A női válogatott bizakodva várja a kedd délutánt

2014. november 24. 15:24

Merész András csapata a tervek szerint halad a kedd esti Világliga-meccs felé, a hangulat is jó, egy játékos szereplése kérdéses.

Fotó: Szaka József

A lányok három napja Oroszországban vannak, és közös edzéseket is tartottak már a helyiekkel. Ez a szövetségi kapitány törekvéseinek megfelelően alakult így, korábban már jelezte Merész András, hogy a hosszú távú felkészülés és fejlődés szempontjából fontos, hogy erős ellenfelekkel készüljön a társaság.

Korábban már írtuk, hogy nem tarthatott Zlatoustba Bujka Barbara és Gurisatti Gréta sem, sérülések okán. Így változtatnia kellett a taktikai elképzeléseken a kapitánynak. Dermesztő hideg van egyébként a kazah határtól nem is olyan messze fekvő kisvárosban, -27 fokot mértek hétfő reggel. Ennek ellenére nem fagyos a hangulat a csapatban, sőt. Mivel a kétkapuzások alatt jól ment a mieinknek, bizakodhatunk a keddi ütközet előtt.

Merész András helyzetjelentése:
 
"A szállás es az étkezés színvonala most már abszolút megfelelő, a helyiek lesik minden kívánságunkat. Kétszer játszottunk az orosz válogatottal, mióta itt vagyunk, helyi játékvezetés mellett is jobbak voltunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenfél két legjobbja, Ivanova és Prokofjeva kisebb sérülés miatt külön edzett. Meglátjuk, játszanak-e holnap. Nálunk Szücs Gabi szereplése kérdéses, a könyöke sérült meg, reméljük, nem komolyan. Bár kissé szokatlan a -27 fokos hideg, de inkább csak színesíti az ittlétünket, nem okoz semmifajta problémát. A csapat bizakodva és jó hangulatban készül az első Világliga-mérkőzésre".

A mérkőzés alakulását a tervek szerint a waterpolo.ru oldalon lehet követni, reméljük, így lesz. Négy óra az eltolódás, így a 18 órakor kezdődő találkozó magyar idő szerint 14 órakor indul.

A csoportban Olaszország és Franciaország szerepel még, az olaszok Frosinonéban fogadják a franciákat, 18 óra 30-kor kezdődik majd az a mérkőzés kedden.

Világliga-selejtező: 

Oroszország-Magyarország


Zlatoust, Oroszország, kezdési időpont: 18 óra (magyar idő szerint 14 óra)


A magyar válogatott 14 fős kerete:

Gangl Edina (UVSE-Central), Doroszlai Vanda (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - kapusok

Kisteleki Dóra, Takács Orsolya, Leimeter Dóra (mindhárman BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita, Csabai Dóra, Tóth Ildikó (mindannyian UVSE-Central), Menczinger Kata, Garda Krisztina (mindketten Dunaújvárosi Főiskola), Miskolczi Kitti (Hungerit-Szentes), Czigány Dóra (ZF-Eger) - mezőnyjátékosok
 
-dobos-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok