A Fradi megpróbálta, de a Honvéd a négy között

2014. november 09. 17:35

A Theodora Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, egy feszült mérkőzésen megőrizte az első meccsen megszerzett előnyét a Honvéd, és bejutott a legjobb négy közé.

Fotó: Dobos Sándor

A Ferencvárosnak nem volt egyszerű dolga a vasárnap délutáni mérkőzésen, ugyanis az első találkozón 12-7-re a Honvéd nyert a Kőér utcában. Azért nekiveselkedtek, ebben segítségükre volt a szép számú közönség is. Katonás Gergely szerezte a meccs első találatát, erre Kiss Gergely válaszolt, 1-1 volt az első negyed eredménye, amihez kellett Lévai Márton néhány remek védése is.

Katonás, majd Nyéki talált be rögtön a második negyed elején, 3-1-re ment el a Fradi, csakhogy az 5. perc elején az első meccsen 5 gólt szerző Fülöp Bence szép centergóllal jelentkezett (3-2). Amolyan barcás megoldást alkalmazott aztán a Fradi a rá következő akciónál, tiszta helyzetben is továbbpasszolták a labdát, de mielőtt bosszankodott volna a népligeti közönség és a hazai kispad, Marnitz Gergő kilőtte a bal sarkot (mellesleg az már nem volt annyira tiszta helyzet (4-2).

Fotó: Dobos Sándor

Beragadt ez az eredmény jó időre, például a nagyszünetig.

A fordulás után az idegek játszották a főszerepet, ahogyan a meccset a kapu mögött végignéző Kardos Gergely fogalmazott: "nagy fejetlenség van most". A harmadik negyed feléhez közeledve előbb nagy lehetőséget hagyott ki emberelőnyben a Honvéd, majd egy megúszás után időt kért Varga Zsolt. Szépen kijátszotta az akciót a Fradi, de két méter miatt elvették tőle a labdát.

Labdaeladások, rossz passzok, fejüket fogó edzők - így folytatódott a negyed. Gárdonyi Andrásról sem feledkezhetünk meg, aki olykor bravúrosan avatkozott közbe, lényegében meccsben tartva övéit. Simon Roland bődületes gólja törte meg a csendet, 4-3 volt ezzel az állás, Gerendás György alaposan leteremtette a csapatot a gól után. Még belefért egy 5 méteres a Fradinak, amit Katonás értékesített (5-3), majd egy víz feletti ütést reklamáltak a Fradinál, Stojcic követte el (vagy sem), magunk éppen nem láttuk, mi történt.

Egy emberfór után növelhette volna előnyét a Fradi a negyed elején, de Csapó lövése a kapu fölé pattant. Jansik Szilárdé már nem, ez az akció is emberelőnyös volt, ekkor Simon Adrián ki is pontozódott (6-3). A 3. percben Ernyey Márk talált a kapuba, már 7-3-ra vezetett a Ferencváros, közel került a hátrány ledolgozásához.

Csakhogy jött Koji Takei, aki ha eddig nem is mutatkozott, rettentő fontos gólt szerzett emberelőnyből, alig 5 perccel a vége előtt. Gárdonyi fogott egy nagyot Kiss lövésénél, itt alighanem eldőlt volna a továbbjutás. Két és fél perccel a vége előtt Stojcic lőtt fölé, még benne volt a pakliban, hogy a Fradi utoléri a Honvédot.

Másfél perccel a vége előtt Kiss Gergőt állították ki, Varga Zsolt időt kért. Nyéki gyorsan belőtte, 8-4 volt az állás, 1:20-szal a vége előtt. Steinmetz Barna lőtt kapufát, majd a Fradi eladta a labdát, Kiss Gergely megúszott, és eldöntötte a továbbjutást.

Eredmény – Theodora Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés:

Ferencváros-RacioNet-Honvéd 8-5 (1-1, 3-1, 1-1, 3-2)
Gólszerzők:
Katonás 3, Nyéki, Marnitz G., Ernyey, Jansik, illetve dr. Kiss 2, Fülöp, Simon R., Takei

Továbbjutott: a RacioNet-Honvéd.

További eredmények:
 
Szolnoki Dózsa-Közgép - Tiszavirág-Szeged-Diapolo 12-8 (3-1, 5-2, 2-3, 2-2)
Gólszerzők:
Alekszics 3, Mitrovics 2, Madaras 2, Vámos, Kis, Tóth, Varga Dániel, Varga Dénes, illetve Varga II Zs. 2, Seman 2, Chilkó, Manhercz K., Manhercz Á., Kiss Cs.

Továbbjutott: a Szolnoki Dózsa-Közgép.

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló - A-Híd-OSC-Újbuda 9-11 (2-3, 1-3, 1-4, 5-1)
Gólszerzők:
Szabó Bendegúz 3, Török 2, Kovács P., Nagy Á., Tatár, Pásztor, illetve Kovács G. 4., Salamon 2, Jávor 2, Bátori, Bundschuch, Vincze M.

Továbbjutott: A-Híd-OSC-Újbuda.

Vasas-Plaket - ZF-Eger 14-16 (2-2, 3-7, 4-2, 5-5)
Gólszerzők:
Bóbis 4, dr. Steinmetz 4, Várnai 3, Sedlmayer, Gyárfás, Német T., illetve Szivós 4, Bedő 3, Angyal 2, Vapenszki 2, Csuk 2, Cuckovic 2, Erdélyi

Továbbjutott: ZF-Eger.

A Ferencváros-RacioNet-Honvéd találkozóról itt olvashatnak bővebben.

A legjobb négy közé jutott:

Szolnoki Dózsa-Közgép
ZF-Eger
A-Híd-OSC-Újbuda
RacioNet-Honvéd

-dobossándor-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok