Baku készen áll az 1. Európai Játékokra

2015. február 20. 18:51

Az azerbajdzsáni szervezők végigjárják Európa nagyvárosait, ahol prezentáción mutatják be, mire is számíthatunk majd az 1. Európai Játékokon, amelynek keretében rendezik meg például az ifjúsági vízilabda-Európa-bajnokságot a fiúknak és a lányoknak.

Fotó: Dobos Sándor

Baku június 12. és 28. között fogadja az első Európai Játékokra érkező sportolókat, delegációkat és persze az eseményről tudósító sajtó képviselőt, természetesen a szurkolók mellett. Nem lesznek kevesen. 6100 sportolót várnak, nagyjából 3000 főt a delegációk tagjaként, hozzájuk jönnek még a sajtó munkatársai. 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2012 decemberében, 41., római kongresszusán döntött úgy, hogy az eseményt Azerbajdzsán fővárosában rendezik. Hogy miért? Nos, az alapötlet a többi kontinens saját játékán alapult, vannak Ázsia Játékok, Pánamerikai Játékok, miért is ne legyen Európai Játékok?

"Egy ekkora volumenű esemény megszervezéséhez szükséges 6-7 év a rendezés jogának elnyerése után, örömmel mondhatom, hogy nekünk elég volt bő két év, azt mondhatom, hogy 110 nappal az esemény rajta előtt Baku készen áll a Játékok fogadására. A NOB 50 európai tagországa közül mindegyik jelezte részvételét, utoljára Koszovó is" - mondta a játékok budapesti prezentációja előtt Azad Ragimov, Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere, a Vigadóban.

Kitettek magukért az azeriek, a Vigadó, mint helyszín, kiváló választás volt az ünnepélyes fogadáshoz és prezentációhoz, az eseményen a magyar sport elöljárói közül többen is részt vettek, meghívót kaptak, a vízilabdát Gergely István és Kásás Zoltán képviselte.

Merthogy a szervező-bizottság végigjárja Európa nagyvárosait, és bemutatja, mi történik majd, és legfőképp hol rendezik, milyen körülmények között a Játékokat. Cannes, Párizs, Athén, Isztambul, Berlin és Róma után Budapesten jártak a szervezők, ezt követően Londonba, Moszkvába és Brüsszelbe is mennek majd - örömmel volt "házigazda", Vilayat Guliyev, Azerbajdzsán budapesti nagykövete.

20 sportágban rendezik a versenyeket, ebből 16 olimpiai sportág, melyek közül 11-ben a riói olimpiára is lehet kvótát szerezni. Még néhány szám: 1400-an dolgoznak egyelőre a játékok operatív feladatain, a helyszínen pedig 17 ezer önkéntes tevékenykedik majd!

Ami a mieinket illeti! Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója nemrég a helyszínen járt, ebbéli élményeit is megosztotta pénteken:

"Azt tapasztaltam, hogy nagyszabású építkezések és fejlesztések történtek Bakuban, nyugodtan mondhatom, minden igényt kielégítő körülmények lesznek a Játékokon, színvonalát és a szolgáltatásokat tekintve eléri majd egy olimpia szintjét. Közel 200 fős magyar csapat utazik majd Bakuba, a vezetőkkel együtt majdnem 300-an, ez nagyobb létszám, mint egy nyári olimpia esetében. Szeretnénk udvariatlan vendégek lenni, és a végén az éremtáblázaton az első tízben végezni. Erős csapatunk lesz, gondoljunk a kajakozókra, a cselgáncsozókra, a birkózókra, akiknek ez lesz az Európa-bajnokság, a sportlövőkre vagy éppen a vízilabdázókra. Több sportágban is riói válogató lesz a Játékok, nagy tehát a jelentősége".

Fotó: baku2015.com


Persze, az azerieket sem kell félteni, Azad Ragimov sokat sejtetően említette meg, hogy amíg Londonban 10 érmet szerzett az olimpián országa küldöttsége (ez a 30. helyre volt elegendő), addig Nanjingban, az ifjúsági olimpián már a 10. ország volt az éremtáblázaton a maga 12 érmével. Ezt a tendenciát folytatnák Bakuban is.

S akkor egy pár szó a vízilabdáról: a póló küzdelmeit június 12. és 18. között rendezik (a fent látható létesítményben), az ifik válogatottjait Horkai György és Mihók Attila készíti majd fel.
 
Bakuról minden ezen a linken!
 
-dobossándor-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok