Évbúcsúztató tétmeccs

2014. december 15. 17:54

Eb-bronzérmes női válogatottunk holnap Szentesen 18 órától (tv: Digi Sport) Világliga-meccsen fogadja Olaszország csapatát. Az oroszországi, büntetőkkel elveszített találkozó után itthon lehet javítani, egyúttal a 2014-es esztendőt méltón lezárni.

Az év utolsó meccse.

Tekintettel arra, hogy a magyar női válogatott ebben az évben sem vallott szégyent, s a hazai Európa-bajnokságon dobogóra állhatott, mondani sem kell, méltó búcsúra készül 2014-től.

A lehetőség adott: kedden18 órától (tv: Digi Sport) Világliga-partin fogadja Szentesen a ma érkező, délelőtt Hódmezővásárhelyen tréningező Olaszország legjobbjait.

Kanada felkészülési meccsen való 12–11-es legyőzése még inkább megdobta a hangulatot, amely addig sem volt gyászosnak nevezhető, avagy Merész András irányításával feldobottan indul majd csatába a társaság.

„A sikeredzők is megérkeztek, komplett a csapat” – utalt a szövetségi kapitány arra, hogy a női Magyar Kupa-győztes UVSE szakvezetője, Áts Bertalan, illetve a BVSC és az UVSE férficsapataival hétvégén diadalmaskodó Märcz Tamás, Németh Zsolt kettős is csatlakozott hozzá és Tóth Lászlóhoz, avagy több szem többet lát alapon precízen leosztott szerepekkel zajlik a munka.

A bő keret szűkült a Kanada-meccs után, s noha Doroszlai Vandával, Czigány Dórával, Garda Krisztinával és Szilágyi Dorottyával is elégedett volt a mester, nekik kellett hazautazniuk. A világ egyik legjobb centereként joggal számon tartott Bujka Barbara nem utazott sehova, ami nem csoda, hiszen Szentesen játszik – más kérdés, ő mostanság inkább a kórház rendszeres látogatója, hátsérülése egyelőre még mindig hátráltatja abban, hogy ott lehessen a társak között a vízben. Minden bizonnyal az olaszok ellen is csupán a lelátón foglal majd helyet.

„Tizenöt játékosom van, közülük jelölöm majd ki a meccskeretet. Szerencsére a kisebb sérültek, betegek, így Kisteleki Dóra, Tóth Ildi és Szücs Gabi is bevethető, avagy ezúttal nem a kísérletezésről szól majd a találkozó”
– árulta el Merész András, aki szeretné, ha a társaság kivívná a sorozat szuperdöntőjébe kerülést, már csak azért is, mert ez esetben a világbajnokság előtt összemérhetné erejét olyan együttesek ellen, mint az amerikai vagy az ausztrál.

A csapatot feldobta, hogy elkelt a Közmédia Jónak lenni jó címet viselő, nemes árverésére bocsájtott aláírt fotó és szövetségi zászló, valamint hogy a ma, a Koszta József, illetve a Kiss Bálint Református Általános Sskolában megrendezett közönségtalálkozón/élménybeszámolón egyaránt hatalmas sikert aratott. A gyerekek odavoltak a lányokért, hosszú percekig zajlott az aláírásosztás, de volt vetélkedő, közös móka, kacagás.

„Jó volt nézi az arcokat: a gyerekekéket és a csajokét is. Ezekből a percekből is erőt meríthetünk”
– mondta átszellemült hangon Merész András, akit érezhetően szintén magával ragadott az élmény.

Persze, holnapra úgymond keményíteni kell, elvégre az Eb-bronzmeccsén legyőzött Olaszország nem ígérkezik könnyű falatnak. Jól mutatja ez, hogy a minap szintén felkészülési találkozón döntetlent játszott Kínával.

„A kanadaiak elleni siker a helyén kezeljük, noha legyőzni bármikor és bármilyen körülmény közepette nem rossz dolog… Jól ismerjük az olaszokat, ők meg természetesen bennünket, biztosan jó kis mérkőzést vívunk majd ellenük”
– zárta a kapitány.

Figyelem, akit érdekel a női vízilabda, és aki teheti, ott a helye holnap Szentesen.

Tudják, egyrészt tétmeccs, másrészt évbúcsúztató vár a női válogatottra.

Amely megérdemli a törődést.

A drukkolást meg pláne!


– a.z. –



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok