Theodora férfi MK: a négyes döntő a tét!

2014. november 07. 19:02

A hétvégén a negyeddöntő következik a kupában – a Szolnok, az Eger és az OSC esélyes a továbbjutásra, a Ferencváros–Honvédra azonban nehéz volna tippelni.

Fotó: Dobos Sándor

Két nap, nyolc meccs, négy továbbjutó – röviden, tényszerűen így foglalható össze a hétvégi férfi kupasorozat. A Theodora Magyar Kupa negyeddöntője következik, avagy vasárnap estére kiderül, kik vehetnek majd részt a szentesi négyes fináléban.

A párharcok közül hármon egyértelmű esélyesről beszélhetünk: a Szolnok, az Eger és az OSC továbbjutására jóval nagyobb az esély, mint a Szeged, a Vasas vagy a BVSC elődöntőbe kerülésére. Mindazonáltal ezeken az összecsapásokon is garantált a minőség, az esélytelenebbek mindegyike bizonyította már ebben a bajnokságban, hogy képesek lehetnek a meglepetésre. A válogatottakkal teletűzdelt nagycsapatoknak észnél kell lenniük, más kérdés, a kétmeccses párviadal során van esély az esetleges hibákat kijavítani.

A Szegedből Manhercz Krisztián, a Vasasból Német Toni kapott ma meghívót Benedek Tibor szövetségi kapitánytól a szlovákok elleni Világliga-csatára, érdemes lesz nézni őket abból a szempontból is, a reflektorfénybe kerülve mire mennek nagynevű ellenfeleikkel szemben.

A legkiélezettebb ütközet a Ferencváros–Honvéd meccsektől várható. A tipikus bármi lehet párharc – erről árulkodik Nyéki Balázsnak, a zöldek csapatkapitányának nyilatkozata is: „Egyértelmű esélyese nincs szerintem a párharcnak. Közel egyforma játékerőt képvisel a két csapat. Csütörtökig nem is foglalkoztunk a kupával, a bajnokságra és a KSI elleni meccsre koncentráltunk, és úgy gondolom ez így is volt rendjén. Huszonnégy órán belül két kemény, birkózós meccset fogunk játszani, taktikailag felkészültünk, a lényeg, hogy a vízben sikerüljön megvalósítani az edzők elképzelését. Mindenki négy közé jutást vár.”

Tekintettel arra, hogy az FTC legutóbb három éve szerepelt az MK-elődöntőben, a csapatnál rendkívül fogadkoznak. Nagyon várnak már egy kis sikerre.

„Ugyan két mérkőzésről beszélünk, de én úgy tekintem, hogy ez egy találkozó lesz nyolc negyeddel. Az nyer, aki jobban bírja ezt a nyolc játékrészt idegekkel és fizikummal is. Hullámvölgyek azért várhatóak egy ilyen összecsapáson, de az jöhet ki győztesen, aki nem veszíti el a fejét, végig koncentrált marad. A legnagyobb edzői kihívás az ilyen mérkőzések előtt, a csapatot mentálisan megfelelő állapotba hozni és a legjobb időben felpörgetni a párharcra. A KSI ellen ezért nem is tüzeltem őket annyira, bíztam a két csapat játéktudása közötti különbségben és a csapatom hozzáállásában. A Honvéd ellen már máshogy kell tüzelni őket. Mivel szerdán játszottunk bajnokit, így túl sok időnek nem volt készülni a Honvédra, de az erősségeikre felkészültünk. A továbbjutás a célunk” – fogalmazott az edző, Varga Zsolt.

Mást Vad Lajos, a Honvéd szakvezetője sem mondhatott, nem kérdés, a Kőér utcában is csak győzelemre gondolnak. „Eddig nem lehet panasz a teljesítményünkre, bízom benne, eztán is így lesz” – tette hozzá a mester. Nem vitás, nagy csata lesz!


A negyeddöntő programja
1. mérkőzések, szombat

Tiszavirág-Szeged-Diapolo–Szolnoki Dózsa-Közép, Szeged, 18.00
RacioNet-Honvéd–Ferencváros, Kőér utca, 18.00
Zf-Eger–VasasPlaket, Eger, 18.00
A-Híd-OSC-Újbuda–BVSC-Wáberer Hungária-Zugló, Kondorosi út, 18.30

2. mérkőzések, vasárnap

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló–A-Híd-OSC-Újbuda, Szőnyi út, 17.00
Ferencváros–RacioNet-Honvéd, Népliget, 17.00
Szolnoki Dózsa-Közgép–Tiszavirág-Szeged-Diapolo, Szolnok, 18.00
VasasPlaket–Zf-Eger, Komjádi uszoda, 18.00



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok