Universiade: Döntőben a fiúk is!

2013. július 15. 17:43

A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-9-re nyert Olaszország ellen a hétfői elődöntőben.

A magyar válogatott kiegyensúlyozott teljesítménnyel jutott el az elődöntőbe, Vincze Balázs fiai egyedül a második csoportmeccsen kaptak ki az oroszoktól, ezen kívül azonban az összes összecsapásukat megnyerték. Az elődöntőben az az olasz együttes volt az ellenfél, amely eddig szintén csak egyszer kapott ki, Montenegró 13-9-re nyert ellenük még a B csoportban. Mi az Amerikai Egyesült Államok, ők Ausztrália válogatottján át jutottak be az elődöntőbe.
 

Fotó: Monoki Kálmán/Archív

A mieink jól kezdtek a hétfő délutáni elődöntőben, Juhász Zsolt már a 37. másodpercben megszerezte a vezetést, de gyorsan fordítani tudtak az olaszok. Szerencsére az első 8 perc leteltével ismét nálunk volt az előny, előbb Kovács, majd Erdélyi zörgette meg a hálót. Az eredményes játék a második negyedben is folytatódott, Somogyi Balázs szerzett gyors duplát és ugyan ezt egy olasz találat követte, a felvonás végén Juhász is beköszönt, 6-3-as előnnyel mehettünk nagyszünetre.
 
A harmadik negyedben egy magyar gólra egy olasz volt válasz, ám Somogyi 11 másodperccel a felvonás vége előtt ismét betalált, így ezt a nyolc percet is megnyertük 3-2-re, azaz 9-5-ről várhattuk az utolsó játékrészt. Szécsi révén tovább nőtt a különbség, majd ekkor zsinórban hármat is dobott riválisunk, így 10-8-as magyar vezetésnél nagyon jókor jött Erdélyi találata. Luca Damonta még izgalmassá tette az utolsó perceket, de végül mi jutottunk be a döntőbe, miután 11-9-re legyőztük Olaszországot! Somogyi Balázs volt a csapat legeredményesebb játékosa a maga négy találatával.
 
A szerdai döntőben Szerbia vagy a házigazda Oroszország lesz az ellenfelünk.
 
„Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, melyen rendkívül kontrolláltuk a támadást és a védekezést is. Ezért is nőtt nagyra a két csapat közti különbség. A negyedik negyed elején 10-5-re is vezettünk, aztán az amerikaiak elleni találkozóhoz hasonlóan az olaszok is feljöttek, de szerencsére ismét eredményesek voltunk és ez megtörte a lendületüket. Megbeszéltük a negyedik játékrész előtt, hogy ellenfelünk biztosan változtat a taktikán, ez be is következett, de a medencében ezt nem tudtuk gyorsan lereagálni. A lényeg, hogy döntőbe jutottunk” – értékelte a meccset Vincze Balázs, a válogatott szövetségi kapitánya.
 
Arra a felvetésre, kinek örülne jobban, a szerbeknek vagy az oroszoknak így felelt:
 
„Itt már mindegy, ki jön szembe. Másfél napunk lesz felkészülni a döntőre, bárki is jut be, van róla videoanyagunk, így majd kielemzi a szakmai stáb, hogy mi lehet a nyerő taktika.”
 
Eredmény - Universiade, elődöntő
Magyarország - Olaszország 11-9 (3-2, 3-1, 3-2, 2-4)
 
A magyar csapat: Bisztritsányi – Halek, Kovács 1, Mezei, Juhász 3, Chilkó, Somogyi 4, Cserék: Korényi, Szentesi, Szécsi 1, Tóth, Erdélyi 2
 
Kiállítások: 13:13

Válogatottunk a lányokhoz hasonlóan az oroszokkal találkozik a fináléban, akik fordulatos mérkőzésen 12-11-re győztek a szerbek ellen. Utóbbiak az első negyed után még 5-3-ra vezettek, ám aztán a komplett felnőttválogatottjukat harcba küldő oroszok egy 6-1-es második nyolc perccel a megfelelő mederbe terelték a mérkőzést. Innentől többnyire két-három góllal vezettek a végül öt találatig jutó Rizov-Alejnyicsev vezérletével, mígnem a szívósan küzdő szerbek 80 másodperccel a vége előtt feljöttek egyre, egyenlíteniük azonban nem sikerült.



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok