Kikapott a Szolnok Dubrovnikban

2015. január 28. 19:55

A Bajnokok Ligája szerdai rangadóján a Szolnoki Dózsa-Közgép 0-4-ről még visszajött, vezetett is, de a szerencsésebb hazaiak végül két góllal jobbnak bizonyultak. Semmi sincs azonban veszve.

A csoport egyik legjobban várt mérkőzése volt a szerdai, hiszen a horvátok nagyon erős kerettel bírnak és eddig hibátlanok voltak, a szolnokiakkal egyetemben. Kis Gábor a waterpolo.hu-nak a meccs felvezetéseképp elmondta, vélhetően nagy szerep hárul majd rá, és Cseh Sándor be is tette a kezdőbe, más kérdés, hogy már az első akciónál behúztak neki egyet.

Nagy Viktor kezdett a kapuban, Janovic kínálta meg először egy lövéssel, be is akadt (1-0). Aaron Younger kiállítása után Mitrovics lőtt a horvát kapusba, a másik oldalon viszont a kanadai Constantin-Bicari centerből volt eredményes (2-0). Ante Viskovic góljával a negyedik percben már 3-0 volt a hazaiaknak, sőt, Obradovic is beköszönt, a szolnoki blokk nem volt a helyén, Nagy Viktort pedig lecserélte Cseh Sándor, Decker Attila jött a helyére.

Az 5. percben megszületett az első szolnoki gól, Mitrovics lőtt a bal oldalról (4-1), megtört a jég tehát. Sőt, Varga Dénes labdaszerzése után kapott a Szolnok egy fórt, amit Vámos Márton használt ki. Aztán Dumi még egy labdát lopott, indította a megúszó Mitrovicsot, aki ellen szabálytalankodott Boskovic. A kiállítás után Marko Bijac védett, pedig 3-0-s rohamot indíthatott volna a Szolnok. Aztán mégis összejött ez, Decker védése után Tóth Márton remek félcsavarja hozta közelebb a magyar listavezetőt (4-3). Ez maradt a negyed vége.

Nagyszerűen védekezett a második negyed elején a Szolnok, három hátrányt is sikerült kivédekezni, Decker is a helyén volt, a 4. percben időt kért a Jug edzője. Hiába, mert nem változott a játék képe, éppen ezért a Szolnok többször is az egyenlítésért támadhatott volna. Madaras Norbert egalizált a 6. percben, 0-4-ről tette ezt a Szolnok. Sőt, a kétszeres világbajnok Decker újabb védése után káprázatos gólt szerzett, 5-4-re vezetett a magyar csapat a nagyszünet előtti utolsó perchez érkezve.

A sokadik hazai előnyt Miho Boskovic végül csak kihasználta (5-5), de még maradt egy akcióra ideje a szolnokiaknak. Végül jött a fór, de a lövés nem sikerült, a félidőben 5-5 volt az állás.

Tóth Márton ígéretes helyzete után a másik oldalon Varga Dániel szabálytalankodott 5 méterest érően, azt Janovic értékesítette, ismét a horvátok vezettek. Stefan Mitrovics nagyon okos emberelőnyös gólja jelentette a hatodik szolnokit, a mérkőzés derekára beállt az egál, és fej fej mellett haladtak a felek. Nagy kérdés volt, a játékvezetők milyen felfogásban mennek neki a mérkőzés hajrájának. Mindenesetre a labda nélküli kiállításokat bőszen osztogatták.

Decker Attila Obradovic lövését nagy bravúrral hárította az egyik ilyen hátrányban, de aztán a kipattanót Viskovic kegyetlenül bevágta, 7-6, az 5. percben. A 7. perchez érve egy időkérésnél azt hiányolta a Szolnok vezetőedzője, hogy a csapat nem megy elég közel a kapuhoz, nincs hatékony támadása. Sajnos, az azt követő sem volt az, ráadásul Nikola Janovic lövését bevédte Decker Ati. Peches mozdulat volt, 8-6. Madaras lövését meg tisztán fogta a horvát kapus, nehéz szituációba került a Szolnok az utolsó percben. Lendületbe jött a Jug, Obradovic lőtt 7 méterről „hosnyánszkys” gólt, sajnos pazar volt, három góllal ment el a horvát csapat az utolsó kisszünet előtt.

Madaras Norbert emberelőnyös találatával indult a negyedik negyed (9-7), majd kivédekezett a Szolnok egy támadást, és Tóth Márton másolhatta volna le korábbi gólját, a csavar azonban ezúttal nem sikerült.

„Nyugodtan, nyugodtan, még van 4-4 és fél perc” – mondta Cseh Sándor az időkérésnél, értelemszerűen négy és fél percnél. A szolnoki előny igen szerencsésen alakult: Alekszics kapufát lőtt, a kipattanót megszerezte, továbbtolta Mitrovicsnak, ő meg a kapuba lőtt, 9-8. 3 perc volt hátra, amikor elvették a labdát a Szolnoktól, majd Madarast kiküldték a játékvezetők (nem is mehetett már vissza), Cseh Sándor sárgát kapott reklamálásért. Obradovic lőtt a kapuba a fór végén, szépen játszotta meg a Jug. Még szűk két perce maradt a Szolnoknak, hogy visszajöjjön a meccsbe.

Egy szép fór után Vámos adta fel Mitrovicsnak, aki behúzta, 10-9. A végén megvolt az esélye a magyar csapatnak, hogy egyenlítsen, de előbb Mitrovics talán kicsit hamar ellőtte a labdát, majd Decker hiába védett bravúrral, maradt a támadás lehetősége a Jugnál, ráadásul még Younger is betalált.

Elszenvedte első vereségét a Szolnok.
 
Cseh Sándor értékelése a waterpolo.hu-nak: "Két döntő szakasz volt a mérkőzésen. Nyilván az első négy perc nem jött jól, a 0-4 után bár felálltunk, de ha nem kellett volna így visszakapaszkodni, minden másként alakulhatott volna. Ezen kívül a harmadik negyed végén háromszor is majdnem lejárt a horvátok támadóideje, 5 méteren kívül faultoltunk, és onnan kaptuk gólt szabaddobásból. Ezek kellemetlen helyzetek voltak. Ma leginkább az akarattal, a küzdéssel lehettem elégedett. Én most nagyon el vagyok kenődve, mert bár Dubrovnikban ki lehet kapni, de emellett a vereség mellett nem kívánok gyorsan elmenni."


Eredmény – Bajnokok Ligája, 4. játéknap:


Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa-Közgép 11-9 (4-3, 1-2, 4-1, 2-3)
Gólszerzők: Janovic 3, Obradovic 3, Viskovic 2, Boskovic, Constantin-Bicari, Younger, illetve Mitrovics 4, Madaras 3, Vámos, Tóth M. 

A további mérkőzéseken:

Partizan Belgrád (szerb)-Primorje Rijeka (horvát) 7-11 (2-3, 2-2, 2-3, 1-3)
Galatasaray (török)-Spandau (német) 11-8 (2-2, 1-1, 5-2, 3-3)

A csoport állása:

1. Jug Dubrovnik 12 pont
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 9 pont
3. Primorje Rijeka 9 pont
4. Partizan 3 pont
5. Galatasaray 3 pont
6. Spandau 0 pont



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok