Női ob I.: Hibátlan maradt az UVSE-Centrál

2015. március 18. 20:34

Utolsó meccsén 11-10-re nyert az UVSE a Dunaújvárosi Főiskola ellen, ezzen 100 százalékosan nyerte a középszakaszt. Március végén kezdődik a rájátszás.

Fotó: Madar Balázs

Egyetlen kérdés maradt nyitva a női bajnokság középszakaszának 10. fordulójára. A két elődöntős hely már elkelt, az UVSE-Centrál és a Hungerit-Szentes pihenhet az elődöntőre, és az is eldőlt már, hogy a 3. helyen a Dunaújvárosi Főiskola, a negyediken a BVSC-Wáberer Hungária-Zugló végez.

A kérdés csak annyi volt, hogy a Szeged bravúrral megszerzi-e az 5. helyet az Eger elől, éppen utóbbi otthonában, az előző fordulóban aratott győzelemnek is köszönhetően. Ehhez le kellett győzni a BVSC-t. Ez végül nem sikerült, ha szorosan is, de a 4 gólos Takács Orsolya vezérletével győztek a zuglóiak Szegeden.

A nap rangadóján – mert a tét nélküliség mellett azért az volt – az UVSE-Centrál fogadta a Dunaújvárost. A meccs első perceiben a védekezésé volt a főszerep, mármint ebben a játékelemben láttunk jó megoldásokat, főként hazai részről: blokkok és Kiss Alexandra két védése jelentette ezt. A másik oldalon a lövések inkább célt tévesztettek, és Kisteleki Hanna lövésénél egyszer a kapufa is mentett. Gurisatti Gréta törte meg a csendet az 5. percben (0-1), majd Keszthelyi Rita pillanatai következtek. Egyrészt támadásban próbált magára vállalni többet, ám kétszer is kontrát ítéltek ellene a játékvezetők. Az első után az UVSE klasszisa elment a labda mellől, majd a víz alatt úszva tűnt fel nem sokkal később a dunaújvárosi játékos előtt, meg is szerezte a labdát.

A negyed vége előtt két perccel emberelőnyből lőtt gólt Gurisatti (0-2), előtte sárga lapot kapott a dunaújvárosi kispad, mert hét mezőnyjátékos úszott fel a támadáshoz. Csabai Dóra szépített az utolsó perchez érve, majd egy gyors ellenakció után Keszthelyi passza után Kisteleki Hanna egyenlített, 2-2 volt a negyed vége.

Caroline Slagter lőtt akciógólt a második negyed elején (2-3), majd Kasó Orsolya ellen fújtak 5 méterest, amit Kisteleki értékesített (3-3), hogy aztán a 3. percben Tóth Ildikó húzásával először vezessen az UVSE. Jól pörgött azonban a Dunaújváros, Szilágyi Dorottya emberfórból egalizált, majd pikáns párharcokat láthattunk középen, midőn Keszthelyi Rita centerpozícióban tűnt fel – Gurisatti Grétával gyötörték egymást például. Aztán nem ő, hanem Hertzka Orsolya szerzett remek csavargólt, három emberrel a nyakán (5-4). Csakhogy a negyed végefelé fordított a Dunaújváros, Vályi Vanda és Horváth Brigitta is akciógóllal jelentkezett (5-6). Izgalmas volt a meccs, ha valaki csak úgy besétált volna a Hajós-uszodába, nem mondta volna meg a mérkőzésről, hogy tét nélküli volt. A félidőben 6-6 állt a táblán.

A második félidőre Gangl Edina védte az UVSE kapuját, már a vízből látta Szücs Gabriella pöccintését (7-6), majd fogta könnyedén Menczinger Kata próbálkozását. Aztán egy dunaújvárosi fór során először védte Horváth lövését, aztán tehetetlen volt (7-7).

Kicsit elbizonytalanodtak az újvárosiak a meccs derekára, Gangl is védett két Gurisatti-próbálkozást, védekezésben viszont nem volt rossz a vendégcsapat, így sokáig maradt a döntetlen. Egészen a negyed végéig, amikor Szücs Gabriella fejezett be egy jól kijátszott támadást.

Fotó: Madar Balázs

Nem hagyta magát a negyedik negyedben sem a Dunaújváros, Szilágyi egyenlített ismét, aztán Menczinger ejthetett, de Gangl lefülelte a próbálkozást. Remek csata volt, Tóth Ildikó a 3. percben újra nagyot harcolt a góljáért (9-8), nem sokkal később Keszthelyi lőtt pontatlanul, az ellentámadásból Szilágyi újra egyenlített, majd Kisteleki következett (10-9).

A meccset aztán Csabai Dóra döntötte el 1:16-tal a vége előtt, távoli akciógóljával (11-9), ő tavaly még a vendégeknél pólózott. Horváth még betalált 51 másodperccel a vége előtt, de a meccs végén Tóth még kiharcolt egy fórt, ami után már nem maradt idő másra. Hibátlan maradt a középszakaszban az UVSE-Centrál, így az Egert biztosan legyőző Szentessel együtt már ott van az elődöntőben – ideje pedig mindkét csapatnak van felkészülni az Euroliga, illetve a LEN-kupa négyes döntőjére.

"Számunkra minden meccs presztízs, pláne itthon. Elvártuk magunktól a győzelmet, még ha nehézkesen is sikerült, a lényeg, hogy megvan" - mondta Tóth Ildikó a találkozót követően.

Áts Bertalan, az UVSE vezetőedzője: "Ha a tabellát nézzük, akkor valóban nem volt tétje a meccsnek, de azt gondolom, egy UVSE-Dunaújváros találkozónak mindig van egy rangja. Az utolsó negyedben vettük át a kezdeményezést igazán, amikor két góllal vezettünk, és aztán ezt meg is tudtuk tartani. Örülök, hogy így alakult."

Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője: "Most már nagyon szeretnénk kevésbé jó meccset játszani az UVSE-vel, de győzni. Annyi volt a különbség az eddigiekhez képest, hogy eddig a támadásban találtuk meg nehezen az UVSE védekezésének az ellenszerét, ehhez képest ma ez működött, hiszen ötletesebbek, gyorsabbak voltunk. Ebből is adódóan a védekezésben több koncentráltságbeli hiányosságunk volt, egyéni hibákból kaptunk gólokat. Ez eddig nem volt jellemző, 5-6 teljesen elkerülhető gólt sikerült összehoznunk. Most azt érzem, hogy benne volt a csapatban a győzelem, de még mindig egy picit több kell ahhoz, hogy ez összejöjjön. A bátorság nem elég."

Eredmények – női bajnokság, középszakasz, 10. forduló:

UVSE-Centrál-Dunaújvárosi Főiskola 11-10 (2-2, 4-4, 2-1, 3-3)
Gólszerzők:
Tóth I. 4, Kisteleki H. 3, Szücs 2, Csabai 2, illetve Szilágyi 3, Horváth B. 3, Gurisatti 2, Slagter, Vályi V.

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas-BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 5-8 (1-2, 1-1, 2-2, 1-3)
Gólszerzők:
Lengyel Dominika 2, Dalmády Sz., Lengyel A., Somhegyi, illetve Takács 4, Illés H. 2, Leimeter, Kele

Hungerit-Szentes-ZF-Eger 15-6 (5-2, 3-1, 5-0, 2-3)
Gólszerzők:
Gémes 3, Hevesi 2, Kövér-Kis 2, Miskolczi 2, Pócsi, Győri, Rácz, Farkas, van der Sloot, Bujka, illetve Czigány 2, Miklós 2, Szeredi, Zajácz

A középszakasz végeredménye:

1. UVSE Centrál 30 pont
2. Hungerit-Szentes 24 pont
3. Dunaújvárosi Főiskola 16 pont
4. BVSC-Zugló 12 pont
5. ZF-Eger 4 pont
6. Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas 3 pont

Az első két helyezett az elődöntőbe jutott.

A negyeddöntőkben (a győztesek az elődöntőbe jutnak):

Dunaújvárosi Főiskola-Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas 
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-ZF-Eger

A tervezett időpontok:

A negyeddöntők időpontjai: március 31., április 3. és, ha szükséges, április 5.
Az elődöntők időpontjai: május 1., május 4. és, ha szükséges, május 6.
Bronzmérkőzés: május 9., május 12. és, ha szükséges, május 15.
A bajnoki döntő: május 11., május 14., május 17. és, ha szükséges május 19., május 21.
 
-ds-

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok