A LEN-kupában folytathatja a Szentes

2015. március 11. 21:06

Nem sikerült a bravúr, az athéni 10–6-os vereség után odahaza is kikapott 15–10-re Tóth László csapata az Olympiakosztól, így a második számú európai kupát próbálhatja majd megnyerni.

Az athéni 10–6-os vereség (amely azért volt különösen bosszantó a szentesiek számára, mert a jelentések szerint nem mutatkozott ekkora különbség a felek között) után megpróbálta a magyar bajnok a lehetetlent, de nem járt sikerrel.

Pedig felettébb biztatóan kezdett: Kövér-Kiss Réka hatalmas akciógóllal nyitott, majd a kivédekezett görög támadást követően Catharina van der Sloot fejezte be pontosan az emberfórt. Zengett-zúgott is az uszoda, miként azt Tóth László vezetőedző és a csapat kérte, látszódott is a tekinteteken, itt bizony minden megtörténhet.

Nem történt.

Az Olympiakosz igazolta klasszisát, azt, hogy nem véletlenül nyerte meg az előző kiírásban a LEN-kupát. Nem ijedt meg kétgólos hátrányban sem – olyannyira nem, hogy csakhamart a vezetést is átvette: Manoliudaki lövése a blokkról pattant be, Asimaki fórt ragasztott be, míg Avramidu szép akciógóllal rondított bele a szentesi képbe. A negyed végén persze megrázta újra magát a hazai társaság, így aztán Miskolczi Kitti pazar emberelőnyös gólját követően 5–4-nél újra vezetett.

A zónázó vendégvédelmet a második etapban már nem sikerült ilyen hatékony átlőni, csupán Kövér-Kiss lövése ért gólt, emellett a nagy nehezen bejátszott labdával Bujka Barbara ért el egy ötméterest, amelyet ő maga értékesített. Ennyi. A fórok kimaradtak (három is), a lövések pontatlanok voltak, így a meglehetősen aktív Avramidu vezérletével magabiztosan haladt a továbbjutás felé a rivális.

A görögök hatosan a harmadik felvonásban is bevágott két emberfórt (már öt gólnál járt), így hiába lőtt Bujka zseniális akciógólt, és értékesített egy ötméterest, 9–9-nél a vendégek magabiztosan játszhattak. Bianconi bombája révén ráadásul 10–9-es vezetéssel mehettek az utolsó szünetre, avagy női vízilabda kiszámíthatatlansága ide vagy oda, a továbbjutás (pontosabban az Euroliga négyes döntőjébe jutás, hiszen a párharc vesztese a LEN-kupában folytathatja) ekkor már egyetlen pillanatig sem lehetett kérdéses.

Avagy a becsületéért küldte csatában az utolsó menetre Tóth László játékosait. A görögök azonban már olyan magabiztosan vízilabdáztak, hogy egyértelműen ezen a meccsen is a győzelemre törekedtek, Southern, Manoliudaki, Asimaki és Bianconi góljaival sokkolták a széteső hazaiakat, akik végül kettős vereséggel mondtak búcsút az Euroligának.

A 15–10-es vereség után Tóth László így nyilatkozott honlapunknak: „A második negyedtől más sebességi fokozatra kapcsoltak a görögök, mi pedig képtelenek voltunk felvenni ezt. A vége különösen csúnya lett, ezt pedig nagyon sajnálom, mert nem kellett volna így szétesnünk. Mindazonáltal a tavalyi nemzetközi porondon mutatott teljesítményhez képest előreléptünk, viszont a saját bőrünkön érezhettük, még mindig irtó sokat kell javulni. A LEN-kupa négyes döntőjében talán egy fokkal gyengébb ellenféllel játszhatunk, és lesz esélyünk, mert be kell látni, ez az Olympiakosz pillanatnyilag sokkal előttünk jár.”

A görögök edzője, Teocharisz Pavlidesz boldogan magyarázta: „Megilletődötten kezdtünk, de aztán védekezésben és támadásban is azt mutattuk, amit tudunk, így nem lehetett kérdéses, hogy nyerünk. Jó volt látni a csapatot.”


Eredmény – Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágó

Hungerit-Szentesi VK–Olympiakosz (görög) 10–15 (5–4, 2–3, 2–3, 1–5)
Szentes,
300 néző. Vezette: Csirics (szerb), Sungu (török)

SZENTES: Bolonyai – Hevesi, van der Sloot 3, Miskolczi 1, Bujka 4, Kövér-Kiss 2, Pengő. Csere: Győri, Farkas T. , Pócsi, Kádár, Rácz. Vezetőedző: Tóth László

OLYMPIAKOSZ: Diamantopolu – E. Plevritu 2, Manoliudaki 2, Avramidu 5, Asimaki 2, M. Plevritu, Bianconi 2. Csere: Tetzalidu, Sora, Kalogeraku, Southern 2, Niarcaku. Vezetőedző: Teocharisz Pavlidesz

Gól – emberelőnyből: 3/9, ill. 5/11
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/1
Kipontozódott: M. Plevritu (29. p.)

A sorozat négyes döntőjébe jutott: Olympiakosz, 25–16-os összesítéssel. A Szentes a LEN-kupa négyes döntőjében folytathatja.

További mérkőzések:

UVSE-Centrál-Plebiscito Padova 9-7 (3-1, 3-1, 2-1, 1-4)
Gólszerzők:
Keszthelyi 3, Kövesdi 2, Szücs, Kisteleki H., Csabai, Sikter, illetve Queirolo 2, Dario 2, Rocco, Millo, Savioli

Összesítésben 22-14-gyel továbblépett az UVSE-Centrál. A mérkőzésről ide kattintva lehet bővebben olvasni.


Kirisi (orosz)-Vouliagmeni (görög) 8-6 (1-2, 3-1, 3-2, 1-1)

Továbbjutott a Kirisi.
 
Sabadell (spanyol)-Imperia (olasz) 13-5 (3-2, 3-0, 4-1, 3-2) - Stieber Mercédesz 1 gólt szerzett az Imperiában.

Továbbjutott a Sabadell, 21-13-as összesítéssel.
 
Az Euroliga négyes döntőjébe jutott: UVSE-Centrál, Olympiakosz, Sabadell, Kirisi

A LEN Kupa négyes döntőjében folytatja: Hungerit-Szentes, Vouliagmeni, Imperia, Padova
 
- a.z. -



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok