Olimpiai bajnokot vertünk - megvan a Volvo-kupa!

2015. február 14. 17:50

A IX. Volvo-kupa második napján a világbajnok magyar válogatott az aktuális olimpiai bajnok Horvátországgal játszott. A mienk parádés játékkal 9-6-ra győztek, így a vasárnapi, Kanada elleni meccstől függetlenül megnyerték a tornát!

Fotó: Fehér Kálmán

Az első játéknapon a vártnál is nagyobb magabiztossággal győzött Benedek Tibor csapata az Egyesült Államok együttese ellen, a végeredmény 21-11 lett a mieink javára. A kapitány maximálisan elégedett volt a mieink játékával, egyedül a válogatott tagjai bosszankodtak a sok kapott gól miatt.

A magyar csapat 1 millió 890 ezer forintot "keresett" a pénteki győzelemmel, elvégre a Volvo minden magyar gól után 90 ezer forintot ajánlott fel a vízilabda utánpótlás számára. 
Az amerikaiak elleni mérkőzés másik érdekessége az volt, hogy jelen volt rajta Budapest új amerikai nagykövete, Colleen Bell. 

No, de a szombati találkozó már más tészta lesz, a horvát válogatott az Európa-bajnokságon is feladta a leckét a mieinknek, más kérdés, hogy mi győztünk ott is, 7-6 arányban.
Ivica Tucak csapata pénteken 11-5-re verte Kanadát, így most valamelyik csapat (vagy döntetlen esetén mindkettő) először veszít majd pontot a IX. Volvo-kupán.

A mérkőzés hamarosan kezdődik, amelyről élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk.

Az előző találkozón az amerikaiak nagyszerű meccset vívtak örök riválusokkal, a kanadaiakkal, utóbbiak az utolsó félpercben egyenlítettek.

Egyesült Államok-Kanada 11-11 (2-2, 3-1, 3-5, 3-3)
Gólszerzők:
Bonanni 4, Cupido 2, Samuels 2, Jakson 2, Smith, Carniglia, illetve Graham 4, Conway 3, McElroy, Torakis, Taschereau, Robinson
 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK: 

A két válogatott kerete: Nagy, Decker A. - Angyal, Madaras, Erdélyi, Vámos, Manhercz, Decker Á., Szivós, Salamon, Varga Dénes, Bedő, Német, illetve Pavic, Bijac - Macan, Viskovic, Loncar, Jokovic, Buljubasic, Goreta, Buslje, Sukno, Dobud, Obradovic.

1. NEGYED:

Vámos Márton a 100., Varga Dénes a 200., Madaras Norbert a 300. mérkőzését játszotta a válogatottban a közelmúltban, őket köszöntötte Kemény Dénes, a szövetség elnöke meccs előtt.

Válogatottunk kapujában ezúttal Decker Attila kap lehetőséget. A ráúszásra Kapás Boglárka és Bernek Péter, a BVSC két kiváló úszója ment - ezután kezdődött maga a parti. Méghozzá két-két elrontott támadással. Az első fórt a horvátok kapták (Decker Ádámot küldték ki), Sukno a kapufára lőtt, majd Decker védett, végül Salamon Ferenc blokkolt. Csapatunk újra nem ment semmire elöl, avagy az ellenfél védekezése jó volt. Egészen a 3. perc végéig, amikor is Salamon elöl is villant: az amerikaiaknak ötöt vágó OSC-pólós középről bombázott a kapuba (1-0)
 
Decker Attila emberhátrányban kétszer is védett, Sukno hiába próbálkozott. Varga Dénesről kiküldték Busljét, de Erdélyi Balázs nem járt sikerrel. Bezzeg Salamon! A kivédekezett horvát támadást követően ismét irtózatos akciógólt akasztott a kapuba, Pavic a kezét sem tudta felemelni, olyan gyors volt a lövés. (2-0)
 
Az olimpiai bajnok soros fórját is kihagyta (két méteren belülről, szabálytalanul próbálkoztak), visszaúszás közben jött a magyar fór, no meg Benedek Tibor időkérése. A fórt aztán jól megjátszották a mieink, de az utolsó passznál hiba csúszott a gépezetbe. Most Tucak mester kért időt. Egy-egy elrontott akció után kontrát ítéletek Loncar ellen, majd Bedő Krisztián kapott ugyanilyen ítéletet. Obradovic ziccerét fogta átellenben Decker, aki nagyon feltüzelte magát a partira. Decker Ádámot szórták ki, Benedek Tibor reklamált, de a bírót nem hatotta meg. A fórnál Madaras Norbert blokkolt zseniálisan. Elöl Bedő nem kapott ítéletet, véget ért a negyed.

2. NEGYED:
 
Magyar fórral, és magyar góllal indul a negyed: Német Toni lövi! (3-0). Jokovic fölé ejt szorongatott helyzetben, majd Vámos Mártont blokkolták hátrányban a horvátok. Salamon labdát csent, Vámos a kapufára lőtt, de a labda visszakerült a mieinkhez. Német a támadóidő végén lőtt szabálytalanul, a másik kapunál Vámost küldték ki. Belőtték: Jokovic volt a "tettes" - a 12. percig bírtuk kapott gól nélkül, ez remek! (3-1)
 
És itt a negyedik lőtt gól! Fórban Varga Dénes hozta a "szokásosat", avagy ez a csukló... (4-1) A horvátok szenvedtek a mieink védekezése ellen, jó volt ezt látni! Bedőt ketten gyűrték, szerelték (hm), majd Buslje sem tudta átlőni a kézerdőt. Egy horvát kontra után magyar kontra következett, no meg egy időkérés odaát. Nem járt a támadásuk sikerrel, nem úgy a másik kapunál a miénk: Varga Dénes "rakott" be egy fórt. (5-1). Tucak mester sárgát kapott.

Fotó: Fehér Kálmán

 
Dobud lövését hátrányban védte Decker Attila, aki továbbra is remekül teljesített. Manhercz Krisztián ejtett fára (ha ez is bejött volna...), Sukno belőtt egy fórt (5-2). Időt kértünk, a végén ezúttal nem jött össze a gól, mint az amerikaiak ellen, így 5-2-es előnnyel mehetett csapatunk a nagyszünetre.
 
3. NEGYED:
 
Az első támadást mi vezettük, de a végén messziről kellett Vargának ellőnie. Odaát jött egy kiállítás (Angyal Dániel), meg egy gól, amelyet Jokovic szerzett. Most Benedek Tibor kapott sárgát reklamálásért. (5-3) Salamon bombaformában! Ismét középről, ismét hatalmas gól! (6-3)
 
Dobud ötméterest harcolt ki Decker Ádám ellen (az OSC védője ezzel ki is pontozódott), Sukno lövése a kapuffán csattant, úgy, hogy Decker ehhez is hozzáért! Újabb horvát fór, újabb Decker-védés! Visszaúszás közben kiszórták Busljét, Vámos balkeze pedig villant, máris 7-3!
 
Sukno lövése mindenkit meglepett - 7-4 - "Nem baj, Norbi, nem baj!" - kiáltotta Decker Madarasnak. Vámos helyzetbe hozta Szivós, de pöccintését Pavic fogta. A másik oldalon Decker védett újra. A centert itt is, ott is elnyomták, Bedőnek aztán újra nem ítéltek semmit. Obradovic csavart, de a blokkban elhalt a labdája. Bedőt újra megkínozták a védők, tehették, mert nem szólt a síp. Időt kért Tucak kapitány. Jól tette, fórba került csapata (Angyal is kipontozódott), de Decker eszén ezúttal sem tudtak túljárni. Mi is kaptunk egy fórt, de Madaras bejátszását leszedte Loncar. A horvát támadás kivédekezése után Benedek Tibor időt kért - 1:04 van visssza a negyedből. Szivós lövése nem járt sikerrel, átellenben Jokovic bombázott a kapufára. Véget ért a negyed.
 
4. NEGYED:
 
Madarast hamar kiállították, Viskovic fára lőtt. Bedőt megint elnyomták, Sukno bombáját Decker kiütötte, majd labdát szereztünk. Elöl nem mentünk semmire, Loncar azonban a mi kapunknál meglepett mindenkit. (7-5). 6 perc van a meccsből. Elöl csak a szokásos: Bedő nem kapott ítéletet... Decker labdát szerzett, Szivós a támadóidő végén messziről suhintott a jobb alsóba - nagyon fontos gól volt! (8-5).
 
Dobud ellen kontrát fújtak, Suknót kiküldték Vámosról, Német Toni pedig a falból lőtt a kapuba! (9-5)
 
A horvátok idegesek, elrontott támadásuk után ismét "kikezdtek" Deckerrel, akinek a sapka is lekerült a fejéről. Nem véletlenül morgoldott a kispadunk. Dobud szabaddobásból ejtett a kapuba - 9-6.
 
Végigjátszottuk a támadást, Vámos lőtt mellé, 2:15 van vissza. Dobudról kiküldték Erdélyit, Benedek Tibor jobb híján mosolygott, Tucak időt kért. Obradovic kapufát lőtt, kiegészült csapatunk. Jött egy kontra, 1:07 volt vissza. A támadásunk végén Varga Dénes lőtt úgy, hogy a kapus sarokba tudja csak ütni a labdát.
 
A vége 9-6 lett, ezzel a győzelemmel pedig a holnapi, Kanada elleni meccstől függetlenül megnyertük a tornát!


Benedek Tibor véleménye a mérkőzés után:

"A horvát válogatott az elmúlt két évben nem tudta legyőzni a magyar válogatottat. Ez egy erős csapat, a miénk pedig egy ideje újra a világ élvonalában van. Büszke vagyok erre az eredményre, akármennyire is egy felkészülési tornán vagyunk. Támadásban és védekezésben is jó dolgokat csináltunk. Korábban is mondtam, hogy ezekre a mérkőzésekre van szükségünk, nem a tízgólos győzelmekre, ahhoz, hogy fejlődjünk. Nagyon nagy munka volt az, hogy ezt a háromgólos sikert elérjük. A védekezésünk jól működött. Azt gondolom, a játékvezetők sok hibát vétettek, nem biztos, hogy mindig a mi kárunkra vagy javunkra. Összességében követhetetlen volt a játék. Ennek ellenére tudtunk alkalmazkodni a körülményekre, és viszonylag magabiztosan tudtuk megnyerni a mérkőzést. A hátrányos védekezésen változtattunk a tegnaphoz képest, azt gondolom, nem kell magyaráznom, jól működött, most 3-at tudtak belőni a 13-ból. Mindkét meccsen remek kapusteljesítmény volt a csapatunkban. A legtapasztalatlanabb játékos, Német Toni is egy fantasztikus mérkőzést tudott ma játszani. Kellenek ezek a mérkőzések ahhoz, hogy a fiatalok is hozzá tudjanak szokni ehhez a nemzetközi ritmushoz."
 
Eredmény – Volvo-kupa, 2. játéknap:

Magyarország-Horvátország 9-6 (2-0, 3-2, 2-2, 2-2)
Szőnyi út, 1000 néző, vezette:
Terpenka (kanadai), Colominas (spanyol)

Magyarország: Decker A. – Madaras, Decker Á., Erdélyi, Salamon 3, Varga Dénes 2, Bedő. Csere: Angyal, Vámos 1, Manhercz, Szivós 1, Német 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Horvátország: Pavic – Jokovic 2, Goreta, Buslje, Sukno 2, Dobud 1, Obradovic. Csere: Macan, Viskovic, Loncar 1, Buljubasic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak

Ötméteresek: -, illetve 0/1
Kipontozódott: Decker Á. (18.), Angyal (22.)


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok