Eger: vissza a helyes útra

2015. február 27. 18:44

A férfibajnokság 20. fordulója pénteken megkezdődött - Dabrowski Norbert csapata otthonában fogadta és győzte le magabiztosan (12-5) a Vasas együttesét. A hevesiek ezzel a sikerrel hangoltak a szerb Kragujevác elleni, jövő heti Bajnokok Ligája találkozóra.

Fotó: Fehér Kálmán

Az esélyek egyértelműek voltak a mérkőzés előtt - de...
Mint beszámoltunk róla, a múlt heti, OSC elleni 5-4-es hazai vereség mély nyomokat hagyott az egrieknél, legalábbis erre enged következtetni a klub weboldalán megjelent cikk, amelyben Dabrowski Norbert vezetőedző ismertette, milyen intézkedéseket eszközölt annak érdekében, hogy a Radnicski elleni vereség után hullámvölgybe került csapat a szezon végére visszanyerje a csúcsformáját.

„Utálom ezt a szót, de nincs jobb: rotálnom kell. Négy nap szabadságot adtam Milos Csuknak és Braniszlav Mitrovicsnak. Hazaküldtem őket, pihenniük kell. A Szentes ellen Csoma Kristóf véd, s a rosszban az a jó, hogy a lehetőséget neki is meg kell adni, amivel eddig is mindig élt. Fel kell most vállalnom, hogy megint nem fogunk komplett kerettel készülni, mert a Szentes után Szivós Marci kap négy nap szabadságot, így ő meg a Vasas ellen nem játszik majd. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármin is változtatnék. Következetesen megyünk a kijelölt utunkon tovább. Március 4-re, a Kragujevác elleni hazai BL-meccsre kell újra összeállni” – olvashattuk az egriek honlapján.

A Vasas ellen tehát Szivós kapott pihenőt. Ott van viszont a keretben Biros Péter, aki 400. alkalommal ugrik vízbe a magyar első osztályban. A meccs előtt őt köszöntötték - mi is gratulálunk neki!
A Vasas az eltltását töltő Gyárfás Tamás nélkül áll ki, de így is megpróbál meglepetést okozni.

Kezdés 18.55-kor, a játékvezetők: Petik András és Homonnai Dániel.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS

1. NEGYED:

 
A Vasasban Tihanyi Bernát, az Egerben Braniszlav Mitrovics kezd a kapuban. Egy-egy elrontott támadás után Steinmetz Ádám harcolt ki kiállítást, de a vendégek elkapkodták a fórt. Átellenben Angyal Dániel lövését védte bravúrral Tihanyi. Erdélyi Balázs Sedlmayer Tamás rossz passzát lopta el, majd elöl Hárai Balázs harcolt ki egy ötméterest, amelyet Milos Csuk lőtt be - 1-0.
 
Újabb elrontott Vasas-támadás után egy fór alatt két kapufát lőttek a hazaiak, majd az újabb előnyt Erdélyi már bevágta - 2-0.

A Vasas nem élt a fórjával, Hőna Dávid lövését blokkolták, majd Sedlmayer lőtt mellé. Visszaúszás közben Birosról kiszórták Bóbis Mátét, Dabrowski Norbert időt kért. A fórt az orrtörése után visszatérő, speciális maszkban játszó balkezes tehetség, Zalánki Gergő zúdította be - 3-0.

Német Toni zseniális félcsavarja a kapufán csattant - ebből indult az Eger, Hárai fejezte be pontosan a lefordulást - 4-0
 
Mitrovics védett kettőt, majd az Eger eladta a labdát. A végén a Vasas sem ment semmire, így véget ért az első negyed.
 
2. NEGYED:

A Vasasé az első támadás - de Steinmetz Ádámot "eltüntették" centerben. Az Eger rontott, fordultak a vendégek, Várnai Kristóf higgadtan fejezte be a helyzetet - 4-1
 
A nagy fel-le úszás után Hőna kapufára vágott egy fórt, majd Tihanyi védett nagyot Csuk lövésénél. Visszaúszásnál Lőrincz Bálintot kiküldték, Földi László időt kért. A helyzet megjátszása azonban nem volt pontos, Német nem tudott mit kezdeni a rosszul feléje tett labdával. Csuk aztán már pontosan célzott, akciógólt szerzett - 5-1
 
Az elrontott Vasas-akció után Hárairól kiállították Takács Bálintot, majd a világbajnok center maga fejezte be remekül a fórt - 6-1
 
Átellenben Német Toni villant, levált Uros Csucskovicsról, majd a menetrendszerűen érkezett labdát magabiztosan lőtte a kapuba - 6-2
 
Csucskovics kezéből kiesett a labda, majd Mitrovics védett nagyot hátrányban. A Vasas a következő emberfórnál eladta a labdát. Hosnyánszky Norbert lövése bement a blokkról - 7-2
 
A negyed végén Bóbis lőtt, de Mitrovics hárított. Nagyszünet.
 
3. NEGYED:
 
A Vasas fórral nyitott, és egy góllal: Steinmetz kiszorítva is a bal alsóba tudott lőni - 7-3
 
Borisz Vapenszki szabaddobásból, középről lőtt nagy gólt - 8-3
 
Sedlmayer sem tétlenkedett: távolról bombázott a bal felsőbe, Mitrovics hiába nyújtózkodott, hatalmas gól volt - 8-4
 
Az Eger rontott, Német ziccerét aztán bravúrral fogta Mitrovics. Túloldalt Tihanyi védte hátrányban Vapenszki lövését. Egy kontra után a hazaiak jöhettek, Csucskovics pedig szépen pattintott el a blokk mellett - 9-4
 
Angyal jó védekezése után Bedő Krisztián próbált fórt kiharcolni - sikertelenül. Bóbis lövését kiütötte Mitrovics, a Vasasnál maradt a labda. A vendégek fórba kerültek, időt kértek. A fór kimaradt, Burián Gergely a kapufát találta el. Csuk rossz bejátszása után ismét a Vasas jöhetett, Sedlmayer pedig okosan, jól lőtt fórban - 9-5
 
Angyal mellé lőtt, Steinmetz ellen odaát kontrát fújtak, majd Tihanyi védett nagyot hátrányban a legvégén. A negyedet így 3-2-re a Vasas nyerte meg.
 
4. NEGYED:
 
Bedőt nem tudták megtartni, a fórt Angyal húzta kapura, de Tihanyi védett, majd Bedő kezéről sodorták le a védők a labdát. Mitrovics védése után Erdélyi pattintotta be az emberelőnyt - 10-5
 
Az egriek labdát szereztek a center elöl, majd a másik kapunál Bedőt szerelték. Német megpróbált túljárni Mitrovics eszén, de lövését könnyűszerrel fogta a szerb kapus. Csuk bal felső sarkos bombája beakadt - 11-5
 
Steinmetz elöl elsodorták a labdát, Hárairól kiküldték az emberét, ám Biros Barnabás két méteren belőlre úszott. Bóbis kapufája után az egriek jöhettek, no meg egy újabb fór, hiszen Háraival ezúttal sem bírtak. Dabrowski Norbert időt kért. A megbeszélt akció nem sikerült, lövés nem volt, elakadt a labda a falban. Hőna távolija a másik oldalon meg Mitrovicsban akadt el. Hárai ellen kontrát fújtak, Földi László időt kért. Antun Goreta bejátszása rossz volt Német elé, elvitték a védők. Csuk villant egyet, a jelek szerint jót tett neki a pihenés - 12-5
 
Az utolsó Vasas támadás nem járt sikerrel, a végén Zalánki és Csuk lövését is hárította Tihanyi, így 12-5 lett a vége.
 
Dabrowski Norbert (Eger): "Elégedett vagyok, a lőtt és a kapott gólok száma is megsüvegelendő a magyar bajnokságban. Jól szolgálta a mérkőzés a felkészülésünket a Bajnokok Ligája találkozóra. Más típusú edzést végeztünk, változtattunk az eddigieken, megyünk tovább."

Földi László (Vasas): "Szerettünk volna jobban játszani, azokat a helyzeteket, amelyekért megharcoltunk, jobban megbecsülni. Jó pár helyzetet elkapkodtunk, és egy ilyen szintű csapat, mint az Eger azonnal büntetett. Becsülettel harcoltunk, ezért dicséret illeti a srácokat."

Erdélyi Balázs (Eger): "Volt egy-két kisiklásunk, de most tudtuk gyakorolni azokat, amamelyek nem mentek az utóbbi időben. Készültünk a Kragujevácra az elmúlt két bajnokin, sokat edzettünk, gyakoroltunk. Olyan mérkőzést veszítettünk a szerbek ellen kint, amit három-négy góllal kellett volna megnyerni, most bizonyítani akarunk majd itthon!"
 
Eredmény – E.ON férfi ob I-es bajnokság, 20. forduló:


ZF-Eger–VasasPlaket 12–5 (4–0, 3–2, 2–3, 3–0)

Gólszerzők: Csuk 4, Erdélyi 2, Hárai 2, Zalánki, Csucskovics, Hosnyánszky, Vapenszki, ill. Sedlmayer 2, Várnai, Német, Steinmetz Á.

A szombati program:

KSI-A-Híd-OSC-Újbuda - 11.00
Szolnoki Dózsa-Közgép-Debrecen - 16.00
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló-Kaposvári VK - 17.00
RacioNet-Honvéd-UVSE-Hunguest Hotels - 18.00
Tiszavirág-Szeged-Diapolo-Valdor-Szentes - 18.00
Ferencváros-PVSK-Mecsek Füszért - 18.00




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok