MOB: vizsgálják meg a 2024-es olimpia rendezésének lehetőségét!

2015. február 06. 12:30

A Magyar Olimpiai Bizottság (az Olimpiai Védnöki Testülettel egyeztetve) pénteki közgyűlésén úgy döntött, indítványozza, hogy Magyarország vizsgálja meg az olimpiai kandidálás lehetőségét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrégiben fogadta el Agenda 2020 reformcsomagját. Ebben azt kezdeményezik, hogy a jövőben gazdaságosabb olimpiák megrendezésére is lehetőség nyíljon, így a kisebb városok, olcsóbb olimpiai pályázata is eredményes lehet.

A MOB még 2014 végén tárgyalta meg annak lehetőségét, hogy van-e realitása a pályázatnak, akkor úgy döntöttek, a szándékról a február 6-i közgyűlésnek kell dönteni. Létrehoztak egy olimpiai védnöki testületet is, amelynek tagja Kemény Dénes, a vízilabda szövetség elnöke is.

Szeptember 15-og kell jelentkezni, 2016-ban kell leadni a részletes pályázatot, 2017 augusztusában döntenek a rendező város „személyéről”.

A MOB pénteki döntése egy előzmény volt, el kell készülnie egy megvalósíthatósági tanulmánynak, május végére ez el is készülhet, mondta Schmitt Pál, a szervezet tiszteletbeli elnöke. Ezután Budapestnek is határoznia kell és a magyar kormánynak is, természetesen a társadalmi támogatottság megléte esetén.

Fotók: Dobos Sándor

Egy-két szám: egy 16 ezer fős olimpiai falut kell építeni, több tízezres sajtófalut, valamint biztosítani kell 100 ezer főnek megfelelő szálláslehetőséget, emellett a közlekedési feltételeket is garantálni kell. 28 világbajnokságot kell egyszerre megrendezni, ez komoly logisztikai feladat. Lehetőség van társországok bevonására is, a vadvízi kenu esetében történhetne ez meg esetünkben Szlovénia vagy Szlovákia lehet.

Dr. Bienerth Gusztáv az olimpia rendezésének gazdasági feltételeiről beszélt a közgyűlésen, szerinte „kell egy csapat”, el kell nyerni a társadalom és a régió bizalmát is a kérdésben.

A testület végül határozatot fogadott el (125 igen, 1 nem szavazattal), amely indítványozza, hogy vizsgálják meg az olimpiai megrendezésének lehetőségét, kezdődjön el társadalmi párbeszéd, felkéri a szakmai és tudományos testületeket, hogy vegyenek részt a társadalmi párbeszéd formálásban, és készüljön el a megvalósíthatósági tanulmány a rendezésre vonatkozóan.

A 2024-es játékokra biztosan pályázik majd Boston, Róma, Németországból Hamburg vagy Berlin, a dél-afrikai Durban, és vélhetően Isztambul és Párizs is.
 
-dobos-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok