Kupatörténelem: először Szentesen a döntő

2014. december 05. 09:21

A pénteken kezdődő Theodora Magyar Kupa négyes döntő előtt egy kis múltba tekintés. A közeli múltba, legfőképpen.

Fotó: MTI

1923-ban írták ki először a Magyar Kupát, azóta 87 alkalommal hirdettek győztest, az idei a 88. kiírás. A nőknek 2000 óta rendezik meg a sorozatot, de a 2005-2006-os szezonban nem írták ki.

Érdekesség, hogy már az első döntőnél akadt egy kis közjáték: a Ferencváros és a III. kerületi TVE összecsapásáról egyszerűen elkéstek a zöldek, sőt, a játékvezető is, s mikor megérkeztek a Csillaghegyi versenyuszodába, az óbudaiak már nem akartak játszani (dolgozni kellett igyekezniük), így a meccset csak 1924 júniusában rendezték meg, bájos 2-1-es eredmény született.

A legtöbb kupagyőzelmet az Újpest szerezte, összesen 19-et, köszönhetően a 30-as éveknek, akkor verhetetlen volt a csapat. Ők legutoljára az 1992-93-as kiírásban győztek, akkor a Vasas elleni oda-visszavágós meccsen, egyetlen góllal voltak jobbak összesítésben.

1972 volt az első év, amikor a kupadöntőt nem Budapesten játszották, akkor Egerben, és a hazaiak 7-6-ra meg is verték a Ferencvárost. Ezt követően ismét Budapest következett, a 2000-01-es szezonban volt újra vidéken kupadöntő, szintén Egerben. A 2006-os debreceni döntő mellett a tavalyi, szolnoki Final Fourt rendezték még a fővároson túl.

A 60-as, 70-es években 4-es és 6-os körmérkőzéseket rendeztek, de a legtöbbször kieséses rendszerben jutottak el a felek a döntőig.

A legutóbbi három kiírást a Szeged nyerte meg, először a Honvéd, majd a két legutóbbi alkalommal a Szolnok ellen. Most Vincze Balázs vezetőedző az OSC-vel juthat döntőbe. Az OSC egyébként éppen 40 éve, 1974-ben nyerte meg legutóbb a kupát. Az Eger 2008-ban, a Honvéd 2010-ben, a Szolnok 1985-ben lett első.

A nőknél 6 győzelme van a Dunaújvárosnak, legutóbb is ők nyertek Szolnokon. Most is esélyesek, ugyanúgy, mint a BVSC és az UVSE-Central csapatai.

A legutóbbi tíz Magyar Kupa-döntő a férfiaknál:

2004-05:

TEVA-Vasas SC-Plaket - Brendon-ZF-Egri VK 7–5 (Eger)

2005–06:
TEVA-Vasas SC-Plaket - Brendon-Fenstherm-ZF-Egri VK 13–12 (Komjádi-uszoda)

2006–07:
Domino-Bp. Honvéd - TEVA-Vasas SC-Plaket 11–7 (Debrecen)

2007–08:
Brendon-UPC-ZF-Egri VK - Domino-Bp. Honvéd 12–6 (Szőnyi út)

2008–09:
ZF-Egri VK - TEVA-Vasas SC-Plaket 9–8 (hoszabbítás után) (Eger)

2009–10:
TEVA-Vasas SC-Plaket - ZF-Egri VK 14–13 (hosszabbítás után) (Szőnyi út)

2010–11:
Groupama-Bp. Honvéd - ZF-Egri VK 9–6 (Szőnyi út)

2011–12:
Szeged-Beton VE - Groupama-Bp. Honvéd 9–8 (Szőnyi út)

2012–13:
A-Híd-Szegedi VE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9–8 (hosszabbítás után) (Komjádi-uszoda)

2013–14:
A-Híd-Szegedi VE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9–5 (Szolnok)

A legutóbbi tíz Magyar Kupa-döntő a nőknél:

2003–04:
Dunaújvárosi Főiskola - Vasas SC-Hungaro Kábel 16–5 (Hódmezővásárhely)

2004–05:
Domino-Bp. Honvéd-Póló SC - Dunaújvárosi Főiskola 7–6 (Kazincbarcika)

2006–07:
Domino-Bp. Honvéd-Póló SC - Újpest-OSC-Cemelog 19–10 (Debrecen)

2007–08:
OSC-Cemelog - Domino-Bp. Honvéd-Póló SC 8–6 (Szőnyi út)

2008–09:
Domino-Bp. Honvéd-Póló SC - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO-DVCSH 9–7 (Eger)

2009–10:
Dunaújvárosi Főiskola-ELCO-DVCSH - BVSC-Zugló-Diapolo 11–8 (Szőnyi út)

2010–11:
Hungerit-MetalCom-Szentesi VK - Taylor & Nash-Universitas Szeged 6–5 (Szőnyi út)

2011–12:
BVSC-Zugló-Diapolo - Hungerit-Uni-Épszer-Szentesi VK 9–8 (Szőnyi út)

2012–13:
ZF-Egri VK - Hungerit-Szentesi VK 9–5 (Komjádi-uszoda)

2013–14:
Dunaújvárosi Főiskola VE - ZF-Egri VK 10–9 (Szolnok)

A tavalyi férfi döntő jegyzőkönyve:

Szolnoki Dózsa-Közgép - A-Híd Szeged 5-9 (1-5, 1-2, 1-1, 2-1)
Szolnok, 1000 néző, vezette:
Székely, dr. Marosvári

Szolnok: Decker A. - Gocic, Vámos 2, Hosnyánszky 1, Jansik D., Mitrovic 1 (1), Kis G. Csere: Lévai (kapus), Aleksic, Pásztor, Török 1. Szakmai igazgató: Kovács István
Szeged: Nagy V. - Decker Á., Kiss Cs. 3, Szivós 3, Juhász 1, Tóth M., Seman Csere: Jansik Sz., Sánta, Hegedűs, Vincze M., dr. Molnár 1, Kunac 1. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 2/16 , illetve 2/10
Ötméteresek: 1/1, illetve 0/1
Kipontozódott: Mitrovic (31.), illetve Juhász (31.)
Kapusok: Decker A. 0/5 (0%), Lévai 2/6 (33%), illetve Nagy Viktor 10/15 (67%)

A tavalyi női döntő jegyzőkönyve:

Dunaújvárosi Főiskola VE - ZF-Eger 10-9 (4-3, 3-2, 3-2, 0-2)
Szolnok, 500 néző, vezette:
Kun, dr. Fekete

Dunaújváros: Kasó - Menczinger 1, Gurisatti 2, Miskolczi 2, Ziegler 1, Csabai, Polák 1. Csere: Szilágyi 1, Sinka, Garda 1 (1), Horváth 1. Vezetőedző: Mihók Attila
Eger: Gangl - Zajácz 1, Pócsi, Czigány 3, Clayton 4, Somhegyi 1, Pengő. Csere: Veréb, Vályi F. Vezetőedző: Kelemen Attila

Gól/emberelőny: 2/10, illetve 2/11
Ötméteresek: 1/1, illetve -
Kipontozódott: Ziegler (24.)
Kapusok: Kasó 8/17 (47%), illetve Gangl 13/23 (57%)
 
A Theodora Magyar Kupa négyes döntőinek programja:

December 5., péntek: Férfielődöntők:

17 óra 45 perc:
RacioNet-Honvéd–A-Híd-OSC-Újbuda
19 óra 35 perc: ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép

December 6., szombat: Női elődöntők:

16 óra:
BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló–Dunaújvárosi Főiskola
18 óra: ZF-Eger-EKF–UVSE-Centrál

December 7., vasárnap:

17 óra 10 perc:
Theodora Magyar Kupa női döntő
19 óra: Theodora Magyar Kupa férfidöntő




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok