Nyert a Fradi az UVSE ellen

2014. december 20. 13:06

A mérkőzés első szakaszában megszerzett előnyéből egy gólt megtartott a végéig a Ferencváros a Hajós-uszodában, így elvitte a három pontot a lilák ellen.

Fotó: Dobos Sándor

Négy év után rendeztek újra zöld-fehér-lila csatát az ob I.-ben, a szombat délelőtti matinén a Ferencváros volt az esélyesebb. Nemcsak azért, mert a negyedik helyen állnak a tabellán, hanem azért is, mert erősebb a játékoskeretük. Ez utóbbi ellen lelkesedéssel lehet tenni, de az UVSE-nek ezen a találkozón ez most kevésnek bizonyult. Merthogy Németh Zsolt vezetőedző a meccs végén ezt az egy pozitívumot tudta kiemelni csapata játékából - az előre megbeszélt dolgokat ezúttal nem tudták megvalósítani.

Ez, valamint a Fradi nyugodt, higgadt játéka eredményezett 6-2-es vendégelőnyt a nagyszünetre. Érdekesség, hogy a hazaiak rutinos játékosai mellett a túloldalon is a sokat megélt pólósok villogtak: Nyéki Balázs és Regős Áron lettek végül a legeredményesebb gólszerzők is. Kovács Róbert a harmadik negyed elején még három gólra felhozta az UVSE-t (3-6), de aztán sorozatban három zöld-fehér gól következett, hattal húzott el a Fradi.

A harmadik negyed vége előtt (amikor 5-9-re módosult az állás) Gerendás György hosszasan reklamált, mire Kun játékvezető a lelátóra küldte piros lappal. Legutóbb az OSC ellen küldték el a kispadtól a szakvezetőt, akit aztán később a zsűriasztal mögül is elküldtek, tekintve, hogy ott is folytatta a játékvezetői ítéletek "értékelését" - ezután mindenkinek kellemes ünnepeket kívánt.

10-6-ról következett az utolsó negyed, amelyben továbbra is higgadtan játszott a Fradi, győzelmét nem veszélyeztette semmi, így még az is belefért, hogy a koncentrációból veszítsenek és kiengedjenek. 19 másodperccel a vége előtt 11-12 állt az eredményjelzőn, de a Fradi ezután lenyelte a labdát, és megnyerte a meccset.

Németh Zsolt, az UVSE vezetőedzője: "Nem így vízionáltuk a játékot. Az volt a célunk, hogy az elején fegyelmezettebbek legyünk, szorosan tartsuk az állsát, hogy a Fradi elbizonytalanodjon és elkezdjen kapkodni. Ez egyáltalán nem sikerült. Könnyű gólokat lőttek, elöl és hátul is dekoncentráltak voltunk. Kevés dolgoz valósítottunk meg abból, amit kértem. A végére egy kicsit kiengedett a Fradi, ezért tudtunk közelebb kerülni. Egyedül a lelkesedést tudom dicsérni a csapatomnál."

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője: "Ott voltunk végig a meccsen, nem volt kérdés a győzelmünk. A végére kicsit elfáradtunk, kiengedtünk, ezért tudott közelebb kerülni az UVSE. Egyébként szép gólokat lőttek ők is a végén, gratulálok nekik. Az első két negyeddel kifejezetten elégedett vagyok, ténylegesen jól játszottunk, helyén volt a szívünk is. Maximálisan elégedett vagyok az egész évvel, ahogyan a játékosok végigjátszották az évet. Profin álltak ehhez a meccshez is, nyertünk. Ami Gyuri kiállítását illeti, szerintem ő pontosan tudja, mit csinál, milyen kockázatot vállal. Fel tudja mérni, ebben már rutinos, mit lehet, és mit nem a kispadon. Most is vállalta a kockázatot, amit a csapat érdekében tett."

Kolozsi Marcell, a Ferencváros játékosa: "Sokat készültünk a mérkőzésre, az elején sikerült betartani az utasításokat, lassítottuk a játékukat, mert az Újpest egy nagyon lefordulós csapat. Az első két negyedben nem is sikerült nekik. Később aztán talán egy kis bírói segítséggel is, de feljöttek, habár a győzelemre nem volt esélyük. Elégedett vagyok az évvel, a nyerhető meccseinket hoztuk, az Egertől és az OSC-től pedig nem szégyen kikapni."

Keresztúri Márton, az UVSE játékosa: "Sajnálom, hogy nem sikerült az elejét szorosabbra venni, a Fradi elhúzott, így utána futnunk kellett az eredmény után. Védekezésben nem voltunk elég pontosak, a blokkok nem sikerültek. Próbáltunk zárkózni, ez a végén sikerült is".

Marci elmondta, arra számít, hogy csapata megszerzi a Komjádi-kupa bronzérmét vasárnap, a Szeged ellen. Merthogy a szombati forduló után már csak egyetlen "vízilabdás nap" van hátra az évből (már ami a tétmeccseket illeti, hiszen hétfőn még megrendezik a Honvéd gáláját), a Komjádi Kupa vasárnapi döntője és bronzmeccse.
 
S még egy információ a végére: a Ferencváros játékoskeretében egyelőre nincs változás, nincs megállapodás új játékossal, ha lesz, azt hivatalos úton jelenti majd be a klub,


Eredmény - E.ON férfi ob I.-es bajnokság:

UVSE-Hunguest Hotels - Ferencváros 11-12 (2-4, 0-2, 4-4, 5-2)
Gólszerzők:
Kovács R. 4, Tóth 3, Dávid 2, Keresztúri, Nagy Á., illetve Nyéki 3, Regős 3, Katonás 2, Paján, Marnitz G., Ernyey, Swift
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok