Honvéd-gála december 22-én a Kőér utcában!

2014. november 30. 14:05

Tíz éve nyert Euroligát a Domino-Honvéd csapata, az akkori játékosok egy gálamérkőzésen csapnak össze a RacioNet-Honvéd jelenlegi együttesével.

Fotó: MTI

A 2004-es diadal alkalmával nyert utoljára BL-t (Euroligát) magyar klubcsapat, a Domino BHSE tette ezt meg. Olyan csapat volt ez - emlékeztet a Telekom Hírszolgálat közleménye is -, amelyet öt olimpiai bajnok – Biros Péter, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Vári Attila – erősített. A szép emlékek felidézéséről, illetve az azóta is egyedülálló teljesítmény mai méltatásáról - Gergely István ötletének és szervező munkájának köszönhetően - december 22-én a Kőér utcai uszodában egy újszerű jubileumi pólós gála gondoskodhat.

A két főszereplő a tíz évvel ezelőtti "aranycsapat", valamint az ob I.-ben az utóbbi időben is bizonyító RacioNet-Honvéd lesz. 

„A dicsőség mulandó, ezért is éreztem a kötelességemnek egy emlékidéző gálamérkőzés megszervezését, amely a tíz évvel ezelőtti győztesek egy estés visszatérésének köszönhetően különlegesnek is nevezhető" - mondta a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István, aki ma is szívén viseli a Honvéd sorsát, a háttérben is. "Többször is felmerült már, hogy újra össze kellene állnunk, legalább egy meccs erejéig, de a kísérletek az elképzelés szintjén sorra megrekedtek. Tovább viszont már nem lehetett késlekedni, mert a 2004-es „szupercsapat” tagjainak többsége - köztük az idén Molnár Tamás és jómagam is - visszavonult, az aktív játékosok közé pedig már csak Biros Péter, Kovács Olivér, Paján Viktor, Kiss Gergely és Szivós Márton tartozik. Nem lepődtem meg, amikor a körkérdésemre gyorsan érkeztek a támogató válaszok, így a téli szabadságára elutazó, tehát „igazoltan hiányzó” Fodor Rajmund kivételével mindenki ott lesz a Kőér utcában és játékra jelentkezik a győztes csapat egykori mesterénél, Kovács Istvánnál.”

Fotó: MTI

Gergely István a gálamérkőzést úgy tervezte meg, hogy az erőviszonyok nagyjából egyensúlyt tükrözhessenek..

„Huszonöt méteres rövidített pályán játszik majd a két csapat, a játékidő pedig futó órával 4x10 perces lesz. Bízok abban, hogy a 700 férőhelyes lelátó zsúfolásig megtelik, és a közönség nagyra értékeli majd a 2004-es győztesek, köztük az olimpiai bajnokok felvonulását. Meglepetésekkel is fogunk szolgálni, amelyeket az utolsó percig titokban szeretnénk tartani.”

A 800 és 1500 forintos belépők, illetve a támogatói jegyek értékesítéséből befolyó teljes összeget a Gergely István vezette házigazdák – minden játékos teljes egyetértésével – a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola számára ajánlják majd fel. A valószínűleg már megismételhetetlen gálamérkőzés tehát a hagyománytiszteleten és a sportszakmai értékén túl egy figyelmes Karácsony előtti nemes cselekedettel jó ügyet is fog szolgálni.
 
A rendezvénnyel kapcsolatos információkért a honvedwaterpolo@gmail.com címre kell írni. Itt lehet további felajánlásokat is tenni.
 
A gála részleteivel a későbbiekben folyamatosan jelentkezünk!
 
-d-



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok