Honvéd-Fradi: a napi forma dönt tavasszal

2015. január 18. 10:05

A Honvéd és a Fradi játékosai is úgy gondolják, a pillanatnyi forma dönt arról, a két csapat közül melyik a jobb.

Fotó: Fradi Média

Ahogyan írtuk, a RacioNet-Honvéd 10-10-es döntetlent ért el a Ferencváros ellen az E.ON férfi ob I.-es bajnokság 13. fordulójában, az alapszakasz első felének zárómérkőzésén. Izgalmas, feszült találkozó volt, amely végén igazságos a döntetlen.

Néhány főszereplő véleménye szombatról.

Lévai Márton, a RacioNet-Honvéd kapusa:

"Négy perccel a vége előtt ők mentek kettővel, az első két negyedben viszont mi vezettünk kettővel, így összességében nem gondolom, hogy örülnünk kellene az iksznek. A tabellán is látszik, hogy a Fradi nekünk a legnagyobb ellenfelünk. Úgy érzem, ezen a mérkőzésen is látszott, hogy közel azonos képességű a csapat. Forma kérdése, hogy éppen kinek hogy jön ki a lépés. Egy egész hetet készültünk rájuk. Azt hiszem, a bajnokság végén is a pillanatnyi forma dönthet közöttünk."

Ernyey Márk, a Ferencváros játékosa:

"Relatív, hogy örülhetünk, hiszen a vége előtt nem sokkal még két góllal mentünk. A Honvéd pályán játszottunk, idegenben, sokat készültünk, így nem rossz az egy pont, de most is győzni akartunk, sajnálom, hogy így alakult a vége. Jóval többet készültünk a meccsre, mint általában. Presztízsmeccs volt, az edzőink nagyon jól felkészítettek minket, dolgoznunk kell tovább. Nem a Honvéd és a Fradi mérkőzésén dől el a negyedik hely, hanem az összes többi mérkőzésen együttvéve."

Fülöp Bence, a RacioNet-Honvéd játékosa:

"Mindig viszonyítása kérdése, egy ilyen meccs után örül-e az ember, vagy sem. Az elején nagyon jól kezdtünk. Nekem amolyan 'hülyeségem', hogy aki egy ilyen találkozón az első gólt dobja, az dominálja a mérkőzést. Mi lőttük, és irányítottuk is a játékot. A gólok hatására kicsit leültünk, és kicsit elfeledkeztünk a védekezésről. Lajos bá mondta, ne legyen az, hogy ha lövünk három gólt, akkor lőjünk még hetet-nyolcat, hanem akkor a védekezésre figyeljünk oda, és a 100 százalékos helyzetekre támaszkodjunk támadásban. 10-10, ez tényleg mutatja, hol áll a két csapat. A nagyok ellen lényegében helyt álltunk mindketten, a következő meccsen majd az dönt, az adott napon ki a jobb."

Paján Viktor, a Ferencváros játékosa:

"Kis idő kell ahhoz, hogy az ember higgadtan értékeljen. A pozitívumokat próbálom megkeresni ránk nézve. Azt láttam a vízben is, hogy erősebbek voltunk, mint a Honvéd. Ez nagyon nagy pozitívum. A kupában itt nagyon kikaptunk két hónappal ezelőtt, így nyilvánvaló a fejlődés. Ugyanezt a tendenciát várom a folytatásban is. Egy széljegyzetet azért tennék: azt hiszem, nincs olyan ember az uszodában, aki elégedett lenne a bíráskodással, és ha a meccs nem döntetlenre végződött volna, hanem az egyik csapat sikerével, akkor ez ugyanígy lenne. A mi nagy erőnk az, hogy magunkra koncentrálunk, és ez a jövőben is így lesz. Megnyerhettük volna a meccset, de nem kell mindig túlságosan maximalistának lenni, ez egy jó eredmény a Kőér utcában." 
 
ds



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok