Románia-Magyar juniorválogatott 10-7

2013. július 07. 08:39

A magyar juniorválogatott vereséget szenvedett a házigazdáktól az utolsó nagyváradi mérkőzésen.

2013. július 7.
Vége a mérkőzésnek. A magyar juniorválogatott vereséget szenvedett a házigazdáktól.
Időt kértek a románok, de kimaradt a kísérletük, majd emberelőnybe kerültünk, így Horkai is időt kért, de mi sem tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőséget.
György most egy ötméterest fogott meg.
Két perc van vissza a mérkőzésből.
György Dávid újabb nagy bravúrja.
Most a románok kerültek emberelőnybe, a szépen végigjátszott akció végén Teohari növelte háromra a házigazda előnyét, 10-7.
Fórba kerültünk, Csapó lóbált, de a dobása végül a blokkról mellé perdült.
Chioveanu klasszikus centergólt szerzett a kapufa segítségével, 9-7.
György hatalmas védésével indult a negyed, majd a túloldalon Csapó trafálta telibe a kapufát.
A negyedik ráúszást a házigazda nyerte.
Vége a harmadik negyednek, 8-7-re vezet Románia.
A játékrész utolsó percében járunk és egy újabb jó védekezés után az egyenlítésért támadott a csapat, de Jansik lövése a blokkról mellé csorgott.
Páros kiállítás, Jansik pedig ezúttal támadásban brillírozott, távolról köszönt be, 8-7!
Jansik megint, ezúttal blokkolt egy lövést.
Az időkérés után emberelőnyben adogathattak a románok, ám Jansik szemfüles volt és elcsípte a labdát a levegőben.
Román időkérés.
Hatalmas gól! Sedlemayer lóbált, majd a kapu hosszú oldalába bombázott, 8-6.
Mancherz fórból, a léc segítségével faragott a hátrányból, 8-5.
A játékrész felénél járunk, Románia pedig ismét betalált, Ianc centerből, két védővel a nyakán dobott gólt.
Zsinórban a harmadik támadást már nem tudták góllal zárni a románok, Ghiban sistergős bombája kerülte el a hosszú felsőt.
Sántát egyelőre elnyomják centerben, igaz sokszor a fújást sem kapja meg.
Kontrát fújtak ellenünk, Chioveanu a megúszás végén üresből köszönt be.
Ghiban tréfálta meg Györgyöt, szélről dobott a kapu rövid oldalába.
Szép! Most mi kerültünk fórba, Gyárfás pedig szépen kilőtte a hosszú felsőt.
Szinte már a miénk volt a labda, amikor kiállították Gyárfást. Előbb a kapufa, majd egy jó blokk akadályozta meg a románokat a gólszerzésben.
Megy a harmadik negyed, ismét a hazaiak hozták el a labdát.
Félidő, 5-3-ra vezet Románia.
Tóthot állították ki, kiegészültünk, de Negreant nem lehetett megakadályozni a góllövésben.
György védett hatalmasat, Jansik fentmaradt az előző támadásnál, kicsit játszott a kapussal, majd a kapuba vágta a lasztit.
Gyárfás lefordulása után Lőrincz dobhatott ötöst, nem is hibázott.
Gyárfás dobta lécre a labdát, majd eladtuk.
Horkai György kért időt, emberelőnyből folytatjuk.
Végre! Ott az első magyar gól, Németnek tették be középre, ő pedig egy védővel a nyakán szerezte meg a szépítő gólunkat.
Románia nem tette meg azt a szívességet, hogy kihagyja az újabb emberfórját, Chioveanunak játszották be középre, ő pedig az üres kapuba húzta a labdát.
Centerezéssel próbálkoztunk, de a védők elnyomták Német Tonit. A románok ellen kontrát fújtak és emberelőnybe is kerültünk, a fór pedig már letelt, amikor a blokkban landolt Lőrincz dobása.
Folytatódik a mérkőzés, most sikerült elhozni a labdát.
Vége az első negyednek, 3-0-ra vezet Románia válogatottja.
Szabaddobást kaptak a románok, egy okos passz után pedig Chioveanu szerzett gólt.
Negrean ezúttal az oldalsó kapufát találta el. A túloldalon Sánta birkózott a kapu előtt, de a játékvezető sípja néma maradt.
Negrean most ejtéssel próbálkozott, a lécen landolt a labda, a lepattanót közelről tették rá, de György hatalmasat védett. Jó formában van a magyar kapus. Ugyanakkor a túloldalon megint nem sikerült betalálni.
Újabb román emberfór, de elkapkodták a vendéglátók, az oldalhálóban kötött ki a labda.
Jansik került nagy helyzetbe, de pont fejbedobta a kapust.
György újabb nagy védése, Negrean kísérletét fogta, majd a kipattanót sem tudták értékesíteni a románok, mert kontrát fújtak ellenük.
Ezúttal mi kerültünk előnybe, de nem sikerült a centerezés. Jól védekeznek eddig a hazaiak.
Újabb román emberfór, ezúttal azonban György védeni tudta a közeli dobást.
Egyelőre nem megy jól támadásban.
Szabót állították ki, Negrean pedig kipókhálózta a felső sarkot.
György Dávid védett nagyot egy távoli, megpattanó kísérletnél. A korner után viszont már ő is tehetetlen volt, Matei lövése csorgott be a kapuba.
Az első román akció végén a labda a kapunk mellészállt. A túloldalon kiharcoltunk egy ötméterest, de Csapó dobása a lécen csattant. Ugyanakkor egyből visszaszereztük a labdát, de Manhercz kísérlete is kimaradt.
György Dávid lesz ma a kapus. Közben elkezdődött az összecsapás, az első ráúszásnál a hazaiak hozták el a labdát.
Hamarosan kezdődik a magyar-román meccs. Előtte a britek és a szlovákok játszottak egymással, Szlovákia 10-3-ra nyert.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok