazaiak. Kétszer is elmentek két góllal, de 44 másodperccel a vége előtt ismét a Debrecen tartott előrébb. Mészáros Csaba egyenlített, de az egy pont is elég volt a debrecenieknek ahhoz, hogy egy hellyel feljebb ugorjanak. Érdekesség, hogy a hazaiaknál gólt szerzett Sugár Péter, a korábbi remek pólós Sugár Sándor fia.

Folytatás a középszakaszban, ahol BVSC-Kaposvár és Vasas-Debrecen párharcokat rendeznek.

Eredmények - E.ON férfi ob I.-es bajnokság, 26., záróforduló:

Kaposvári VK-Vasas-Plaket 8-14 (2-5, 3-2, 1-3, 2-4)
Gólszerzők:
Dobos D. 2, Kovács O. 2, Gros 2, Sántavy, Davie, illetve Steinmetz Á. 4, Gyárfás 4, Bóbis 2, Sedlmayer, Juhász-Szelei, Várnai, Goreta

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-Debreceni VSE 13-13 (3-3, 4-5, 4-1, 2-4)
Gólszerzők:
Pásztor 5, Létay 2, Kovács, Ambrus, Mészáros, Szabó Bendegúz, Török, Sugár P., illetve Kállay 5, Kincses 2, Szabó B. 2, Hoppál, Süveges, Smitula, Kolarik

A középmezőny végeredménye:

7. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 37 pont
8. Vasas-Plaket 31 pont
9. Debreceni VSE 25 pont
10. Kaposvári VK 24 pont

További eredmények:

KSI SE-Tiszavirág-Szeged-Diapolo 9-12 (1-2, 3-5, 2-2, 3-3)
Gólszerzők:
Kovács G. 3, Kalanovics 2, Hangody L. 2, Miklós, Bicskei, illetve Varga Zs. 5, Manhercz K. 3, Kunac 2, Seman 2

Valdor-Szentes–UVSE-Hunguest Hotels 10–8 (1–2, 4–2, 2–0, 3–4)
Gólszerzők:
Dőry 4, Boros 2, Nagy M. 2, Weszelovszky, Popovic, ill. Dávid 2, Benczur 2, Tóth Z., Tiba, Korényi, Kovács R.

PVSK-Mecsek Füszért–TF-Eger 5–14 (2–4, 0–4, 3–3, 0–3)
Gólszerzők:
Práczy 3, Lajkó, Francsics, ill. Biros P. 3, Zalánki 3, Szivós 2, Bedő 2, Erdélyi, Hárai, Lőrincz, Cuckovics
 
-ds-



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok