Universiade-győztes a férfi válogatott!

2013. július 17. 12:03

Vincze Balázs csapata fantasztikus játékkal győzte le a házigazda oroszokat 5-4-re.

Az első percekben a magyar válogatott járt közelebb a gólhoz, hiszen Somogyi kétszer is veszélyes lövést eresztett el, majd egy nagy lóbálás után Zinnatullin ragasztotta a kapuba a labdát.

Halek Márton sérülése miatt kényszerszünet következett, mivel az egyik orosz dobás közben eltalálta az orrát, és felszakadt a bőre.

Fotó: Monoki Kálmán

A negyed vége előtt nem sokkal Tóth Márton kapott mesteri passzt, majd egy rossz átvétel után is a kapuba tudott lőni (1-1).

A második játékrész elején a védekezésre fektették a hangsúlyt a csapatok. Az oroszok egyszer hibáztak, azt a Vincze-csapat meg is bosszulta: Erdélyi Balázs úszott meg a kapu felé és mivel senki sem támadta, így a kapuba lőtt (2-1). Rövid időn belül ismét egál volt az állás, Latypov bombázott a hálóba (2-2), és ez is maradt a félidei eredmény.

A két kapus, Kostrov és Bisztritsányi is remekelt, bámulatos védéseket mutattak be. Sajnos Zinnatullin centergóljánál már a magyar hálóőr is tehetetlen volt, így az oroszok is fordítani tudtak (2-3). A kazanyi eredményjelző nem sokáig mutatta ezt az állást, hiszen egy hosszan előreküldött labda teljesen egyedül találta meg Szentesi Ádámot, ő pedig higgadtan átemelt Kostrov fölött (3-3).

A magyar válogatott emberelőnyben oktatott, hiszen tanítanivaló akció után Mezei Tamás szerzett szépségdíjas gólt, sőt Somogyi Balázs is betalált, így már kettővel mentünk az utolsó etap előtt.

Amikor már csak négy perc volt hátra, még mindig 5-3-ra vezetett a magyar együttes. Az oroszok pontatlanul és egyre idegesebben játszottak, a Vincze-csapatban pedig többen is klasszis teljesítménnyel rukkoltak elő, így másfél perccel a lefújás előtt már sejteni lehetett, hogy összejön az aranyérem.
A hajrában Lisunov még lőtt egy gólt, ekkor 15 másodperc volt hátra, de mi jöhettünk, így lepörgettük az órát.

A magyar férfi Universiade-válogatott 5-4-re megnyerte a mérkőzést és ezzel együtt az aranyérmet! A torna harmadik helyét Szerbia szerezte meg.

Fotó: Monoki Kálmán

Bisztritsányi Dávid, az Eger kapusa: „Elvettük azt, ami a mienk. Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a kiváló csapatnak. Sok jó játékossal találkoztam már, de ilyen remek közösséggel még nem. Nagyon boldog vagyok. Ez volt pályafutásom legjobb meccse. Az egyetemisták megverték a profikat!”

Halek Márton, a Debrecen játékosa: „Felrepedt az orrnyergem és egy kicsit a szemem alja. Kaptam egy ütést az oroszoktól, mint Zádor Ervin az 56-os olimpián. Nagyon vérzett az orrom, de már jól vagyok. Az a csapat nyert, amely nagyobb szívvel játszott. Egy igazi családba kerültem.”

Tóth Márton, a Posilippótól a szegediekhez igazoló játékos: „Álomvédekezés, álomjáték. 10 éve nyert férfi vízilabda csapat utoljára Universiadét, Daeguban. Az oroszok kaptak egy kis hátszelet, benne volt a pakliban. Így is nyertünk. Az egyetemi sport igazi ünnepe a mai.”

Somogyi Balázs, a Szeged játékosa: „Le a kalappal a csapat előtt. Akkor hoztuk ki magunkból a maximumot, amikor kellett. Most. Szeretnivaló társaság a mienk. Hihetetlenül alázatosak a sport és egymás iránt.”

Vincze Balázs szövetségi kapitány: „Tudtam, hogy vannak még tartalékaink. Akkor tudtuk ezeket mozgósítani, amikor szükség volt rájuk. A fiúk az első perctől az utolsóig küzdöttek. Másfél hónapja edzünk együtt. Azt fogadtuk meg, hogy az utolsó leheletünkig fogunk harcolni. Így is történt. Gratulálok a fiúknak!

Universiade - férfi torna, döntő
Magyarország - Oroszország 5-4 (1-1, 1-1, 3-1, 0-1)

A magyar egyetemi csapat: Bisztritsányi – Korényi, Szécsi, Kovács, Mezei (1), Juhász, Chilko. Csere: Tóth (1), Erdélyi (1), Somogyi (1), Szentesi (1)

Az orosz egyetemi csapat: Kosztrov – Ogyintszov, Rizov-Alejnyicsev, Zinnyatullin (2), Asajev, Nagajev, Liszunov (1). Csere: Andrukov, Latyipov (1), Lazarev, Bujak, Tyimakov

Galéria
Fotó: Monoki Kálmán

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok