UVSE: nagy negyed, nagy lépés

2015. március 04. 20:49

Áts Bertalan csapata 4–0-s második negyeddel döntötte romba a Szentes reményeit, így végül 11–9-re nyerte meg a női rangadót a Hajós uszodában.

Fotó: Madar Dávid/UVSE

„Több volt ebben a meccsben…”

Bolonyai Flóra, a Hungerit-Szentes kapusa mondta ezt az UVSE-Centrál elleni bajnoki után.

Hogy mire gondolt?

Vélhetően a második negyed meglepő hibáira, az egyáltalán nem kalkulált hazai lefordulásokra, a kihagyott helyzetekre, a felelőtlenül ellőtt labdákra.
Úgy kapott a bajnok 11 gólt, hogy válogatott kapusa ennél többet védett, sokszor nagyokat védett – ez voltaképpen elárulja azt, hogy a trónkövetelő góljainak többségéről nem tehetett, azok inkább a társak figyelmetlenségéből, vagy éppen Keszthelyi Ritáék klasszisából született.

„Voltak védéseim, de a végeredményt nézve ezek mit sem érnek. Remélem, találkozunk még a bajnokságban az UVSE-vel” – tette hozzá Bolonyai Flóra, mintegy utalva arra, hogy a középszakasz 7. fordulója után, ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag eldőlt az első hely sorsa, avagy a kapus reményei szerint majd a fináléban találkoznának legközelebb a felek. Ehhez persze a többieknek, elsősorban a Dunaújvárosnak és a BVSC-nek is lesz még néhány szava…

A Hajós uszodában megrendezett rangadón igazán a fentebb citált második negyed jelentette a fő különbséget: amíg a Szentes kihagyta helyzeteit (vagy Gangl Edina védett, vagy a kapufán csattantak a labdák), addig az UVSE tarolt, négy akciógólt szerzett. A sort Csabai Dóra nyitotta, utána a centerből eredményes Tóth Ildikó következett, majd egy oda-vissza lefordulást követően a másodszor meglépő, „ajándékgólt” kapó Kisteleki Hanna, végül pedig két fiatal tehetség, Kuna Szonja és Hertzka Orsolya pazar összjátékából utóbbi volt eredményes. Így hiába egyenlítette ki 3–1-es hátrányát az első negyedben a Szentes, 7–3-nál szakadék tátongott a felek között.

Egy kész és érett csapat, ha lehetősége van, kivégzi ellenfelét – az UVSE-nek megvolt erre a lehetősége, de nem tette. Mindez pontosan jelzi azt, amit Áts Bertalan vezetőedző is mondott: „Még nem vagyunk készen, sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy erről beszélhessünk.”

Más kérdés, azért annyira van rutinos csapat a Magyar Kupagyőztes, hogy a feltámadni látszó Szentest idejében lefékezte. A lassítás elsősorban Keszthelyi (az ötöt vágó holland van der Slootról lőtt elsőrangú akciógólt, majd egy lefordulás fűződött a nevéhez), illetve Szücs Gabriella (hiába, no, a Bujka Barbara, Hevesi Anita centerduóval vívott kemény csata mellett átlövésre is futotta erejéből – persze, ahogy mondani szokás, ezt várja a szakvezetés, copyright Merész András szövetségi kapitány) nevéhez fűződött. Így két gólnál szűkebb állást nem volt képes kialakítani a Szentes – a 11–9-es végeredmény érthetően nem hozta lázva Tóth László szakvezetőt.

„Egész egyszerűen nem értem azt a második negyedet. Ilyen előnyt nem adhatunk az ellenfeleknek, ráadásul nem először történik ez meg. A találkozó többi részében felvettük a kesztyűt, egyenrangú ellenfelei voltunk az UVSE-nek, de ez összességében mit sem ért” – dohogott egy sort az egykori válogatott center.

Kollégája, Áts Bertalan természetesen az említett elmaradt kivégzést leszámítva elégedetten nyugtázta az összecsapást: „A második negyed valóban sorsdöntő volt, jól védekeztünk, jól támadtunk. Amúgy végig kiélezett, színvonalas csata zajlott a vízben, a Szentes is jól teljesített. Számomra külön öröm, hogy hat játékosom szerzett gólt, ez is bizonyítja, hogy igazi csapatmunka volt a győzelem. Külön kiemelném a meccs jelenetét, két fiatal tehetségünk, Kuna Szonja és Hertzka Orsolya gólt eredményező összjátékát, ez is bizonyítja, mindenki fontos láncszeme a csapatnak.”

Nyilatkozata közben Tóth Ildikó érkezett hozzá bevérzett szemmel az orvost keresve – természetesen őt is gyorsan szóra bírtuk: „Kemény volt a csata, de nem is várhattunk mást. Örülök, hogy megnyertük, és ezzel a középszakasz első helyének megszerzéséhez is hatalmas lépést tettünk, de mint az elmúlt másfél hétben tettük, továbbra is a Padova elleni, jövő heti Euroliga-selejtezőre készülünk igazán.”

Tóth Ildi tehát az orvoshoz a ment, társai haza, a Szentesiek buszra ültek – a kapitány meg rohant át a Szőnyi útra, a BVSC–Eger találkozóra. „Jó kis meccs volt!” – mondta búcsúzóul Merész András.

Senki sem vitatkozhatott vele.


Eredmény – ob I-es női bajnokság, középszakasz, 7. forduló

UVSE-Centrál–Hungerit-Szentes 11–9 (3–3, 4–0, 3–4, 1–2)
Hajós uszoda, 100
néző. Vezette: Vogel, Marjay

UVSE: Gangl – Kisteleki H. 3, Szücs G. 2, Keszthelyi 2, Sikter, Tóth I. 2, Csabai 1. Csere: Kuna, Kövesdi, Hertzka O. 1, Korényi, Kiss A. Vezetőedző: Áts Bertalan
SZENTES: Bolonyai – Hevesi, van der Sloot 5, Miskolczi, Bujka 1, Pengő 1, Gémes. Csere: Győri, Farkas T., Rácz, Kövér-Kiss 2. Vezetőedző: Tóth László
Gól - emberelőnyből: 2/9, ill. 1/6
Gól - ötméteresből: 1/1, ill. 2/2

Továbbbi eredmény:

Dunaújvárosi Főiskola– Szegedi Vízmű Taykor&Nash Szegedi Egyetem 22–2 (4–0, 6–1, 7–1, 5–0)
Gólszerzők:
Szilágyi 6, Menczinger K. 4, Brávik 4, Gurisatti 3, Garda 2, Horváth B., Huszti, Vályi F., ill. Lengyel Dorottya, Dalmády P.
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló–ZF-Eger-EKF 10–8 (3–1, 3–1, 3–3, 1–3)
Gólszerzők:
Takács O. 6, Farkas K., Leimeter, Illés, Dauda Board, ill. Parkes 3, Ráski 2, Szeredi 2, Czigány



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok