Szerbiában a Szolnok –„Állunk elébe!”

2014. október 16. 11:01

Miközben az OSC itthon, addig a Szolnoki Dózsa-Közgép Kragujevacban lép fel a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Cseh Sándor csapata egyértelműen az első helyet célozta meg a négyes csoportban.

Fotó: Szolnoki Dózsa

Szolnokon köszönik, nem kérnek a tavalyi forgatókönyvből.

„Nem gondolok már a tavalyi esetre” – fűzte hozzá Cseh Sándor edző, mintegy érzékeltetve, más szelek fújnak arrafelé. A Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának megnyerése akkor nem sikerült, a másodikként továbbjutás pedig a bombaerős Rijekát, ezzel együtt aztán a kiesést jelentette.

„Ilyen most nem történhet!” – szól a szolnokiak egyöntetű kijelentése, s nem csak azért, mert az említett horvát együttes két extraklasszisa, a Varga-testvérpár a nyáron, mit adj Isten, a Dózsa szerződésére kanyarította alá a nevét…

„Rajtuk kívül is kiváló játékosok érkeztek, ne kelljen messzire menni, a balkezes poszton Vámos Marci mellett már ugye Madaras Norbi erősít bennünket, vagy Decker Attila párja Nagy Viktor, akit szintén nem kell bemutatni. A lényeg, hogy erősek vagyunk, jó közösséget alkotunk, van potenciál a csapatban. Hogy mekkora? Bízom benne, hogy nagy, de a csapat belső erejét az igazán kiélezett mérkőzések mutatják majd meg” – fogalmazott a szakvezető, aki nagyon kíváncsi arra, hogy egy esetleges rossz mérkőzésen mit lépnek játékosai, a sorsdöntő, nehéz szituációkban mi történik majd a medencében. Mint mondta, az alig egy hónapos közös munka során az alapállapot, az alaptaktika a helyére került, sőt jól működik, a klasszisok individualitása pedig hozzáadja azt az értéket, amely a legmagasabb célok eléréséhez segítheti a társaságot.

„A Bajnokok Ligájában mindenképpen az első helyen szeretnénk továbbjutni – folytatta Cseh Sándor. – Senkit sem becsülünk le, mindazonáltal a saját játékunkat kell játszani, s akkor nem lehet bajunk. Mondanom sem kell, a házigazda szerb csapat lehet a legnagyobb ellenfelünk, hazai pályán biztosan merész tervei vannak. A nemzetközi porondon edződött együttesről van szó, amelyből ugyan három játékos távozott, de a helyükre érkezők is minőségi vízilabdázók. Az első selejtező óta még erősítettek, majd a meccsen kiderül, kik kapnak szerepet náluk. Sejtjük, hogy fenik ránk a fogukat, nem véletlenül játsszák velünk az első meccset, de állunk elébe.”

A Radnicski Kragujevac a dél-európai regionális bajnokságban eddig hibátlan, a nyitó fordulóban például a Belgrádban verte meg 8–4-ra a Partizant, a minap pedig a Budva otthonában győzött 15–6-ra – Szrdjan Vukszanovics és Marko Csuk is triplázott, a horvát center, Josip Vrilic a kiállítások szerzése mellett kettőt vágott. Ez a gárda már nem feltétlen az, amely a BL-sorozat első selejtezőkörében az OSC és a Szpartak Volgográd mögött végzett, nem kérdés, jó lesz vigyázni vele.

A másik két ellenfél, a Yuzme Istanbul és a Posillipo Napoli kisebb ellenállást jelenthet (ez az olasz Posillipo már jó ideje nem az a félelmetes, egykoron rettegett Posillipo ugye…), ergo a papírforma szerint valóban az első találkozó dönthet az első helyen továbbjutó kilétéről.

A Szolnokban a héten a Szentes elleni bajnokin megsérült Kis Gábor, valamint a lázas-betegsége után felépült Tóth Márton is edzése jelentkezett, avagy teljes a létszám, amellyel kapcsolatban a szakvezető így vélekedett: „Örülök, hogy mindenki bevethető, ám azt tudni kell, az említett két játékos értelemszerűen még nincs százszázalékos állapotban, kétséges, hogy játszanak-e Szerbiában, és ha játszanak, akkor mennyit.”

Tekintettel arra, hogy a mérkőzések között nem lehet majd cserélni a kereten, az első mérkőzésen dől el, a buszra felülő játékosok közül ki lehet csak néző az összecsapásokon. Bárki is legyen, a lényeg, hogy három szolnoki győzelemnek tapsolhasson…

– a.z. –


A program

Október 17., péntek

Juzme Istanbul–Posillipo Napoli 17.00
Radnicski Kragujevac–Szolnoki Dózsa-Közgép 18.30

Október 18., szombat


Radnicski Kragujevac–Juzme Istanbul 18.30
Szolnoki Dózsa-Közgép–Posillipo Napoli 20.00

Október 19., vasárnap

Szolnoki Dózsa-Közgép–Juzme Istanbul 10.00
Radnicski Kragujevac–Posillipo Napoli 11.30






E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok