Egri sikerrel indult újra a bajnokság

2015. január 10. 12:44

A KSI-nek voltak ügyes pillanatai, de a bajnok biztos győzelmet aratott. Biros Péter újra a vízben!

Az év első bajnoki mérkőzését a Komjádi-uszodában rendezték, a KSI a bajnok Egert azzal a reménnyel fogadta, hogy a Szolnok elleni mérkőzéshez hasonlóan játszanak egy igazán jót egy jóval esélyesebb csapattal.

Nos, a mérkőzés elején Bedő Krisztián góljára Kalanovics Balázs válaszolt büntetőből, ezt követően viszont sokkal gyorsabban játszott az Eger, és ez könnyebb gólokat is eredményezett, Szivós Márton, Angyal Dániel és Hárai Balázs is betalált, 4-1 lett az első negyed vége.

Benedek Tibor is a lelátón ült, és elmondhatjuk, egész sokan voltak 2015 első tétmeccsén, Egerből is jöttek drukkerek. Ő is láthatta, amint a két nyolcas, Kovács Gergő és Szivós Márton gyakran összetalálkozik egy kis páros meccsre. Egyébként is azt volt érdemes figyelni, mennyire tudnak vagányak, bátrak lenni a fiatalok a rutinos egriekkel szemben.

Fejős Róbert nyitotta a gólokat a második negyedben, szépen fordult be két emberrel együtt, és mivel Branislav Mitrovic is kimozdult a kapuból, az üresbe tudta betolni (2-4).
Kardos Gergely mutatott be aztán két szép védést, de az Eger jól szorította ki a kapu előteréből a hazaiakat, akik így nem tudtak közelebb zárkózni. S mivel Hárai tanítanivaló emberelőnyös figura után meglőtte az 5. egri gólt, fontos szakaszhoz értünk. Végleg elhúzhatott az Eger, és elé is húzott, Hornyák Olivér talált be, majd négyen mozdultak Fejősre, el is halt az újabb KSI-akció. Igaz, aztán Fejős elöl maradt, és meg is kapta a labdát, majd nem hibázott, 3-6.

Biros Péter a második negyed 8. percében vízbe szállt, hosszú idő után tette ezt, sérülése már a múlté.

Milos Cuk szép emberelőnyös találata jelentette a nyolcadik egri gólt, ezzel indult a harmadik negyed. Kovács Gergő remek pillanatai következtek ezután: kétszer is nagyszerűen avatkozott közbe az egriek támadása után. Sőt, miután 5 méterest kapott az Eger, és Erdélyi dörgő kapufát lőtt, a kipattanó után nem hagyta, hogy a vendégek játékosa újra lőni tudjon. Boris Vapenski adta fel a labdát Angyalnak az 5. percben, szépen húzta be közelről a 2-es sapka tulajdonosa, 3-9.

Kicsit csapongóra sikeredett a harmadik negyed vége, de a meccs képe nem változott. Biros Péter klasszisgólt dobott a zárónegyedben, elöl maradt, megkapta a labdát, és egyből betolta lendületből a kapuba, ha már átvenni nem volt ideje (3-10).

Érdemes megjegyezni, hogy a meccsen majdnem 80 százaékos hatékonysággal védett Mitrovic az egri kapuban. A találkozó vége csendben lefolyt, így a csapatok és a drukkerek is hamar kimehettek a szabadba, ha már elkezdődött a "tavaszi szezon" (tudjuk, még addig van egy kör). 

Eredmény – E.ON férfi ob I.-es bajnokság, 12. forduló:

KSI SE – ZF-Eger 3-13 (1-4, 2-3, 0-2, 0-4)
Gólszerzők: Fejős 2, Kalanovics, illetve Angyal 2, Bedő 2, Hárai 2, Cuk 2, Hornyák, Hosnyánszky, Vapenski, Biros, Szivós
 
Később:
 
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló - RacioNet-Honvéd 5-9 (2-1, 0-5, 2-2,1-1)
Gólszerzők:
Török, Létay, Ambrus, Kotsidis, Pásztor, illetve Kiss G. 3, Tóth B., Szőke 2, Shimizu, Stojcic

Kaposvári VK - Valdor-Szentes 13-12 (4-3, 5-4, 2-3, 2-2)
Gólszerzők:
Berta 4, Vindisch 2, Ágner 2, Parezanovic 2, Surányi, Kovács O., Prikádinovics, illetve Weszelovszky 4, Lucas Thomas 3, Nagy M. 2., Vörös 2, Rakonjac

Tiszavirág-Szeged-Diapolo - Debrecen 9-7 (2-2, 2-1, 3-2, 2-2)
Gólszerzők:
Kiss Cs. 2, Chilkó 2, Varga II Zs. 2, Seman, Sánta, Kunac, illetve Halek 2, Kincses 2, Kolarik 2, Kállay

PVSK-Mecsek Füszért - Lactiv-Vasas 11-10 (5-3, 1-2, 1-2, 4-3)
Gólszerzők:
Polovic 4, Práczky 2, Csaba 2, Müller, Csacsovszky A., Krizsán, illetve Sedlmayer 2, Goreta 2, Német, Várnai, Bóbis, Gyárfás, Hőna, dr. Steinmetz Á.

A-Híd-OSC-Újbuda - UVSE-Hunguest Hotels 20-10 (5-2, 7-3, 4-0, 4-5)
Gólszerzők:
Bátori 5, Salamon 3, Bundschuch 2, Decker Á. 2, Kayes 2, Vincze M. 2, Kovács G. 2, Hegedűs, Jávor, illetve Keresztúri 3, Korényi 3, Tóth 2, Dávid 2

Szolnoki Dózsa-Közgép–Ferencváros 18–3 (4–0, 5–0, 4–2, 5–1)
Gólszerzők:
Vámos 5, Varga Dániel 3, Madaras 2, Alekszics 2, Gocsics, Tóth M., Mitrovics, Mezei, Varga Dénes, Hangay, ill. Ernyey, Regős, Marnitz
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok