Az ZF-Eger válogatott 33 esztendős klasszisa a statisztikák szerint a Szolnok Dózsa-Közgép elleni csúcsrangadón játszotta négyszázadik mérkőzését a magyar bajnokságban. A jubileumhoz pazar játék, három klasszisgól dukált, főszerepet vállalt abban, hogy csapata 10–10-re végzett a listavezető otthonában. Őt kérdeztük.

Fotók: Eger/Fehér Kálmán

Már négyszáz, pedig mintha most lett volna az első…

Igazság szerint én is így érzem.

Elrepült az idő.

Amikor jubileumhoz érkezik az ember, kicsit mindig visszatekint a pályafutására, jó érzés, hogy sok szépre és jóra teheti. De Ürögi Zsolt 616 meccses rekordja miattam nem forog veszélyben, az biztos.

Tekintettel arra, hogy azt az egy reccói kitérőt tekintve végig idehaza pólózott, sejtésem szerint továbbra is így lesz.

Minden bizonnyal igen, főleg, hogy remekül érzem magam Egerben. A pályafutásom úgy alakult, hogy megtaláltam a számításaimat itthon, noha szívesen gondolok vissza arra az egy olaszországi esztendőre. Sok mindent adott a Recco, nagy sikereket értünk el, személy szerint nekem is remekül sikerült az idény, de miután a légiós szabályok miatt csak az Euroligában játszhattam volna tovább, inkább elfogadtam a Honvéd csábító ajánlatát. Nagyobbak voltak annál az ambícióim, hogy csupán a nemzetközi porondon, pár mérkőzésen szerepeljek, ráadásul akkor nem is volt divatban az efféle dolgok. A Honvéd tárt karokkal várt, nem volt kérdés, hogy ott folytatom.

A négyszáz bajnoki meccs négy magyar klubbal jött össze – mit reagál akkor, ha azt mondom, KSI?

A bölcsője nem csak az én pályafutásomnak, hanem az egész magyar vízilabdának. Azt hiszem, ebben minden benne van.

Honvéd? Emlékszem, voltaképpen az összes magyar csapat önre vadászott akkoriban.

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy odaigazoltam. Korszakos zsenikkel játszhattam együtt, ez egy nagy ajándék, hiszen sokat tanulhattam tőlük. Ahol sorozatban kimagasló sikereket lehetett elérni, ahol elsőrangú körülmények között lehetett sportolni, ahol mindent a profizmus jellemzett, ott nem csak tudásról, szerencséről is beszélhetünk. Szerencsém volt, hogy oda tartozhattam.

A körülmények megváltozása után finoman fogalmazva volt egy kevésbé feszültég mentes időszak is a csapatnál.

Kétségtelen, hiszen akkor mások voltak a feltételek, mégis jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra is. És tudja, miért? Annak a csapatnak a közössége is kimagasló volt. Persze, a Honvédra mindig ez volt a jellemző, azt hiszem, a mai napig ebben rejlik az igazi ereje.

Szeged? Az első vidéki klub, ahol azt gondolom, nagyobb tervei voltak, mint amit elért.
Mi tagadás, felemás két év volt… Annak ellenére, hogy nem sikerült bajnoki döntőt játszanunk, voltak szép pillanatok, sikerek is, főleg a második Magyar Kupa-győzelem, amelyet csökkentett költségvetéssel rendelkező, az előző évhez alaposan megváltozott játékoskerettel értünk el. Az első év elején reális cél volt a bajnoki finálé, de utólag sajnos azt kell mondanom, igazságos volt, hogy nem sikerült elérnünk… A két kupaarany viszont, ha nem is kárpótolt a bajnoki eredményekért, de mindenképpen dicsőség.

Eljutottunk Egerig, az új otthonáig. Megszokta, szereti?

Nagyszerű választásnak érzem, hogy ideigazoltam. Azt érzem, jókor vagyok jó helyen. Kimondottan tetszik a környezet, a klub profizmusa, ahogy felépül a rendszer. Nyugodt a város, és tekintettel arra, hogy nem vagyok már az a pörgős ember, ebből a szempontból is tökéletes helyen vagyok. A béke és a nyugalom szigete ez nekem, és Dabrowski Norbert kezei alatt szakmailag is nagyon jó helyen vagyok!

A kezdeti nehézségek a múlté?

Egyértelműen. Rendkívül megterhelő volt, hogy rögtön a munka elején két alapemberünk, Biros Peti és Hárai Balázs is kiesett, nehezen tudtuk őket pótolni. Onnantól tudunk rohamosan fejlődni, amióta kompletté vált a keret, hiszen a begyakorolt dolgok, a figurák nem úgy vannak kitalálva, hogy két meghatározó emberünk nem játszhat. A csapatot egészében kell nézni, márpedig mi így vagyunk együtt, meggyőződésem, innentől jelentősen gyorsul az érési folyamat. Nagyon sok még bennünk a fejlődési lehetőség, és ez az, ami igazán örömmel tölt el.

Ráadásul az eddigi eredmények sem rosszak, sőt.

Így van, jó meccseket játszottunk, a Recco elleni kisiklást leszámítva elégedettek lehetünk. Az olasz csapat másokat is elver így, más kérdés, és ezt eddig is láthattuk, a BL végjátéka egy teljesen másik történet, nem feltétlen történik minden úgy, ahogy addig.

A Szolnok ellen tegnap briliáns gólok jelezték a minőséget.

Kifejezetten jó mérkőzést vívtunk, látszott, ez a két csapat, ha vasárnap reggel tizenegykor egy strandon csap össze, akkor is ilyen hőfokú mérkőzést vív. A presztízsértéke nagyobb volt a találkozónak, mint a pontok értéke, azt hiszem, ez jól látszott a hatalmas küzdelmen.

Mi lesz itt akkor, amikor már nem „csak” a presztízs számít?

Remélem, megtapasztaljuk majd, azaz játszunk majd a rájátszásban a Szolnokkal – és nem a bronzmeccsre gondolok… Nagyon várom a bajnokság ezen kiélezett szakaszát, persze tudom, addig még rengeteg dolgunk van. A bajnokság mellett a Bajnokok Ligájára kell koncentrálnunk, hiszen olyan szakaszába érkezett a csoportkör, ahol három-négy mérkőzésen rengeteg minden eldől. Nem lebecsülve a többi magyar csapatot, most ennek kell prioritást élveznie. Ez persze jelent némi veszélyt magában, hiszen az utóbbi idők legerősebb magyar bajnokságáról beszélünk, és itt nem feltétlen csak a Szolnok, OSC, Eger hármasról, hanem a többi együttesről is beszélek, hiszen elég egy kihagyás, és tulajdonképpen bármelyik ellenfék pontot rabolhat.

Volt is benne részük az UVSE ellen…

Pontosan, többet ezt nem engedhetjük meg magunknak. Mindenesetre a Bajnokok Ligája most, mint mondtam, prioritást élvez.

Őrült egy csoport ez: a Recco kiemelkedik, a pillanatnyi utolsó Barceloneta pedig rendezői jogon biztos továbbjutó, azaz csak egy hely kiadó…

És négyen pályáznak rá! Kemény, de bármennyire abszurdnak tűnik, örülök. Örülök, mert nekünk pont ilyen éles mérkőzésekre van szükségünk a fejlődéshez. És ha itt jó eredményt érünk el, márpedig hiszek benne, akkor abból rengeteget profitálhatunk.

Nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, higgadtnak tűnik.

Jól érzem magam. A higgadtságról annyit, hogy a jelek szerint kordában tudom tartani a tüzet.

Nehéz?

Néha igen, néha nem. De ahogy mondtam, itt Egerben minden adott ahhoz, hogy a legjobbját nyújtsa az ember.

Az ellenfelek készülnek önből, a Szolnok edzője, Cseh Sándor is külön megemlítette a nevét csapata időkérése kapcsán. Nagy a felelősség?

Egerben csapatban gondolkodunk, mindenkinek ugyanakkora a felelőssége. Az, hogy Sándor a taktikai megbeszélés során a nevemet említi, elismerés számomra, és remélem, még sokszor teszi…


– Amler Zoltán –