Pelle Balázs: Nem szeretnék elszakadni a vízilabdától

2015. február 19. 16:47

Nemrégiben rendezték meg a Winner Téli Kupa döntőjét, a Kőér utcában a Tatabánya győzött a fináléban a Nagykanizsa ellen. A győztes csapat kapuját Pelle Balázs védte. Megkérdeztük, mi újság a korábbi KEK-győztes, junior világ- és Európa-bajnok, Universiade-győztes kapussal.

Fotó: fradipolo.hu

Röviden annyi: még mindig véd, még mindig vízilabdázik. Éppen harminc éve kezdte a pólót még a Fradiban, és ott is érte el talán legnagyobb sikerét az 1998-as KEK-győzelemmel. Persze, az Euroliga 2002-es döntője sem piskóta a Domino-Honvéddal, és sorolhatnánk a további döntős szerepléseket hazai és nemzetközi eseményekről. 1976-ban született, ez az újkori magyar póló tekintetében sok mindent jelent (Dunkerque, junior vb-arany, 1995 – vágják rá sokan)...

Pelle Balázs a Honvéd után az Újpesthez igazolt, onnan 2009-ben távozott Franciaországba, és valahogy onnan kezdődött az az időszak, amikor már kevesebbet lehetett róla hallani. Pedig 2011-ben Strasbourgból hazatérve a Kaposvár ob I.-es csapatához igazolt, korábbi csapattársa, Bereczki Miklós kezei alatt védett 9 bajnokin a 2011-12-es szezonban.

„A kaposvári időszak alatt már egy tanácsadó cégnél dolgoztam folyamat-menedzsment területen. Egy évvel később kerültem az Magyar Villamos Művekhez, azóta itt dolgozom, már harmadik éve a minőség- és folyamat-menedzsment osztályon” – mondja Pelle Balázs, akit rögvest arra kérünk, magyarázza el, ez pontosan mit jelent.

„A vállalati folyamatokat elemezzük, megpróbáljuk optimalizálni a működést. Remélem, hamarosan kockázat-kezeléssel is foglakozhatom majd. A munkám másik része a minőség-irányítás területe, a két hazai ISO szabvány betartását ellenőrizzük. A szabvány egyes követelményeit kell ellenőrizni, ehhez szükséges egy belső audit például. Lényegében azt kell vizsgálnom, megfelelően működik-e a cég. Mondhatom, hogy az MVM megfelelően működik, nagy baj lenne, ha nem így lenne, de azért mindig lehet találni apróságokat, amivel a hatékonyságot lehet növelni” – tudtuk meg.

Komoly feladatkör, éppen annyira, mint amennyire komoly egy kapus szerepe a vízben. Pelle Balázs már Kaposvárra is Budapestről járt le a meccsekre, edzeni a Fradi ificsapatánál tudott, erre engedélyt kapott.

„Nagy siker volt az, hogy a Kaposvárral bent tudtunk maradni, különösen emlékezetes az első ob I.-es sikerünk, az OSC ellen, azt jól el is tettem magamnak” – fogalmazott, majd elárulta, miért igazolt egy kicsit „közelebbre”.

„Heti két-három edzés azért nem olyan sok, az ob I.-hez mindenképpen kevés, és voltak mások is, akik jól védtek Kaposváron, nem mintha nekem nem ment volna. A Tatabánya lett a következő állomás, jól ismertem korábbról Gombos Gábort és Ofner Dánielt, Csányi Robit, na és az Újpesttel BEK-et nyerő Zantleitner Tamást és Bene Andrást. Továbbra is hobbiként fogom fel a vízilabdát, és egyáltalán nem szeretnék elszakadni az uszodától, amíg bírom és szeretem, védeni fogok” – vallotta be.

Az idejét persze alaposan be kell osztania. A munkája mellett ugyanis a Corvinus Egyetemen egy angol nyelvű, igen nagy presztízzsel bíró (mindössze 20 főt választottak ki a jelentkezők közül) vezetőképző tanfolyamot végez, és cseppet sem mellékesen van három gyermeke, akikre a lehető legtöbb időt szánná.

Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a Tatabánya heti két alkalommal is Budapestre jön edzeni, a csapatban szereplő fővárosi játékosoknak ez kényelmes és logikus lehetőség. Pelle Balázson kívül Moravcsik Martin és az UVSE kötelékébe tartozó Csongár István véd még a tatabányai csapatban, mindkettejüket dicsérte cikkünk főszereplője.

A Téli Kupa győztesei

Ami a Téli Kupa-győzelmet illeti: „Úgy mentünk oda, hogy jussunk be a négybe, aztán persze megjött az étvágy. Az elődöntőben csak büntetőkkel vertük nagy ob I/B-s ellenfelünket, a Neptunt, akik ellen azóta már bajnokin is sikerült nyerni. Azt hittem, a Nagykanizsa jobb lesz, mert mi kicsit megtizedelve érkeztünk a Kőér utcába, de végül fölényesre sikeredett a győzelem” – mondta Pelle Balázs, aki nagyon jól emlékezett arra, mikor szerzett legutóbb aranyérmet.

„Két éve, a budapesti masters Eb-n megnyertük a 35 éven feletti korosztály küzdelmeit. Hogy azelőtt mikor? Azt hiszem, előtte a 2003-as Universiade-n Deguban nyertem aranyérmet, ami nagy szó volt, mert 38 év után győzött a magyar válogatott. Szerencsére aztán tíz év múlva, 2013-ban ismét.”

Természetesen kíváncsiak voltunk, mennyire követi az élvonalbeli pólót, és mi a véleménye a jelenlegi kapusokról.

„Abszolút követem a válogatottak és az élcsapatok teljesítményét. Nagyon szeretem a Benedek-csapatot, nagyon drukkolok nekik. Sok meccsre vettem jegyet az Európa-bajnokságra is, gyakran kimentem, a döntőre a feleségemtől kaptam jegyet, akkor is ott voltunk. Gyakran ránézek a szövetség oldalára is, hogy böngésszem az eredményeket. Az világosnak tűnik, hogy Nagy Viktor és Decker Attila helyzete stabil, mindketten jól teljesítenek. Rajtuk kívül nagyon ügyes Bisztritsányi Dávid és Lévai Márton is, aki most először véd sokat egy szezonban a klubjában. Rengeteg jó kapus van a magyar mezőnyben, ott van például Kardos István volt csapattársam kisfia, aki időközben elég nagy lett, Kardos Gergely, de lényegében minden csapatban van egy jó kapus, sorolhatnám a neveket” – mondta.

Mi is sorolunk három nevet: Zsófia, Tamás és Krisztina. Ők Pelle Balázs gyermekei, 10, 8 és 6 évesek ők, mindannyian… És most jöhetne ide stílszerűen „vízilabdáznak”. Csakhogy nem ezt jegyezzük fel: mindannyian öttusáznak.

„A feleségem, Edina mellett, akit a junior világbajnokság óta ismerek, ők a legfontosabbak számomra, így ha választani kell a programok közül, ők az elsők. Zsófi már kipróbálta a vízilabdát, azt hiszem, tetszett is neki, majd meglátjuk. Most a KSI-ben jó kezekben vannak, mindannyian igazolt versenyzők, öttusáznak, persze ez még csak két tusából áll nekik, úsznak és futnak. Gyakran járnak versenyekre, sikerélményeik is vannak, örülök, hogy sportolnak, ez a lényeg.”

Ezzel nem tudunk vitatkozni. Még egy számsor álljon itt a végére: Pelle Balázs ebben a szezonban három meccsen védett az ob I/B-s bajnokságban, 67, 50 és 59 százalékos mutatók állnak a neve mellett. A Tatabánya egyébként – és ez már tényleg az utolsó információ -, vezeti az ob I/B B csoportját.
 
-dobossándor-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok