Szécsi Zoltán: Igazi, vérbeli rangadó lesz

2014. november 04. 17:35

A Honvéd és a Kaposvár találkozója viszi a prímet a szerdai férfbajnoki mérkőzések közül. A két kapust kérdeztük.

Nemcsak azért lesz különösen fontos a szerdai RacioNet-Honvéd-Kaposvári VK találkozó, mert a két csapat alapvetően pozitívan záruló bajnokin van túl, hanem mert minden jel arra mutat, közvetlen riválisokról van szó ebben a szezonban.

A Honvéd jelenleg az 5., a Kaposvár a 6. helyen áll, s mindkét csapat letette már a névjegyét a bajnokság kezdete óta: a Honvéd igencsak megszorongatta az OSC-t, az Eger ellen sem játszott alárendelt szerepet (sőt), a Kaposvár szintén helytállt a bajnok ellen, legutóbb pedig majdnem megverte a Szolnokot, de legalábbis majdnem pontot csent a "szupercsapattól".

Mindkét társaság kezd összeállni, ennek pedig egészen biztosan nagy meccs lesz a vége a Kőér utcában.

"Mint minden meccsen, most is győzni szeretnénk, hazai pályán nem is lehet más az elvárás. Manapság már nincsenek könnyű meccsek, ez sem lesz az. Készülünk a Kaposvárból, nem is keveset. Videóztunk, beszélgettünk olyan játékosokkal, akik már találkoztak velül idén, és taktikailag is fel leszünk vértezve. Az a lényeg, hogy jól kell játszani, akkor nagy gond nem lehet" - mondja Lévai Márton, a Honvéd kapusa.

Legutóbb csak 12-11-re tudott győzni a Honvéd Pécsen. "Végig benne volt a meccsben, hogy ha jobban figyelünk, hamarabb lezárhattuk volna a kérdéseket, amikor két góllal elmentünk, többször is eldönthettük volna a három pont sorsát. Aztán nem sikerült, a pécsiek bizonyítani akartak a közönségnek, végig hajtottak. Izgalmas volt" - utalt a bajnokira a válogatott kapus, aki elmondta, nagyon jól érzi magát a Honvédban, "maximálisan pozitív volt a döntésem", ahogy fogalmazott a Kőér utcába szerződéséről.

A szerdai bajnokin a másik kapuban Szécsi Zoltán villoghat majd. A háromszoros olimpiai bajnok nem sokat kertelt a meccs tétjéről:

"Igazi, vérbeli rangadó lesz. Az ilyen meccseken dől el, hogy egy csapat a felsőházba vagy az alsóba kerülhet a végelszámolásnál. Idén az első hat hely jelenti a felsőházat, szeretnénk tovább rohanni, és oda bekerülni, ehhez pedig az egyik közvetlen riválusnk elleni győzelem sokat érhet. Ha nyerünk, nemcsak mi kapunk három pontot, hanem azt a Honvédtól vennénk el" - fogalmazott.

S ehhez a gondolatmenethez fűzte válaszát arra a kérdésünkre, mennyiben voltak csalódottak a Szolnok elleni meccs után, amelyből többet is kihozhattak volna.

"Az a meccs alapvetően pozitív töltettel látott el minket, hiszen majdnem megvertünk egy világklasszis csapatot. Engem borzasztóan feltöltött, hogy ekkora küzdelemre késztettük őket. S igen, a Szolnok szerzett három pontot, de a mi szempontunkból ennek olyan túlzott jelentősége nincs. A lényeg úgyis az, hogy most már egyre többen hiszik el, ez a Kaposvár nem a 10-12. helyért küzd ebben a szezonban."

Hogy miért lehet ez így?

"A kiegyensúlyozottság miatt. Elég komplettek vagyunk, van három ember a rosszkéz oldalra, két jó centerünk, három játékosunk a kapásra, három bekkünk. Nem panaszkodhatunk, kezdünk játékban is összeállni" - mondta Szecska.

E.ON. férfi ob I.-es bajnokság, szerdai program:
 
Szolnoki Dózsa-Közgép - UVSE-Hunguest Hotels, 18 óra
Vasas-Plaket - Debreceni VSE, 18 óra 30
RacioNet-Honvéd - Kaposvári VK, 19 óra
ZF-Eger - Valdor-Szentes, 19 óra
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló - PVSK-Mecsek Füszért, 20 óra
KSI-Ferencváros, 20 óra

A Szeged-OSC meccset kedden rendezték, a részletek itt olvashatóak.

-dobossándor-



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok