Tóth Ildikó: Épülünk, tanulunk tovább

2014. december 17. 10:00

A magyar válogatott 7-5-ös vezetés után maradt alul második Világliga-selejtezőjén Szentesen, Olaszország ellen. A kapitány és a lányok sem kerültek letargiába.

Kikapni sosem jó. Főleg akkor, ha az embernek céljai vannak, márpedig Merész András nem titkolta, bizony idén szeretne a csapat kijutni a Világliga kínai Szuperdöntőjére. Az első lépés egy pontot hozott a konyhára Oroszországban, a második lépésnél azonban megbotlott a válogatott.

Az olaszok a meccs második felére stabilizálták védelmüket, a magyar csapat viszont leblokkolt, és ez 0-5-ös szériát jelenetett, már ami a gólokat illeti. 7-5-ről 7-10-re módosult az állás, a meccs a vége előtt két perccel eldőlt. A mieink keretéből sérülés miatt hiányzott (nagyon hiányzott) Bujka Barbara, Gurisatti Gréta szereplését pedig nem engedélyezték a FINA részéről, mert az orrtörése után viselt maszkja túl kemény - szerintük.

A mérkőzést követően Merész András a szentesi uszoda sarkában tartott értékelést a lányoknak és a stábtagoknak, majd nekünk is elmondta véleményét, amelyet az alábbi videóban lehet meghallgatni. Értékelésének lényege, hogy nem változtat a sorozatra eltervezett menetrenden és a csapat összeállítására vonatkozó tervein sem, továbbra is keresi minden posztra azt a 2-2 embert, akik közül kikerülhet a 2015-ös világbajnoki keret.

Tóth Ildikót és Hevesi Anitát kérdeztük még a meccs után - tudjuk, a lányok kevésbé szeretnek egy vereség után nyilatkozni (megértjük, persze). Mindketten azt mondták, nem kell kétségbeesni a vereség miatt, ez egy alakuló, épülő válogatott. Részletek a második videóban.

Fabio Conti, az olasz válogatott szövetségi kapitánya:

"Fejben nem kezdtük megfelelően a meccset, nem voltunk kellően koncentráltak, emiatt nem sikerültek a lövések. Pozitív viszont, hogy a meccs derekán jól reagáltak a lányok, nem törtek össze. A magyar válogatott, akármilyen összeállításban is szerepel, mindig erős. S nem engedhető meg ellene a dekoncentráltság. Ennek ellenére ez egy meccs volt, és még a szezon elején vagyunk."

Megkérdeztük arról is a kapitányt, visszavonult-e Tania Di Mario.

"Nem, egyszerűen arról van szó, hogy a Világliga-sorozat első felét arra szánom, hogy meccsenként két-három juniorkorú játékost kipróbáljak. Neki nincs szüksége a gyakorlásra, a nyáron minden bizonnyal számíthatok rá."

Eredmény – Női Világliga, A-csoport, 2. forduló: 

Magyarország–Olaszország 9–11 (5–2, 1–3, 1–3, 2–3)
Szentes, 300 néző. Vezette:
Mauss (német), Jaumandreu (spanyol)

MAGYARORSZÁG: Kasó – Kisteleki H. 2, Kisteleki D. 1, Szücs G. 1, Keszthelyi R. 2, Tóth I. 1, Csabai D. Csere: Máté Zs. 1, Takács O., Hevesi A., Sikter D., Leimeter D. Szövetségi kapitány: Merész András

OLASZORSZÁG: Gorlero – Radicchi, Garibotti 4, Queirolo, Emmolo 3, Cotti 1, Frassinetti. Csere: Motta, Aiello, Millo, Bianconi 3, Galardi. Szövetségi kapitány: Fabio Conti

Gól – emberelőnyből: 4/10, ill. 2/8
Gól – ötméteresből: 0/1, ill. 3/3

A csoport másik mérkőzésén:

Franciaország-Oroszország 4-15 (1-5, 1-1, 1-4, 1-5)

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Oroszország 5 pont, 3. Magyarország 1 pont, 4. Franciaország 0 pont

A másik európai csoportban:

Hollandia-Spanyolország 10-6 (2-2, 4-1, 2-1, 2-1)
Németország-Görögország 7-20 (3-6, 3-6, 1-3, 0-5)

A csoport állása: 1. Hollandia 6 pont, 2. Görögország 3 pont, 3. Spanyolország 3 pont, 4. Németország 0 pont
 
A magyar válogatott legközelebb Franciaországgal találkozik, január 27-én, Győrben.
 
-ds-




E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok