Takács Orsolya és Keszthelyi Rita BOM-ösztöndíjas lett

2015. február 19. 10:19

A hagyományteremtés szellemében idén is 10 millió forinttal támogatja a BOM a Magyar Sporttért Alapítvány a sportolói karrier mellett felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányokat folytató fiatal olimpiai kerettagokat.

A 2024-es olimpia rendezés egyre reálisabb lehetősége miatt most talán még fontosabb a jövő olimpikonjainak támogatása, így az Alapítvány számára egyértelmű volt a tavaly elindított program folytatása. A 15 új ösztöndíjas szerződését február 17-én írtál aká ünnepélyesen a Trigánit székházában.

A pályázat tavalyi kiírását követően, idén is olyan magyar sportolók jelentkezhettek az ösztöndíjra, akik már jelentős nemzetközi eredményekkel rendelkeznek, és jó eséllyel bekerülhetnek a riói vagy a tókiói olimpiára utazó magyar csapatba. További szempont volt, hogy már most felsőfokú vagy szakképzést biztosító tanulmányokat folytassanak, illetve felvételt nyertek ilyen jellegű oktatási intézménybe, de problémát jelent számukra a tandíj előteremtése. A BOM Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar sportolók a jövőben is az olimpiai éremszerzők élvonalában legyenek. Ezért is hozták létre az ösztöndíj programot, hogy minél több fiatal tehetségnek biztosíthassák, hogy elsősorban sportkarrierjüknek szentelhessék a tanulás melletti szabad idejüket.

Az ösztöndíjra azon sportolók pályázhattak, akiknek sportszövetsége megállapodást kötött a BOM Alapítvánnyal. A tavalyi évben még csak 13 ilyen szövetség volt, idén ez a szám már 25-re emelkedett, bizonyítva az ösztöndíjprogram létjogosultságát és sikerét. A tavalyi ösztöndíjasok nem okoztak csalódást: kiváló eredményeikre a hazai szurkolókon kívül a BOM Alapítvány is büszke lehet. A két legfiatalabb tavalyi ösztöndíjas kimagasló eredményeket ért el: Gercsák Szabina (judo) a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpián aranyérmes lett, míg Zs. Tóth Anna (öttusa) ezüstérmet szerzett ugyanitt, így jó eséllyel láthatjuk őket viszont akár már a jövő évi brazíliai, illetve az 5 év múlva rendezendő tokiói nyári olimpián.

Bóta Kinga, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány főtitkára az ünnepélyes aláíráson elmondta: „Az ösztöndíjprogramot a tavalyi évben indítottunk útjára, abban bízva, hogy lesz folytatása. Támogatóinknak köszönhetően idén is kiírhattuk a pályázatot, és reméljük, hogy még sok éven keresztül tehetünk így. Természetesen, ahogy mindenkit, minket is lázba hoz az Agenda2020 által teremtett lehetőség a 2024-es budapesti olimpiára. Azonban függetlenül attól, hogy az olimpiának mi adunk-e majd otthont vagy sem, a versenysport utánpótlás támogatása továbbra is ugyanakkora jelentőséggel bír, hiszen élsportolóink mindenképp öregbítik majd Magyarország hírnevét. Amellett tehát, hogy minden eszközünkkel segíteni fogjuk a 2024-es olimpia megrendezésének lehetőségét, továbbra is elkötelezettek vagyunk a fiatal tehetségek támogatásában”.

Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia Mozgalom alapítója és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke:  

„Nagyon hálásak vagyunk új szakmai támogatóinknak! A KPMG, a PWC és a Flow PR pro bono alapú szakmai támogatásukkal lehetővé tették, hogy a BOM Alapítvány a lehető legminimálisabb működési költség mellett az adományok minél nagyobb részét tudja kiosztani ösztöndíj formájában olimpiai reménységeinknek. Az ő támogatásuk visszaigazolás számunkra, hogy az alapítvány munkája jó célt szolgál és jó irányt képvisel. Bízom benne, hogy a jövőben további hazai vállalatokkal is sikerül hasonló együttműködési megállapodást kötni, mert minél többen támogatják alapítványunk munkáját, annál jobban tudjuk támogatni a magyar sportot, a hazai oktatást és a 2024-es budapesti olimpia ügyét.”

Rózsai Rezső, a KPMG könyvvizsgálati részlegének vezetője, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány könyvvizsgálója kiemelte:

„A KPMG büszke támogatója a BOM Alapítvány ösztöndíjprogramjának – mi abban segítünk, amihez legjobban értünk: az alapítvány működésének könyvvizsgálatát pro bono végezzük a program kezdete óta, ezáltal biztosítva az Alapítvány pénzügyi gazdálkodásának átláthatóságát. A fiatal tehetségek támogatása, tanulmányaikhoz nyújtott segítség számunkra igazán nemes cél és feladat. Remek kezdeményezés, hogy a fiatalokat egyszerre segíti az Alapítvány a kiválóság felé a sportolásban és a tanulmányaikban egyaránt.”

Az eseményen a PwC Magyarország képviseletében Dr. Lőcsei Tamás cégtárs, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány FB tagja elmondta:

„A fiatal tehetségek támogatása a sport területén ugyanolyan fontos, mint az üzleti életben. Mentorok és mecénások nélkül nehéz világ szinten kiemelkedő eredményt el-érni. Szívesen segítjük a BOM Alapítvány munkáját könyvelési szolgáltatásokkal, kon-zultációval, hisz céljaink hasonlóak: a fiatal tehetségek karrierjének elősegítése. A BOM ösztöndíjprogrammal, mi pedig saját társadalmi felelősségvállalási projekttel és gyakornoki lehetőségekkel. Mindeközben a sport folyamatosan jelen van a mindennap-jainkban: tanácsadóként segítjük a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál meg-rendezését, valamint számos egyéb magyar sportkezdeményezést.”

A Flow PR, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kommunikációját támogató PR ügynökség ügyvezető igazgatója, Szabados Krisztián rámutatott:

„Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan sikeres projekt, mint a Zeneakadémia felújítása és az ottani fiatal tehetségek támogatása után egy újabb közügy mellé állhatunk. Cégcsoportunk számára mindig is fontos volt, hogy önzetlenül segítsünk pozitív ügyeket, és örömünkre szolgál, hogy most a sport területén nyílt alkalmunk szakmai segítséget nyújtani az BOM Alapítvány számára. Mostani munkánkkal újra a tehetséggondozás ügyéhez járulhatunk hozzá, ráadásul olyan nagyszerű emberekkel dolgozhatunk együtt, mint az alapítvány tagjai, támogatói és a most ösztöndíjat szerző fiatal sportolók”.

A „BOM a Magyar Sportért” Alapítvány 2015-ben 10 millió forintos felajánlásával a következő tizenöt sportolónak biztosít anyagi hátteret a továbbtanuláshoz:


1. Madarász Dóra (asztalitenisz – Ifi Eb 1, ifi Vb 2., EB női csapat 3.)
2. Nguyen Anasztázia (atlétika – Ifi Vb. 2., Junior Eb 6. EYOT 1. (100m, 200m))
3. Szabó László (birkózás – Főiskolás VB 1., Eb 5., OB 2.)
4. Veréb István (birkózás – Vb 3., Eb 3.)
5. Juhász Adrián Attila (evezés – Egyetemi Vb1., EB 5. Vb 11.)
6. Béres Bence (gyorskorcsolya – EB. 3., (2x), Universiade 1.)
7. Bán Kristóf Tamás (kajak – ifi VB2., Vb 11., Eb 7.)
8. Katrinecz Rita (kajak – ifi Vb. 1., ifi Eb1. (k4))
9. Schenk Áron (kajak – EB. 4., ifi Vb.1., U23 EB 2.)
10. Varga Dávid (kenu – Vb. 3, Eb 2.)
11. Klis Krisztián (öttusa – Ifi Eb 1. ,Vb 3.(váltó), Junior OB 2.)
12. Novoszáth Melinda (úszás – ifi Olimpia 4., ifi EB 2., 3.)
13. Takács Orsolya (vízilabda – Olimpia 4., Vb.1.,Eb 3.)
14. Keszthelyi Rita (vízilabda – Olimpia 4., Vb 3., Eb 3.)

15. Bukócki Bianka (vívás/párbajtőr – OB1., Junior Vb csapat 2.)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok