A Jug előtt Zuglóban nyert a Szolnok

2015. március 21. 18:24

Biztosan nyert a fontos BL-találkozó előtt a listavezető Szolnoki Dózsa-Közgép az E.ON ob I. 24. fordulójában.

Fotó: Illyés Csaba/archív

„Kint vagyunk, kint. Megtiszteljük a Szolnokot” – szólt oda Märcz Tamás Kotsidis Nikolaosnak a parton, közvetlenül a meccs előtt, utalva ezzel arra, felállnak a felek a bemutatáshoz, nem pedig csak sima pacsi lesz a vízben.

A BVSC-ben az Universiade-edzésre meghívott Szakonyi Dániel kezdett a kapuban, az első lövésnél viszont Decker Attilának kellett közbeavatkoznia (Kotsidis próbálkozott). Tóth Márton harcolt ki 5 méterest a 2. perc elején, Varga Dénes értékesítette (0-1), majd kisvártatva épp Tóth pöckölt be egy olyan labdát, amit Varga kezéről „löktek le” (0-2). Az ex-szolnoki Pásztor Mátyás akciógólja után kényelmes, de nagyon szép gólt lőtt Tóth Márton, Milan Alekszics tolta fel neki, ő pedig közelről behúzta. A centerek megjátszása helyett a BVSC átlövésekkel próbálkozott az elején, Tatár Rolandnak be is jött, 2-4. Persze, már a meccs első negyedének derekára világossá vált, igazából csak a győzelem aránya lehet a kérdés a végére.

A BVSC ugyanakkor a szolnokiakhoz hasonló higgadtsággal játszott, ezért érhetett el szép gólokat, a harmadik például Nagy Sándor passza után a három emberrel a nyakán küzdő Ambrus Ferenc jóvoltából született. Vagy ott volt a negyedik (5-4-re zárkózott vele a BVSC), amikor is Vámos kiállítása után Létay Krisztián lőtte át a falat. Az 5. sem volt piskóta, 8 másodperccel a vége előtt, egy emberelőnyös helyzetet használt ki váratlanul gyorsan Török Béla, így 6-5-ös szolnoki vezetéssel zárult a negyed.

Két Alekszics-góllal indult a második negyed, aztán erre Létay Krisztián válaszolt, a kérdés ezt követően az volt, vajon ugyanaz lesz-e a képe a játéknak, mint az első negyedben, vagy a Szolnok kicsit jobban odateszi magát védekezésben. A BVSC mindenesetre egyre többet foglalkoztatta Ambrus Ferencet, épp ő harcolta ki a büntetőt, amelyet Pásztor lőtt be a 3. percben (7-9). A negyed második felében aztán már kevesebb esélye volt a tiszta lövésekre a hazaiaknak, Alekszics és Varga Dénes viszont megrázta magát, így 5 gólra hízott a differencia a nagyszünetre.

Varga Dénes zseniális góljával indult a harmadik negyed, a védők feje fölött pöckölgette a labdát, egészen a kapuig (7-13). Tóth Márton sem akart lemaradni, ő is három emberrel a nyakán lőtt gólt. Mitrovics határozott mozdulata után Kun játékvezető megállította a játékot, de csak szabaddobás következett (a szolnokiaknak), a szituációt nehezményezte Cseh Sándor, aki sárga lapot kapott ezért.

A szolnokiak ezután rátettek egy lapáttal, a 6. percben már 8 gól volt a különbség, 8-16, ez maradt a negyed végére is, amikor már Szakonyi helyén Várhegyi Dániel védett a hazaiaknál.

Sokáig nem kapott gólt, de aztán a zárószakasz 4. percében Varga Dénes lövése után igen. A negyed végén potyogott még néhány gól, a hazaiaknál Szabó Bendegúz és Szabó Bence is betalált, de a lényeg nem változott. (Érdekesség, hogy az utolsó percre a személyi hibák tekintetében a BVSC neve mellett 6, a szolnokiak mellett 14 állt.)

A Szolnok hozta a kötelezőt, de szerdán jóval nehezebb meccs vár rá odahaza, a Bajnokok Ligájában, amikor is a Jug Dubrovnikkal mérkőzésnek. A tét a csoportelsőség (is).

Märcz Tamás, a BVSC vezetőedzője: „Úgy látszik, nem kell kisebb pálya ahhoz, hogy sok gól szülessen egy meccsen. A támadójátékunkkal elégedettek vagyok, gratulálok a Szolnoknak, nem volt kérdés, hogy ők nyernek. Gratulálok első éves ifistánknak, Várhegyi Daninak, ő első alkalommal játszott ob I.-es meccsen.”

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: „Teljesen elégedett vagyok a játékunkkal, az első negyed védekezését kivéve. A játékunk már egy ideje rendben van, így azt gondolom, azzal már nincs sok dolgunk szerdára, a Jug ellen egyszerűen fel kell szívni magunkat!”
 
Ami a két másik budapesti mérkőzést illeti: a Honvéd a Ferencváros legyőzése után a Debrecent is megverte, Illés Sándor három góllal járult hozzá az újabb fontos sikerhez. Még magabiztosabb volt a Fradi, amely ezek szerint gyorsan túltette magát a Honvéd elleni 3-9-en, hiszen 11 gólt vert az UVSE-re. A zöldek mindössze két gólt kaptak a nagyszünet után, ez pedig rosszat semmiképp sem jelent. Marnitz Gergő volt a legeredményesebb 4 góljával, 

Eredmények – férfi ob I.-es bajnokság, 24. forduló:

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-Szolnoki Dózsa-Közgép 10-20 (5-6, 2-6, 1-4, 2-4)
Gólszerzők:
Létay 2, Pásztor M. 2, Tatár, Ambrus, Török, Kovács P., Szabó Bendegúz, Szabó Bence, illetve Varga Dénes 6, Alekszics 5, Tóth M. 3, Varga Dániel 2, Madaras 2, Vámos, Mitrovics
 
RacioNet-Honvéd-Debrecen 13-8 (3-2, 5-2, 2-1, 3-3)
Gólszerzők:
Illés 3, Szőke 2, Fülöp 2, Steinmetz B. 2, Kiss G., Simon R., Simon A., Shimizu, illetve Halek, Kicses, Süveges, Tóth, Szabó B., Kállay, Pataki, Kolarik

Ferencváros-UVSE-Hunguest Hotels 18-7 (5-2, 4-3, 5-1, 4-1)
Gólszerzők:
Marnitz G. 4, Nyéki 3, Roach 3, Kolozsi 2, Avramovics 2, Csapó, Jansik Sz., Katonás, Swift, illetve Dávid 3, Keresztúri 2, Sélley Rauscher, Korényi
 
-ds-

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok