4.Vodafone-kupa: Áder János, Kövér László és más rangos vendégek a tribünön

2013. július 15. 18:08

Igazán rangos vendégsereg tekintette meg a hétvégi Vodafone-kupát: a szigeten járt a köztársasági elnök, a házelnök, vezető üzletemberek, sportdiplomaták, valamint sportágunk nagyjai.

A vízilabda presztízse továbbra is rendkívüli – erre bizonyíték a hétvégi Vodafone-kupa, amelyre rangos vendégek sora érkezett a három nap során. (Mondhatni, ez megszokott a harmincas évek óta, amikor a pólósok hazai válogatott meccsein rendszeresen jelen volt a teljes kormány a kormányzóval egyetemben, sőt, olykor a püspöki kar tagjai is az esztergomi érsek vezetésével – őket most hiányoltuk a Hajós díszpáholyából…)

Fotó: Szaka József

Pénteken Áder János köztársasági elnök látogatott ki a szigetre, mondhatni, ő járt a legjobban, hiszen győztes mérkőzést látott – de Kövér László házelnök hangulatán sem rontott a Montenegrótól elszenvedett vereség (annyit), elvégre a sportban ez is benne van. Szombaton egyébként csaknem minden főszék foglalt volt, hiszen háromszoros olimpiai bajnok legendánk, Gyarmati Dezső is megtekintette a mérkőzést, de itt volt az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás is, valamint Vígh László kormánybiztos, a sportuszodákat felügyelő Nemzeti Sportközpontok vezetője (aki a medenceparton vette át Kangyal Balázstól, a jégkorong-válogatott menedzserétől a hokisok által az uszoda árvíz utáni helyreállítására összegyűjtött egymillió forintos csekket).

És persze a sportágat támogató vállalatok vezetői, valamint a vízilabda nagyjai, jelenlegi irányítói egyaránt kilátogattak a három nap során. Bár a mutatott játék a medencében nem volt annyira fényes, ám ők is tudják, az út elején jár még a csapat, idő kell ahhoz, hogy abszolút ütőképessé váljon. Jövőre, a budapesti Európa-bajnokságon remélhetőleg már sikersztoriban lesz részük – csak jusson mindenkinek hely a díszpáholyban!

Galéria
Kásás Zoltán és Kemény Dénes

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok