A Szegedé az ötödik hely, a Fradival találkoznak

2015. április 04. 14:26

Az alapszakasz utolsó hét bajnokiját megnyerte a Szeged, ezzel odaért az 5. helyre, megelőzve a Honvédot. A KSI ellen kellett behúzni a kötelezőt.

Varga Zsolt remekelt (Fotó: Iványi Aurél)

Ha majd a magyar bajnokság idei szezonjának értékelésekor megnevezzük az öt legjelentősebb történést, könnyen lehet, hogy felkerül erre a listára a Tiszavirág-Szeged-Diapolo pazar hajrája. Varga Péter csapata ugyanis az alapszakasz utolsó hét fordulójában egyaránt három ponthoz jutott. Ez a 21 pont is kellett ahhoz, hogy a rájátszást az 5. helyről kezdjék.

Ha azt vesszük, hogy egy ideig még az is kérdéses volt, összejön-e az első hatba kerülés, ez a bravúr valóban értékmérő sorozat volt. Sorrendben a Szentest, a Vasast, a Honvédot, a BVSC-t, az Egert, a Debrecent és a KSI-t verték. A szombati, KSI elleni mérkőzést Varga Zsolt büntetőjével nyitották, aztán a center második góljával 2-0-ra vezettek. A Horváth János vezetőedzőt nélkülöző (a szakember a 2000-es válogatottal szerepel egy montenegrói tornán) KSI 2-2-re egalizált, de aztán fokozatosan húzott el a Szeged, volt 6-2 is a részeredmény, a nagyszünetben 7-4-re vezettek a szegediek.

Aztán közeledtek a fiatalok, és rendre figyelemre késztették a vendégeket, Kalanovics Balázs kétszer is két gólra hozta fel a KSI-t. De a Szeged nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, kellett neki az az 5. hely, és meg is szerezte azt.

A győzelem tehát azt jelenti, hogy az elődöntőbe kerülésért Eger-Honvéd és Ferencváros-Szeged találkozókat rendeznek. További érdekesség, hogy a Szeged és a Fradi az alapszakaszban is szoros meccseket játszott, ősszel 10-9-re nyert a Fradi, tavasszal 8-8 lett a vége. Végül csak 1 ponttal előzték meg a zöldek a Szegedet a tabellán. Ez pedig nem jelent mást, minthogy érdemes lesz kilátogatni a rájátszás népligeti és szegedi mérkőzéseire.

Ott majd két győztes meccsig tart a párharc.

Eredmény - E.ON férfi ob I.-es bajnokság, 26. forduló:

KSI SE-Tiszavirág-Szeged-Diapolo 9-12 (1-2, 3-5, 2-2, 3-3)
Gólszerzők
: Kovács G. 3, Kalanovics 2, Hangody L. 2, Miklós, Bicskei, illetve Varga Zs. 5, Manhercz K. 3, Kunac 2, Seman 2
 
További eredmények:

Kaposvári VK-Vasas-Plaket 8-14 (2-5, 3-2, 1-3, 2-4)
Gólszerzők:
Dobos D. 2, Kovács O. 2, Gros 2, Sántavy, Davie, illetve Steinmetz Á. 4, Gyárfás 4, Bóbis 2, Sedlmayer, Juhász-Szelei, Várnai, Goreta

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-Debreceni VSE 13-13 (3-3, 4-5, 4-1, 2-4)
Gólszerzők:
Pásztor 5, Létay 2, Kovács, Ambrus, Mészáros, Szabó Bendegúz, Török, Sugár P., illetve Kállay 5, Kincses 2, Szabó B. 2, Hoppál, Süveges, Smitula, Kolarik

Valdor-Szentes–UVSE-Hunguest Hotels 10–8 (1–2, 4–2, 2–0, 3–4)
Gólszerzők:
Dőry 4, Boros 2, Nagy M. 2, Weszelovszky, Popovic, ill. Dávid 2, Benczur 2, Tóth Z., Tiba, Korényi, Kovács R.

PVSK-Mecsek Füszért–TF-Eger 5–14 (2–4, 0–4, 3–3, 0–3)
Gólszerzők:
Práczy 3, Lajkó, Francsics, ill. Biros P. 3, Zalánki 3, Szivós 2, Bedő 2, Erdélyi, Hárai, Lőrincz, Cuckovics

-ds-



E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 13. 12:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. máj. 16. 18:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - DFVE

2023. máj. 17. 18:15

E.ON Férfi OB I.

Genesys OSC Újbuda - FTC Telekom

2023. máj. 18. 18:30

E.ON Női OB I.

DFVE - Tigra-Zf-Eger

2023. máj. 20. 16:30

A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok