Nyomás nélkül, de kettőzött akarattal!

2015. január 15. 16:23

A decemberben nevesített Salamon Ferenc nem izgul, bizonyítani akarja majd Benedek Tibornak, megérdemelte a válogatott meghívót. Előtte persze szombaton, a Szolnok elleni rangadón újfent igazolná, hogy nem véletlen az eddigi remeklése az OSC-ben.

Fotó: MVLSZ/archív

Amikor még az előző esztendő végén talán kissé szokatlan módon nevesített Benedek Tibor, hirtelen fókuszba került. Nem mintha addig ne hallatott volna magáról, elvégre mind a magyar bajnokságban, mint a BL-selejtezőn, mind a Theodora Magyar Kupában megvillantotta tehetségét, mindazonáltal a válogatottba a Volvo-kupa óta nem került oda, így a nagyközönség előtt nem volt annyira előtérben. A szövetségi kapitány azonban másfél hónappal a görögök elleni fontos Világliga-parti előtt jelezte, noha sok kísérletezésre más nem lesz ideje, egyetlen játékost, Salamon Ferencet még mindenféleképpen szeretné újra kipróbálni a legjobbak között.

A meghívó annak rendje és módja szerint januárban aztán meg is érkezett.

A meghívó, amelyért alaposan megdolgozott az A-Híd-OSC-Újbuda gólvágója.

Aki társaival egyetemben jobb híján a televízión keresztül követi a Bajnokok Ligája küzdelmeit… Tudva, hogy mennyi remek pólós van a csapatban, tudva, hogy egytől-egyik nemzetközi szintű vízilabdázók, nem lehet egyszerű a riválisokat fotelből nézni…

„Valóban, nem a legjobb érzés… – erősítette meg Salamon Ferenc. – Eszünkbe jut persze, hogy mi is ott lehetnénk, ám egyrészt a Bajnokok Ligájában a párosítást tekintve nem volt szerencsénk, másrészt a Szolnok kihasználta a lehetőségeit, megérdemelten jutott tovább. Nincs más dolgunk, mint drukkolunk a két magyar csapatnak a BL-ben, miközben persze igyekszünk ellesni azt, hogy mit csinálnak.”

Tekintettel arra, hogy az ő pályafutásában sem éppen sűrű, hogy ilyen sok ideig nemzetközi klubmérkőzés nélkül maradjon, szokni kell a helyzetet. Még akkor is, ha az elmúlt években nem feltétlen volt sikeres az Egerrel az európai kaland…

„Ez igaz, de egy-egy vereségből is sokat lehet tanulni – reflektált a 26 esztendős játékos. – Meglehetősen furcsa érzés, hogy nem játszunk nemzetközi meccseket, így jóval kevesebb az éles találkozó a szezonban. Edzőmeccsekkel igyekszünk ellensúlyozni mindezt, de mondanom sem kell, nem ugyanaz. A másik szempontból persze említhetném, hogy ez által többet tudunk pihenni, egyúttal fittebben mehetünk majd neki a rájátszásnak, ám mégiscsak jobb volna a Bajnokok Ligájában szerepelni…”

2, 2, 3 – a Szolnok ellen lőtt góljainak száma a szezonban. Ebből is láthatjuk, veszélyes a listavezető kapujára, mindegy, hogy Nagy Viktor, vagy Decker Attila áll a kapuban, rendre betalál. Különben is jellemző rá, hogy a nagy téttel bíró meccseken képes igazán megmutatni magát.

„Szeretek jó csapatok ellen játszani, akkor van igazán lehetőség a bizonyításra. Örültem, hogy eddig jól ment a Szolnok ellen, remélem, így is folytatódik majd – fogalmazott, utalva többek között a hétvégére. Szombaton ugyanis rangadó vár az OSC-re, hiszen a szerdán a Partizan Beogradot legyőző Cseh-csapattal találkozik újfent. A bajnokságban először. – A két együttes jól ismeri egymást, mégis, igyekszünk mindig meglepni őket. A korábbi összecsapásainkat elemeztük, taktikailag próbálunk mind inkább éretten játszani. Az elmúlt időszakban keményen edzettünk, voltaképpen minialapozást végeztünk, de már frissítünk is, úgyhogy nem lehet gond. Elég egy kihagyás a szolnokiak ellen, azt máris büntetik, nagyon észnél kell majd lennünk.”

Mint elmondta, az, hogy minden bizonnyal Benedek Tibor vigyázó szemei előtt kell majd pólóznia ezen a rangadón is, cseppet sem nyomasztja, a meccs előtt ugyan átgondolja, mi minden történhet, de a bemelegítéstől kezdve százszázalékos a koncentráció.

A bajnoki ütközet után jöhet a görögországi fellépés – talán túlzás lenne azt állítani, hogy a pályafutását befolyásoló napok várnak rá, mégis, valamennyi igazság ebben a megállapításban is lehet.

„Kétségtelen, nagyon fontos napok ezek – erősítette meg a szélső-átlövő. – Túlizgulni azonban nem fogom, a nyomást nem érzem, ugyanolyan vízilabda-meccsek várnak rám, mint eddig. A Világligában a csoportelsőség szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a görögök elleni mérkőzés, bízom benne, mind a három pontot haza tudjuk hozni. Természetesen szeretném bizonyítani a kapitánynak, hogy bízhat bennem.”

Bevallotta, alaposan meglepte Benedek Tibor decemberi nyilatkozata, egyúttal azonban további motivációt adott számára: „Jó érzés töltött el. Sokáig szóba sem került a nevem a válogatottnál, ami arra ösztökélt, hogy még keményebben, még precízebben dolgozzak. Rengeteg munka áll mögöttem, ez a meghívó egyfajta visszaigazolása ennek. Talán az utolsó pillanatban kerültem újra oda a legjobbak közé, természetesen mindent beleadok, hogy ott is ragadjak.”

Ami anno a junior-válogatottban sikerült neki (2007, vb-arany), a felnőttek között miért ne sikerülhetne?
Speciel a felnőttek között ugye a vb évét éljük…
 
– a.z. –



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok