Az UVSE-Central is ott van a kupadöntőben

2014. december 06. 18:33

Nem volt kérdéses a "lilák" sikere a Theodora Magyar Kupa második női elődöntőjében.

Fotó: Csonka Tamás

A BVSC-Dunaújváros (11-13, büntetőkkel) elődöntő után kevesebb izgalomra számíthattunk, ha csak a papírformát vesszük alapul. Az UVSE-Central jóval nagyobb erőt képvisel az Egernél.

Czigány Dóra kínálta meg Gangl Edinát a meccs elején, így indultunk, majd egy pazar Tóth Ildikó góllal folytattuk a szemlélődést, 0-1. Rebeca Parkes két védővel a nyakán is a kapu felé tolta a labdát, de nem volt elég erő a kísérletben. Nem úgy Keszthelyi Rita lövésében, vita nem volt: 2-0 az UVSE-nek.

Harmadik támadásából a harmadik gólt szerezte a fővárosi csapat, Kisteleki Hanna lőtte be, így a 2. percben ki is kérte idejét Kelemen Attila. Hiába, Keszthelyi szerezte az újabb gólt is (0-4), erre reagált Rebeca Parkes, ő szerezte az egriek első találatát, a 3. percben (1-4). Keszthelyi és Tóth – ők növelték az előnyt a negyed derekán, érett a nagy kiütés, már ekkor.

Parkes harcolt ki egy 5 méterest a 7. percben, Czigány a kapufára lőtte. Kuna Szonja nem tévesztett, a 7. UVSE-gól már az utolsó perchez érve született meg. Zajácz Hanna emberelőnyből szépített, de így is 2-7-tel jöhetett az első szünet.

Hektikus kezdés után a 3. perc elején Csabai Dóra emberelőnyben szerzett gólt (2-8), az Egernek ez nem sikerült nem sokkal ezután, pedig ígéretes lövőhelyzetek is adódtak: Parkes végül Keszthelyibe lőtt. Ráski Lilla lövése után gólt jelzett a gólbíró, "véleményes" volt, ezt a jelzőt olvastuk le Gangl Edina szemeiről, aki kérdőn tekintett ki a gólbíróra (3-9) a szakasz közepén.

Kicsit stabilizálta a védelmét az Eger, valamint Áts Bertalan is sokat forgatta csapatát, így nem nőtt olyan gyorsan az előny, mint az első negyedben. Azért persze nőtt, Tóth Ildikó megúszásgólja után Zajácz kicsit dühből is lőtte el az emberelőnyt, persze megérte, ezzel lett 4-11.

Tóth Ildikó nyitotta a gólgyártást a harmadik negyedben is, a meccs legszebb gólját viszont Czigány Dóra szerezte, a félpályáról ejtett Gangl kapujába, 5-12. Sok hiba tarkította ezt a nyolc percet, nem is esett, csupán ez a két gól.

Zajácz szép góllal szépített a negyedik játékrész első támadásából, ez volt a harmadik gólja. Azonmód 5 métereshez jutott az UVSE, Takács Vivien ki is pontozódott, Sikter Dia értékesítette a büntetőt, 6-13. Czigány hozta közelebb az egrieket, de Azumah emberfór után meglőtte a 14. UVSE-gólt.

Czigány Dórán semmi sem múlt, Szücs Gabriella kiállítása után újra bevarrta, az Eger dicsérete, hogy nem hagyta, hogy nagyon csúnya legyen a tábla a legvégén. Csabai még kihagyott egy büntetőt alig két perccel a vége előtt, de ezeknek a momentumoknak már semmi jelentősége nem volt.

Döntőben az UVSE-Central!
 
Eredmény – Theodora Magyar Kupa, női elődöntő:

ZF-Eger-EKF – UVSE-Central 9-15 (2-7, 2-4, 1-1, 4-3)
Szentes, vezette: Homonnai, Vojvoda

Eger: Wyckoff – Zajácz 3, Szeredi, Takács V., Ráski 1, Czigány 3, Parkes 1. Csere: Szívós, Jenes, Virág, Hornyák 1. Vezetőedző: Kelemen Attila

UVSE: Gangl – Kisteleki H. 1 (1), Csabai 1, Szücs, Sikter 1 (1), Keszthelyi 5 (1), Tóth I. 4. Csere: Kiss A. (kapus), Kiss A. E., Kövesdi, Hertzka 1, Kuna 1, Azumah 1, Miló Sidló. Vezetőedző: Áts Bertalan

Gól/emberelőny: 4/11, illetve 4/8
Ötméteresek: 0/1, illetve 2/3
Kipontozódott: Takács (25.), Zajácz (29.), illetve Kiss A. (26.), Szücs (28.), Azumah (32.)
 
-doboss-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok