RETRO rovatunk jelentkezik! Alkalomadtán régi cikkeket, fotókat mutatunk be, hogy kicsit belelássunk a vízilabda múltjába, érezzük azt a hangulatot. Ezúttal a Képes Sport azon 1966-os cikkét közöljük szöveghűen, amelyben Markovits Kálmán beszél többek között a kétméteres „kis” Szívósról is, mint taktikai elemről…

A következő állomás: Utrecht

Különös eredmények a szigeti Sportuszodában.
Magyarország A–Csehszlovákia 6:0, NDK–Egyesült Arab Köztársaság 13:1, Magyarország B–NDK 3:2.
És különös események is. A júliusi télben vastagon és rétegesen öltözött emberek a parton, de még így is fáznak. A vízben a kétméteres „kis” Szívósnak viszont melege lehet. Ezúttal a középcsatár helyén csatázik...
Az talán mondanunk sem kell, a nemzetközi torna az Európa-bajnokság utolsó felkészülési állomása. Illetőleg… De hallgassuk csak meg Markovits Kálmán szövetségi kapitányt:
– Talán úgy pontosabb: felkészülés egy felkészülési állomásra. Mert nem titkoljuk, győzni szeretnénk az Európa-bajnokságon. Ez a győzelem azonban szintén csak egy állomás lehet. A végső cél: Mexikó. A budapesti tornára külön nem is készültünk, változatlanul a három fő célkitűzésünk szellemében dolgozunk,
Vegyük sorra ezt a hármat. Tehát: mennyiben sikerült a „fiatalítás”?
– A kezdő hetes átlagéletkora meglehetősen alacsony. A legidősebb mezőnyjátékosunk Rusorán Peti, 26 éves. Véleményem szerint – vízilabdajátékos – ebben a korban tudja maradéktalanul kamatoztatni képességeit. A kezdő csapatba bekerült Kondrád III. huszonegy éves, Szívós tizennyolc…
Sikerült-e változtatni a játékstíluson?
– Ez is – hogy úgy mondjam – folyamatos dolog. Az elmúlt négy-öt hónapban elkezdtük. De, hogy szebb legyen a játékunk, azért nagyon sok mindent meg kell még tanulnunk az EB után is… És ehhez kapcsolódik rögtön a harmadik pont: Mexikó. Ott már játszanunk kell a játékot.
Mennyiben segíti ez a nemzetközi torna a fentieket?
– Nyugodtan állíthatom, az NDK csapata egyike a világ hat legjobb együttesének. Vasárnap le tudjuk majd mérni, mi hol tartunk most…
– Ezen a tornán nem cserélünk. Azt szeretném, ha a csapat minden egyes tagja megszokná a teljes terhelést. Ebben persze nagy segítségünkre van a bajnokság során bevezetett 4x7 perces játékidő. Azt mondják maguk a játékosok is, szinte kellemes ezek után 4x5 percet játszani, ily módon a hosszabb játékidő alatt megszokott szellemi és fizikai terhelést öt percekbe lehet összesűríteni…
– Végül pedig a csehszlovák és EAK-beli csapat ellen néhány új taktikai elképzelést akartunk megvalósítani – nemzetközi játékvezetés mellett.
Melyek ezek?
– Elsősorban a „lefordulós” játék. Vívónyelven úgy mondanám: parádriposzt. Az ellenfelet hagyjuk támadni. Persze egy bizonyos módon. Hagyjuk lőni a csatáraikat, de csak úgy, hogy rosszul lőhessenek. Mellé, vagy a kapusunkba. És a labda ellövésének pillanatában már előre indulhat az egész csapatunk. Így másodpercek alatt olyan pozícióelőnyre tehetünk szert, amely ellen nem tudnak ellenfeleink védekezni… Évekkel ezelőtt ez volt a magyar csapat egyik nagy fegyvere. Aztán elsikkadt valahogy… Úgy érzem, ezt a taktikát érdemes visszahozni a medencébe.
– Vagy. Megpróbálkozunk a védőjátékot játszó Szívóst időnként „centerbe” küldeni. Régen tudott dolog, hogy a csatárok csupán az esetek nagyon kis részében jó védőjátékosok is. Így, ha Szívós magával viszi az emberét előre, viszonylag könnyen kerülhet jó lövőhelyzetbe.
– Aztán. Véleményem szerint igazi klasszis játékosok nélkül nincs jó csapatjáték sem. Így aztán szeretnénk olyan játékosokat is vízbe küldeni, akik akár egymaguk is el tudnak dönteni egy-egy mérkőzést. Ki akarjuk dolgozni, be akarjuk gyakorolni azokat a lehetőségeket, amelyek során ezek a klasszis játékosok a legkedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.
Ez – sikerült?
– Bizonyos mértékig. Mind az „A”, mint a „B” csapatnak ezen a tornán mutatott teljesítménye bíztató. De azért még nem az, amit az EB-re akarunk. Ennek persze ez a zord idő is oka. Ilyen időben a játékos sportnak éppen a játékossága hiányzik. De már nem teljesen. A torna azt a célt szolgálja, amit elképzeltünk.
Naményi József