A Vasas két negyedig szorította az Eger bajszát

2014. november 14. 18:22

Az E.ON férfi ob I.-es bajnokság 7. fordulójának nyitómeccsén sokáig remekül küzdött a Vasas, de végül az Eger győzni tudott a Komjádi-uszodában.

Fotó: Csonka Tamás

Egri doboktól hangosan kezdődött a csapatok bemutatása a Komjádi-uszodában a 7. forduló nyitómérkőzése előtt közvetlenül. A Vasas legutóbb megszerezte első hazai győzelmét a Debrecen ellen, most azért nem voltak ennyire vérmes reményeik. A két csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjében összetalálkozott, az első, egri találkozót fölényesen nyerte az Eger, összesen 4 gólt engedélyezve a Földi-csapatnak, a visszavágón egy gólokban igen gazdag mérkőzésen 16-14-re nyertek az egriek a Komjádi-uszodában.

Braniszlav Mitrovics védésével indult a meccs, majd a 300. bajnokiját játszó Hosnyánszky Norbert góljával folytatódott, első támadásából gólt lőtt az Eger (0-1). A nyáron a Vasasból Egerbe szerződő Angyal Dániel harcolt ki 5 méterest aztán, de a büntetőt Boris Vapenski a kapufára lőtte, s miután Gyárfás Tamás megúszott, egalizált a Vasas a 3. percben. Német Toni a vezetést is megszerezhette volna a következő hazai akciónál, s bár szépen be is fordult, hárman voltak a nyakán, s így nem tudta a labdát irányítani.

Lőrincz Bálint remek passzt adott Erdélyi Balázsnak, aki centerpozícióból kapaszkodott érte, majd aztán lőtte a hálóba a labdát a 6. perchez érkezve, 1-2. Szépen védekezett az Eger a meccs ezen szakaszára, Szivós Márton például különmeccset vívott Német Tonival. Ez a meccs 7. percében egy 5 métereshez vezetett, amit aztán Bóbis Máté kihagyott. Szivós egyébként egy megjegyzés erejéig kérdőre vonta Homonnai játékvezetőt az ítélet után. Az Eger kissé könnyelmű volt támadásban, többször is elhalt a vendégakció, és a hazaiak rendre támadhattak. Mégis, a válogatottba behívott Lőrincz Bálint lőtte a következő gólt, szépet ráadásul. Lütyő már jelezte korábban, hogy innentől kezdve még inkább bizonyítani szeretné, hogy a meghívó jogosan érkezett Benedek Tibortól. Bóbis Máté emberelőnyből szépített még a negyed végén, de az Eger vonulhatott egygólos pihenőre.

Klasszikus és remek Steinmetz Ádám-gól jelentette a második negyed első találatát. Ekkor már a játékrész 3. percében jártunk. Az Eger szépen szorította kijjebb és kijjebb a Vasast, de jött Gyárfás passza az akció legvégén, Steinmetz befordult, és kegyetlenül bevágta, a dudaszó pillanata előtt negyed szekundummal (3-3). Hogy ne legyen felhőtlen a hazaiak részörömre, Szivós Márton belőtte első gólját akcióból, 3-4.

Fotó: Csonka Tamás

Aztán Lőrincz Bálint volt kíméletlen egy befejezetlen Vasas-akció után, nagyszerűen játszott az egriek hatosa. A 6. percben szépített a Vasas, Angyal második kiállítása után Bóbis talált be, 4-5. Hosnyánszky büntetőből növelte az egri előnyt, Hőna hibája nyomán, majd ugyanő követett el személyit, amely után az egriek mestere időt kért. Kulcsmomentum volt, kétségtelen, hiszen először vezethetett három góllal a bajnok. Szivós húzását azonban Barabás reflexmozdulattal kitolta. Az utolsó akció a Vasasé volt, de újabb gól nem született, 6-4-gyel vonultak a felek a nagyszünetre.

A végtelenségi kijátszott Vasas-emberelőny fejeződött be góllal, Gyárfás Tamás és persze az egész hazai csapat volt türelmes, 5-6, így indult a harmadik negyed. Majd egy Bedő Krisztián kiállítással. Az egriek centere mellett szerzett labdát Steinmetz Ádám, ezt nehezen viselte Krisztián, csak sima kiállítás lett a „jutalma”. Mitrovics óriási bravúrral hárította a hazaiak lövését, nagyon közel volt az egyenlítéshez a Vasas. Milos Csuk szabaddobásgólja még távolabb vitte a Vasas az egáltól, a harmadik percben jártunk ekkor.

Az egriek mákosak is voltak a 4. percben: Vereczkey Zoltán kiállítása után Angyal lövését nagy bravúrral kiütötte Barabás Botond, a labda pont Szivóshoz pattant, aki azonnal a kapuba lőtt, 5-8. Ekkor vezetett először hárommal az Eger. A hatodik percben pedig már néggyel: Lőrincz Bálint lőtte saját maga harmadik gólját. Megnyugodott az Eger, bár lényegében addig sem volt igazán ideges, szép lassan kidomborodott a rutin.
 
Nem volt szerencséje Steinmetz Ádámnak a zárónegyed elején, pedig megcsinálta magának a helyzetet, kimaradt. Bedő Krisztiáné is, nem úgy két perccel később, amikor a világbajnok megszerezte első gólját. Előtte egyébiránt Milos Csuk keményen osztotta Juhász-Szelei Norbertet a jobb szélen, a pofonokért nem járt ítélet. 10-5-re ment az Eger a meccs vége előtt alig öt perccel, a találkozó ekkorra eldőlt.

Lőrincz Bálint kihagyott büntetője is belefért az egrieknek, más kérdés, hogy az egriek hatosa biztosan nem örült Barabás Botond védésének. Később javított Lőrincz, a 7. perc elején ő blokkolta az egyik hazai lövést. Sőt, az utolsó perchez érkezve pazar passzt adott Angyal Dánielnek, 5-11.
 
Antun Goreta szépített 22 másodperccel a vége előtt, de ez már csak szépségtapasz volt.

Ráadásul Szivós a dudaszó pillanatában belőtte a 12. gólt is. Győzött az Eger. A nap másik mérkőzésén a Szolnok esélyt sem adott a Debrecennek, tíz góllal nyertek a BL-főtáblára jutó vendégek.
 
Földi László, a Vasas-Plaket vezetőedzője a DigiSportnak:

"Az első két negyed után egy picit elfáradtunk, egy picit többet hibáztunk, ennek következtében ezt az Eger kihasználta. Egyszerű a képlet, kevesebb gólt tudtunk lőni, kevésbé tudtuk megcsinálni azokat az apró dolgokat, amikkel az első két negyedben eredményesek tudtunk lenni. A 6-5-nél az időkéréses emberelőnyt kapura sem tudtunk lőni, majd Német Toninak volt egy nagy helyzete, amit nem tökéletesen oldott meg, kivédte a kapus. Ha az ott bemegy, akkor 6-6 és teljesen máshogy alakulhatott volna a meccs. Az Eger nagyon jól védekezik, előbb-utóbb felőrli a játékosokat. Ez is nagy dolog, hogy két negyeden keresztül tudtuk tartani a lépést. Még sokat kell erősödni a srácoknak fizikálisan, súlyban, és akkor ezeket a csatákat meg tudjuk majd nyerni."

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője a DigiSportnak:

"Abszolút komoly volt végig a mérkőzés. Le a kalappal a Vasas előtt, mert úgy gondolom, hogy nagyon sokat fejlődött a három meccs alatt, amit játszottunk, úgyhogy igaz, hogy végén kinyílt, de azért nem volt könnyű mérkőzés. Hála Istennek, volt mihez nyúlni ma, mert azért az elején nem találtuk a ritmust, főleg támadásban. (...) A hátrány még akadozik, amivel nem vagyok elégedett. Abban javultunk az előző mérkőzéseinkhez, a középső mérkőzéshez képest, hogy jobban védekeztünk, de összességében azt szeretném, hogyha még sokat lépnénk előre a következő hetekben. Nagyon örülök, hogy Bálint élt azzal a lehetőséggel, amiért őt Tibi behívta. Pont az összetartás előtt sikerült megmutatnia, hogy miért van ott."

Eredmény – E.ON. férfi ob I.-es bajnokság:

Vasas-Plaket – ZF-Eger 6-12 (2-3, 2-3, 1-3, 1-3)
Komjádi-uszoda, 300 néző, vezette:
Homonnai, dr. Molnár

Vasas: Barabás – Gyárfás 2, Bóbis 2, Sedlmayer, Hőna, Takács, dr. Steinmetz Á. 1. Csere: Német, Várnai, Goreta 1, Juhász-Szelei, Vereczkey, Burián. Vezetőedző: Földi László

Eger: Mitrovics – Angyal 1, Szivós 3, Csuk 1, Hosnyánszky 2 (1), Vapenski, Bedő 1. Csere: Cuckovics, Lőrincz 3, Erdélyi 1, Zalánki. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Gól/emberelőny: 3/6, illetve 4/11
Ötméteresek: 0/1, illetve 1/3
Kipontozódott: -

A másik pénteki bajnokin:

Debreceni VSE - Szolnoki Dózsa-Közgép 8-18 (1-6, 1-3, 3-3, 3-6)
Gólszerzők:
Hoppál 3,. Macsi, Pataki, Szabó B., Halek, Kállay, Pataki, illetve Vámos 3, Mitrovics 3, Jansik D. 2, Hangay 2, Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Kis G., Tóth M., Alekszics, Madaras

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok