Déli nyitás: egri győzelem a Debrecen ellen

2015. március 06. 12:57

Elkezdődött az E.ON férfi ob I.-es bajnokság 21. fordulója. Pénteken "idegenben" nyert odahaza a bajnok.

Fotó: Fehér Kálmán

A 21. forduló rendhagyó időpontban, pénteken délben kezdődött el Egerben. Eredetileg nem ott kezdődött volna (és nem is ekkor), hanem Debrecenben, de a helyi uszodában karbantartási munkálatokat végeznek, így a DVSE utazott Egerbe, az egriek ebbe beleegyeztek.

Dabrowski Norbert csapata szerdán nagyszerű és nagyon fontos sikert aratott a Bajnokok Ligájában, 7-6-ra verte a Radnicskit, ezzel kiváló helyzetben várhatja a folytatást. Érthetően pihentetett néhány kulcsjátékost a debreceniek ellen, nem volt ott a keretben a korábban a Debrecenben szereplő Braniszlav Mitrovics (Csoma Kristóf védett helyette), Angyal Dániel és Erdélyi Balázs. Ettől függetlenül kissé meglepő volt, hogy az első negyedben 2-0-ra, 3-1-re és 4-2-re is vezetett a Debrecen, Kállay Márk és Kincses Attila jól dobott, az egriek ekkor még nem melegedtek bele a szokatlan időpontban játszott tétmeccsbe. Az első negyedben több gól esett, mint a szerbek elleni szerdai találkozó első három negyedében összesen.

Aztán a második negyedben 5-5 után két egri gól megnyugtatta a kedélyeket, mindkettőt Uros Cuckovics szerezte, 7-5-ra ment a bajnok, 4 perccel a nagyszünet előtt. Kállay még közelített (6-7), de Borisz Vapenszki és Hosnyánszky Norbert akciógólja már reális eredményt kreált, akkor 9-6-ra vezetett az Eger. Sőt, még két gól belefért a nagyszünetig, előbb Szivós Márton akciógóllal jelentkezett, majd Tóth Péter támadóhibája után Hárai Balázs úszott meg, és nem hibázott, 11-6. Ez volt a félidei állás.

Sokáig úgy tűnt, hogy a harmadik negyedben nem potyognak annyira a gólok, Milos Csuk csak a harmadik perc közepén talált be, de aztán a szakasz végére megrázták magukat a csapatok, de ezzel együtt is, ezt a negyedet is megnyerte az Eger, 3-2-re, Lőrincz Bálint 1 másodperccel a vége előtt szabaddobásból volt eredményes.

A végére már kevésbé tudott koncentrálni a Debrecen, így az egriek sima sikerrel zárták a fordulót, és készülhetnek tovább a fontosabb feladatokra. Annyit azért még megjegyzünk, hogy két fiatal, debreceni részről Fekete Gergő, egri részről pedig Tóth Máté is feliratkozott a gólszerzők listájára.

Eredmény - E.ON férfi ob I.-es bajnokság:

Debreceni VSE-ZF-Eger 10-20 (4-4, 2-7, 2-3, 2-6)
Eger, vezette: Molnár T., Lehmann

Gólszerzők:
Kállay 5, Kincses 3, Fekete, Kolarik, illetve Hárai 3, Biros P. 3, Cuckovics 3, Hosnyánszky 3, Csuk 2, Tóth M., Zalánki, Lőrincz, Szivós, Vapenszki, Bedő
 
-d-

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok