Pazar harmadik negyedével nyert a Szolnok

2015. február 11. 17:57

A negyedik győzelmét szerezte a Szolnoki Dózsa-Közgép, miután kicsit nehezen, de legyőzte a Galatasarayt.

Fotó: Illyés Csaba

Csak a Jug elleni, előző fordulóban elszenvedett vereség rondít bele a képbe, már ami a Szolnok eddigi Bajnokok Ligája-szereplését illeti a 2014-15-ös szezont tekintve. Cseh Sándor csapata most a délszláv játékosokkal megtűzdelt törököket fogadja, a győzelem reményében.

A Szolnok keretében Varga Dániel kivételével mindenki egészséges, ő a napokban tüdőgyulladás gyanújával vizsgálatokon vett részt. A szolnokiak trénere kedden még azt mondta, bármi is a kórkép, a kezelés csak a szerdai találkozó után kezdődik.

A meccset a Sport 1-en is lehet követni, no és a LEN oldalán - rajtunk kívül.

1. NEGYED:

1. PERC: Szépen megtelt a szolnoki aréna főlelátója, Varga Dénes elhozta a labdát az első ráúszásnál. Meg is kapta az első előnyt a Szolnok, Gocsics a blokkba lőtte. A másik oldalon is a centert próbálták megjátszani, de Varga Dénes elhozta a labdát.
 
2. PERC: 1-0 - Mitrovics adta Kis Gábornak a labdát középre, ő pedig 5 méterest harcolt ki Mihajlo Korolija ellen. Varga Dénes ment oda, belőtte. Kis Gábor pedig sapkát cserélt.
 
2. PERC: Jansik Dávidot állították ki, de a fórt nem tudta végigjátszani a Galata, mert Mitrovics lehúzta a labdát. A másik oldalon Scepanovic védte a lövést. Aztán rosszul indított, jöhetett ismét a Szolnok, Varga Dénes lőtte rá, a montenegrói válogatott kapus védett.
 
3. PERC: Stefan Mitrovics lőtt kapufát messziről. 
 
4. PERC: 1-1 - Varga Dénes állították ki, középre feladták a vendégek, Nikola Vukcevics szépen emelkedett és behúzta a labdát. Egyenlő a negyed felénél.
 
5. PERC: Lejárt a török csapat támadóideje, először ment le így egy vendégakció. Mitrovics lőtte el a szolnoki akció végén, hihetetlen magasra kiemelkedett, de Scepanovic is a helyén volt, sajnos.
 
5. PERC: 1-2 - 5 méterest harcolt ki a Galatasaray, Tóth Márton faultolt. Srdjan Aksentijevics lőtte be. Vezetnek a vendégek. Időt kért Cseh Sándor.
 
6. PERC: 2-2 - Gocsics egyenlített. Szépen vezette a támadást a Szolnok, annak ellenére, hogy Vámos Márton egyik passza kicsit pontatlan volt. Varga Dániel adta a gólpasszt.
 
6. PERC: Emberelőnybe került a Szolnok, miután Varga Dánielnek húzott be Aksentijevics. A fór végén Alekszics lőtt, de Scepanovics a helyén volt. Zarko Petrovics edző sárga lapot kapott a lövés előtt, reklamálásért.
 

Fotó: Illyés Csaba

7. PERC: 3-2 - Nagyszerűen jött ki a Szolnok a törökök előnyéből. Megkapták ugyanis, időt kért Petrovic, de Varga Dénes a vendégakció elején labdát szerzett. Ment előre a Szolnok, Vámos tolta ki Mitrovicsnak a bal oldalra, ő pedig azonnal lőtt. Nagy gól volt, először vezetett a Szolnok. A végén még Nagy Viktornak kellett egy labdát védenie, 3-2-re vezet a Szolnok az első negyed végén.
 
2. NEGYED:
 
1. PERC: Nem sikerültek az első támadások, de Varga Dénes labdaszerzése üdítő volt az első negyedben.
 
2. PERC: 3-3 - Paskovics úszott meg, meg is kapta a labdát, és értékesítette a ziccert, Nagy Viktor nem tudott közbeavatkozni.
 
3. PERC: 4-3 - Kis Gábor okos góllal szerzett ismét vezetést. Már azért volt okos, mert előtte Varga Dénes jól vette észre, hogy két emberrel a nyakán inkább a passzt válassza. Jól tette.

4. PERC: 4-4 - Mladan Janovic emberelőnyből talált be messziről, előtte Jansik kapta a hibát, a másodikat. 
 
4. PERC: 4-5 - Mezei Tamásnak támadóhibát fújtak, gyorsan szőtte a támadást a Galatasaray, az akció végén Janovic talált be Madaras mellett, ő az első duplázó.
 
5. PERC: A kétgólos vezetésért támadhatott a Galata, de Madaras labdát szerzett a támadóidő lejárta előtt nem sokkal. Gyorsan reagált a Szolnok, de Varga Dániel rossz helyzetből lőtt, fölé. 
 
6. PERC: 5-5 - Stefan Mitrovics lőtt a kapuba emberelőnyből, a hatodik lóba után. Ismét egyenlő.
 
7. PERC: Nagy Viktor második védése, fontos pillanatban. A másik oldalon Varga Dénes ellen ítéltek hibát. Időt kért a vendégek mestere.
 
7. PERC: 5-6 - Váratlan, de megint a Galatasaray vezet a mérkőzésen. Az időkérés után Paskovic lőtt a kapuba. 
 
8. PERC: 6-6 - Na, végre: Vámos Márton emberelőnyből lőtt a bal sarokba.
 
8. PERC: 6-7 - Három ember maradt le Slobodan Nikicsről, ő pedig köszönte, befordult és belőtte. Cseh Sándor jogosan ordította le a játékosait. A Szolnok elrontotta a támadását, sőt, még Paskovic meg is úszott. Sikerült aztán elsodorni előle a labdát. Maradt a mínusz egy a nagyszünetre.
 
3. NEGYED:
 
1. PERC: A Szolnoké volt az első akció, de sikertelen volt, mint ahogyan a törököké is.
 
2. PERC: 7-7 - Milan Alekszics egyenlített, szépen kilőtte a bal oldalról a bal sarkot. Egyedül hagyták.
 
3. PERC: 8-7 - Mitrovics góljával ismét vezet a Szolnok. Emberelőnybe került a magyar csapat, szépen passzoltak fórban, igaz, éppen Mitrovics lövése előtt a vízre pattant a labda. Nem törte ez meg a szerbet, aki a harmadik gólját lőtte.
 
3. PERC: 9-7 - Kettő a Szolnok előnye! Nagy Viktor szerzett labdát (az edzők a második félidőben is neki szavaztak bizalmat). Jött a gyprs támadás, Varga Dániel a jobb sarokban középre adott, Mitrovics kezéből nem esett ki a Mikasa, ehelyett betolta az Scepanovic kapujába.
 
4. PERC: 10-7 - Janovic lőtt, kapufa lett a vége. A másik oldalon Varga Dénes Madaras mögé adta a labdát, mázli, hogy előnyt kapott a Szolnok. A fór közepén Madaras belöbbölte a labdát Kis Gábornak, aki újabb gólt szerzett, megnyugtató előnybe került a Szolnok.
 
5. PERC: 10-8 - Jansik Dávid kipontozódott, Nikics ellen szabálytalankodott. Az előny előtt időt kért a vendégcsapat. Korolija húzta be a beadást a kapuba. Nem akar nagyon leszakadni a török együttes.
 
6. PERC: 11-8 - Gocsics gólja következett. Előtte Madaras szerezte meg a labdát a törökök támadásánál. 
 
7. PERC: 12-8 - Berk Biyik ellen harcolt ki 5 méterest Kis Gábor, ez volt a harmadik hibája a Galatasaray játékosának. A büntetőt Varga Dénes lőtte be.
 
8. PERC: 13-8 - Aksentijevics lövésénél a szolnoki blokk a helyén volt. Fél perccel a vége előtt kezdhette a negyed utolsó támadását vezetni a Szolnok, a támadás közepén jött az emberelőny, Cseh Sándor pedig időt kért. Az akció során bár Varga Dániel egyik passzába beleértek, ment tovább a labda, Madaras Mitrovicsnak feladta, ő pedig belőtte az újabb hazai gólt. Parádézott a szerb játékos. 
 
4. NEGYED:
 
1. PERC: Vajon mit hoz a 7-1-es harmadik negyed után az utolsó? Először Kis Gábr tornáztatta meg Scepanovicot, de nem centerből, hanem úgy 4-5 méterről.
 
2. PERC: Vámost állították ki, szépen megjátszotta a fórt a Galatasaray, de Korolija húzása ezúttal nem jött össze. Vámos lőtt szabaddobásból aztán, de elvették a labdát.
 
3. PERC: 13-9 - Varga Dánielt állították ki, Paskovic lőtte be az előnyt.
 
4. PERC: 14-9 - Nagy Viktort próbálták átejteni, nagyon nem sikerült. A másik oldalon Mezei harcolt ki emberelőnyt, Alekszics pedig pazar mozdulattal lőtt a kapuba akkor, amikor nem számított rá Scepanovics.
 
5. PERC: 14-10 - Megint Paskovic, bombagól.
 
7. PERC: Elmaradt játékvízetői ítéletek miatt bosszankodott a negyed vége felé mindkét csapat. A vendégek a 7. perc elejére érve időt kértek, midőn Alekszicset kiküldték. Janovic végül eladta a fórt.
 
8. PERC: 14-11 - Kis Gábor próbált csavarni, Scepanovic lefülelte. A másik oldalon még kaptak egy kiállítás a vendégek, Nikics értékesítette.

Fotó: Illyés Csaba

 
8. PERC: 15-11 - Gocsics keretet adott a meccsnek, ez volt az utolsó érdemi történés, nyert a Szolnok.
 
Nyert a Szolnok, a csoportban a Primorje Rijeka megverte a Jug Dubrovnikot, a Spandau pedig két góllal a szerb Partizan Belgrádot.

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője a mérkőzés után:

"Egyrészt szerintem a játékosok, bár ők is mondták, nem hitték el, hogy ez egy erős ellenfél. Kicsit úgy kezeltük a találkozót, hogy majd úgyis megnyerjük. Fegyelmezettségben látszott ez meg, ami nem jellemző ránk. Ma nagyon azok voltunk, még az utolsó negyedben is látszódott ez. A BL-ben egy 4-5 gólos sikernél nem kell magyarázkodni, de valahogy mégis. Rengeteg meccset játszunk, vége a meccsnek, már öltöznek a játékosok, mennek a válogatott edzőtáborban Szerbiába és Budapestre, nem tudunk úgy játszani, ahogy kellene, most CSAK nyerni tudunk. A legfontosabb a győzelem, az összes többit megbeszéljük a csapattal az öltözőben. Holnap darabjaira hullunk, Danit elkezdik kezelni, négy mezőnyjátékosunk itt marad, a válogatottak játszanak négy mérkőzést, aztán jövő héten találkozunk ismét."  


Varga Dénes a mérkőzés után:

"Sok gólt lőttünk, de kaptunk is, aminek nem örülök. Ha ez egy jobb sorral felvértezett csapat lett volna, akkor még több lyukat talált volna a védekezésünkben. Nem szeretek a fáradtságra hivatkozni, az élsportban mindenki fáradt. Komolyan vettük a Galatasarayt, talán túlságosan is hangsúlyoztuk az ő vélt vagy valós erényeiket, de odatettük magunkat. Nagyon örültem a sikereimnek a védekezésben, de nagyon pontatlan voltam a lövéseimet illetően. Ki lehet ezt vetíteni a csapatra is, nem néztük le őket, de pontatlanok voltunk."

Eredmény - Bajnokok Ligája, 5. forduló, B csoport:

Szolnoki Dózsa-Közgép - Galatasaray 15-11 (3-2, 3-5, 7-1, 2-3)
Gólszerzők:
Mitrovics 5, Gocsics 3, Kis G. 2, Alekszics 2, Varga Dénes 2, Vámos, illetve Paskovics 4, Janovic 2, Nikics 2, Korolija, Vukcevics, Aksentijevics

A további mérkőzéseken:

Primorje Rijeka-Jug Dubrovnik 10-5 (5-1, 3-2, 1-1, 1-1)
Spandau-Partizan Belgrád 8-6 (1-2, 3-1, 2-2, 2-1)
 
A csoport állása:
 
1. Primorje Rijeka 12 pont
2. Szolnoki Dózsa 12 pont
3. Jug 12 pont
4. Partizan 3 pont
5. Galatasaray 3 pont
6. Spandau 3 pont

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok