RETRO rovatunk jelentkezik! Alkalomadtán régi cikkeket, fotókat mutatunk be, hogy kicsit belelássunk a vízilabda múltjába, érezzük azt a hangulatot. Ezúttal a Képes Sport 1966-os cikkét közöljük szöveghűen – többek között ajánljuk a „Napi kétszeri edzés az OB I-ben olyan természetessé vált, mint a fogmosás és a lélegzés” részt.

A vízilabda újra játék!

Nem trafalgári ütközet, nem gladiátori naumachia, nem iszapbirkózás – játék. Túl a bajnokság első harmadán ennyit feltétlenül le lehet szögezni.
Ez nem is kevés.

Adott esetben már majdnem minden.

Éveken át keseregtünk, sirattuk, már-már temettük ezt a sportágat. Joggal. A bajnoki mérkőzések és a nemzetközi tornák (Trofeo… brrr…) hajmeresztő látványt nyújtottak. Az erőpóló nem volt játék, hanem keserves élveboncolása az ellenfélnek is, a sportágnak is. A magyar-jugoszláv mérkőzés harmadik harmadában minden 8 másodpercre esett egy-egy szabaddobás. Gól – ritkában.

Az OB egyik legutóbbi fordulójának öt mérkőzésén hatvankét gól esett. Mérkőzésenként átlagban több mint tizenkettő. A Cs. Autó–Szolnok (6:6) mérkőzést a TV képernyőjén az egész ország láthatta. Nagy propaganda volt ez a 4x7 perc, fantasztikus fordulatokat hozott és olyasféle gólokat, mint amilyet képünkön mutat be Rusorán Péter. Úszás közben, a kartempó üteméből egy pillanatra sem kizökkenve felülről nyúl a labdához. Tenyerével kicsit lenyomja, majd a csukló villámgyorsan betörik, a labda a játékos tenyerére ugrik és úgy foglal helyet az ujjpercek párnáin, mint a súlygolyó. A mozdulat folytatása is hasonlít a súlylökéshez Vállal és a kar rugószerű mozdulatával bombázza a labdát kapura. A figura neve „tolás”. Minthogy végig teljesen fedezve, a váll előtt folyik le, az ellenfél nem avatkozhat bele és mivel „tempó előtt” történik, többnyire védhetetlen.

De mi lehet hát mindeme változás oka?

1. Markovits Kálmán, az új szakvezető hivatalbalépésének napján megkérte a klubedzőket, hogy próbálják ismét gyors, technikás, ötletes játéknak tekinteni a vízilabdát

2. A klubedzők zöme hajlott erre. Egy-két új mester (Szittya az Ú. Dózsánál, Szalay a Cs. Autónál és Kanizsa a Szolnoknál) ritka becsvággyal látott munkához. A napi kétszeri edzés az OB I-ben olyan természetessé vált, mint a fogmosás és a lélegzés. Az eredmény: hat „nagycsapat” a tizes mezőnyben.

3. Néhány jó játékos (Rusorán II, Konrád II, Kondrád III) klasszissá, néhány ügyes újonc (Kövecses, Kásás, Gerber, Steinmetz, Szívós, Regős, Görgényi, Szekeres) jó játékossá érett.

4. Hasonló volt a helyzet a játékvezetéssel. Néhány kitűnő zászlós emberünk (König, Gallov, Hajnal dr.) elérte a nemzetközi szintet, a part több újonca (Vuszek, Samu, Dombi, Csillag, Tóth) jószemű, hajthatatlan itésznek bizonyult. Egy időben mindig azt hallottuk, hogy jó játékot csak jó játékvezetők alakíthatnak ki. Most kiderült, hogy fordítva is lehetséges. A szövetség egy-egy vízilabda-víkendre olykor hetven játékvezetőt is mozgósít. Nem állítjuk, hogy mindnyájan a síp Louis Armstrongjai. De, hogy van miből hetvenet kiküldeni, az már nem kis dolog.

5. Az általános fellendülés a szövetséget is magával ragadja, néhány igen jó húzásra készteti. Júniusban megrendezték a serdülő csapatok országos tornáját (14–15 évesek számára), júliusban az Ifjúsági Kupa küzdelmeire kerül sor. A téli pólószegénységet egyszer s mindenkorra megszüntetheti a jogaiba visszaállított Komjádi Kupa. Sok évvel ezelőtt ez a 22 éven aluli játékosok számára kiírt torna egészen magas hőfokú és színvonalas mérkőzéseivel a téli Fedettuszoda legnagyobb eseményét jelentette. Vajha…

Ami hátra van: az új, játékos stílust (és persze az új, fiatal csapatot) nemzetközileg is el kell fogadtatni. Ez ügyben is történt már egy és más.

De az EB-t persze… még nem nyertük meg.